Nincs meglepetés a Nagy-Szín-Pad döntősei között

Mary Popkids, interjú, Sanyóca
Vágólapra másolva!
A verseny döntőjébe a népszerűbb produkciók jutottak, így a Cloud 9+, Deniz, az Ivan and the Parazol, a Mary Popkids és a Szabó Balázs Bandája. A döntő vasárnap este következik az Akváriumban, a győztes játszhat a Volton az Arctic Monkeys előtt.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, a Volt fesztivál főszervezői által meghirdetett Nagy-Szín-Pad verseny az országos hírnév küszöbén toporgó zenekarokat segítene a jelenleginél jóval nagyobb, tényleges ismertséghez és rajongótáborhoz. A tizenötös mezőnyre a múlt héten lehetett szavazni, miután mindannyian felléptek az Akváriumban.

"Az öt zenekart véletlenszerű sorrendben jelentettük be hétfő reggel a Petőfi Talpra Magyar című műsorában" – mondta Lobenwein Norbert főszervező. Az említett előadók ABC-sorrendben lépnek majd fel vasárnap este az Akvárium Klubban, közülük a közönség választja ki a győztest, de itt már annak is van jelentősége, hogy ki, hányadik helyen végez, hiszen ennek megfelelő lesz a díjazás. "Az első helyezett a legfontosabb fesztiválok kiemelt helyein és időpontjaiban szerepelhet majd, továbbá 1 millió Ft-os videó klip és 1 millió Ft-os próbaterem támogatást is kap, de jelentős díjak járnak további helyezetteknek is" – tette hozzá a főszervező. A döntő mezőnye egyébként majdnem megegyezik a legtöbb Facebook-lájkkal rendelkező együttesekével (az indulókat ebben a cikkben mutattuk be részletesen), egyedül a Cloud 9+ cáfolt rá a sorrendre.