Ha november, akkor Rihanna-lemez

légy trendi, Rihanna teste, dublőr, Armani reklám
Vágólapra másolva!
Immár a negyedik egymást követő év utolsó előtti hónapjában jelentet meg új albumot az énekesnő, jövő héten pedig már hallható is lesz róla az első dal.
Vágólapra másolva!

A hírt Rihanna kiadója, a Def Jam Records francia fiókcége hozta nyilvánosságra a Twitteren, hogy aztán gyorsan törölje is azt. Ebből az új poszteren kívül az derült ki, hogy november végén jön az énekesnő hetedik albuma, melyről szeptember 17-én kezdik játszani az első single-t.

Rihanna 2009 óta minden novemberben megjelentet egy lemezt: akkor a Rated R nyitotta meg a sort, melyet egy évvel később a Loud folytatott, majd jött tavaly a Talk That Talk, mely világszerte hárommillió példányban kelt el, és megerősítette az énekesnő helyét a legnépszerűbb világsztárok között.