Vágólapra másolva!
Gerendai Károly bizakodó, és van is miért: lesz Queens Of The Stone Age. A záró tűzijátékból hagyomány lesz.
Vágólapra másolva!

Az idei "End Show", vagyis tűzijáték, fényáradat és látványorgia alatt Calvin Harris fog DJ-zni. Ennél sokkal jobb hír, hogy újra jön a magyar közönség előtt tavaly a Volton bemutatkozott Queens Of The Stone Age - lelkes beszámolónk itt olvasható. Lesz még: a kevés mai slágerlistaképes rock (vagy legalábbis gitározós) zenekarok egyike, az Imagine Dragons; a grandiózus, az indie-ből is táplálkozó popot játszó Bastille; a szokásos visszatérők: Placebo, Laidback Luke, Klaxons; kisebb nevek: Starlight Girls, Stromae.

"Jó döntésnek tűnik, hogy egy héttel csúszattuk a Sziget dátumát, hisz már most jobb neveket tudunk bejelenteni, mint tavaly ilyenkor, és a kilátások is biztatóbbak" - olvasható a Sziget sajtóközleményében Gerendai Károly nyilatkozata. A főszervező így ecsetelte az előnyöket és hátrányokat: "ha a Sziget - mint korábban - egy időben zajlana az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal, a sztárokat továbbra is nagyon nehéz lenne Európába csalogatni. Most egyrészt könnyebb a dolgunk, hisz így jóval nagyobb az esélyünk, hogy a kontinensen legyenek az éppen koncertturnén levő nevek; másrészt Európában ezen a héten sokkal több a konkurens fesztivál, így velük kell majd 'megküzdenünk' a fellépőkért. Azonban azt reméljük, hogy a Sziget van már annyira rangos esemény, hogy a felkért művészek hasonló ajánlatok esetén inkább minket választanak." A fesztivál idén augusztus 11-én kezdődik.

Queens Of The Stone Age a Volt Fesztiválon 2013. július 3-án Forrás: MTI/Mohai Balázs