Áll a színpadon, énekel, szép, mindenki őt nézi - Zséda a Quartnak

Vágólapra másolva!

Tíz dalt hallgattunk meg Zsédával, ezek apropóján beszélgettünk a pályájával és a popzenével, énekléssel kapcsolatos kérdésekről. Szóba került a veretés, a hatvanas évek és a blues, a dívák nimbuszának csökkenése, az állítólagos tökéletessége. Megtudtunk titkokat a dalok születéséről, a magyar nyelv és a popzene kapcsolatáról, külföldi tervekről, énektanulásról. A számok a címekre kattintva meghallgathatók.

Rónai András

Vágólapra másolva!

Zséda Láthatatlan ritmusdáridó

Whitney Houston: Who Do You Love

[megszólal az ének] Whitney Houston.

Igen, az 1990-es I'm Your Baby Tonight című lemezéről egy kevésbé ismert szám. Nem sok mindent találtam arról, hogy kik voltak nagy hatással rád, de úgy tippeltem, hogy Whitney Houston köztük lehetett. Ő volt talán a legnagyobb énekesnő, amikor mindketten tinik voltunk.

Igen, nagyon szerettem, sőt, tulajdonképpen csak őt szerettem igazán abból a korszakból. Azóta sem találtam annyi szépséget, annyi erőt, egyáltalán, annyi mindent egy énekesben, mint benne. Gyerekkoromban Michael Jackson, a Queen, a Wham! voltak még rám hatással. A szüleim nem voltak nagy zenehallgatók, bár a rádió mindig szólt. Ebből tudtam, hogy valami ilyesmit szeretnék csinálni, mint az éneklés, de igazán nem tudtam megfogalmazni magamnak. Akkor kezdett kialakulni, hogy a zene kapocs lehet az emberek között, amikor elkerültem Szentesre a Horváth Mihály Gimnáziumba. A blues volt, amiért először rajongtam, aztán jöttek a soul-blues nagyasszonyai. Jóval később, huszonöt éves koromban fordult meg először a fejemben, hogy popénekes legyek.

A kilencvenes évek elején sokkal inkább jelen volt a blues a köztudatban, mint azóta bármikor.

Én is jártam persze blueskocsmákba és -fesztiválokra, Palermo Boogie Gangre, Hobo Klubba, és borzasztóan tetszett a hangulat. Ez volt az akkori életem zenéje. De igazándiból akkor fedeztem fel magamnak a bluest, amikor Sík Olgához jártam énekelni – miatta jöttem Budapestre –, készültem az OSZK [Országos Szórakoztatózenei Központ] valamilyen vizsgájára, és ehhez beszabadultam a kottatárba. Voltak ugye a kötelező sztenderdek, amik közül lehetett választani. Főleg a musicales dalok felé terelgettek, de én valami mást akartam, egy olyan dalt, amit mintha nekem írtak volna. Ekkor, 17 évesen találkoztam egy Walter Jacobs-blueszal, az volt a címe, hogy Just A Feeling. Rájöttem, hogy ez az a műfaj, amiben fel tudok szabadulni, meg tudom mutatni a hangom mélységét, magasságát, színét, és tartalmában is ez az, ami érdekel. Főleg a hatvanas évek világa, Muddy Waters, John Lee Hooker fogott meg. Ezután jött a Cotton Club Singers, és velük utaztam vissza a jazzhez, big bandekhez.

Billie Holiday: Strange Fruit

[Néhány hang után] Sarah Vaughan? ... Akkor Billie Holiday? Ezt a dalt nem énekeltem, de a God Bless The Childot mai napig minden koncertemen eléneklem tőle.

Akkor tehát a blues után jött a jazz nálad?

Igen, először volt a blues, ezen keresztül a blues- és soulénekesnők: Etta James, aztán Aretha Franklin volt az óriási "felfedezésem" [nevet]. Aztán a Cotton Club Singersszel végigjártuk a szvingkorszakot, a big bandeket. Ugye a jazz eleinte örömzene volt, aztán sok mindenen ment keresztül, de én leginkább a tánczenés korszakát szeretem.

Manhattan Transfer: The Story of Anna & Armando (Armando's Rhumba)

[csak a női ének szól] Barbra Streisand... Nem, nem ő... Tudom, ez a Manhattan Transfer.

Igen, a 2009-es The Chick Corea Songbook lemezről. A Cotton Club Singersszel énekeltetek tőlük számokat, de az már jó rég volt. Visszatekintve hogy látod a velük töltött időt?

Meghatározó volt az a hét év, amit velük töltöttem: ott nőttem fel, ott találtam meg a saját hangom, rengeteget énekeltünk a kis kluboktól a nagy koncerttermekig mindenhol, külföldön is. Maga a kilépés is fontos momentum volt, hogy otthagytam egy működő csapatot a szóló tervek miatt. Nagyon szerettem, és nagyon tudok is csapatban dolgozni, zenészként és emberként is. De hiányzott az önálló alkotás, hogy életre hívjak dalokat, a mában alkossak. De megmaradtak a barátságok. Azt egyébként meg lehet csinálni – a Manhattan Tranfersnél is működik –, hogy mindenkinek megvannak a szóló dolgai, és időnként összejövünk. Nemrég felléptünk közösen, és idén még tervezünk újabb koncertet. Hihetetlen, hogy rögtön visszajön, hogy hogyan lesz kerek egész a hangzás. Van ennek egy furcsa fizikája, hogy egy hang egyedül legyen kerek egész, vagy három másikkal együtt.

Gillian Hills: Zou bisou bisou

Hatvanas évek, de ezen belül nem tudom. Ahogy elindult, az akár Szécsi Pál is lehetett volna, ő is egy romantikus hős.

Gillian Hills slágere 1960-ból. Ez a franciák iránti szerelem honnan jön nálad?

Ennél a számnál igazából hatvanasévek-szerelemről beszélnék. Ezen belül pedig Burt Bacharach számomra a legnagyobb. Ha dal lennék, leginkább egy Burt Bacharach-dal lennék, mondjuk az Alfie vagy a Walk On By. Szeretem a francia nyelvet, a romantikáját, Párizst, a kultúrát, de nem hallgattam olyan sok francia zenét. Inkább az után kezdtem ismerkedni vele, amikor felismertem, hogy jól állnak nekem, a hangomnak. Most például több Yvette Guilbert-dallal is megismerkedtem a Toulouse-Lautrec-kiállítás kapcsán, amelynek "együttműködő előadója" vagyok, vagyis énekeltem a megnyitón, és lesz május 17-én egy Paris! Paris! című est a Szépművészeti Múzeumban [részletek itt], ahol egy óra lesz az enyém.

Ez a szám szerepelt a Mad Men / Reklámőrültek című sorozatban, és egy ideig úgy tűnt, hogy talán divatossá lesz Amerikában ez a yéyé korszak [lásd e cikkünket], de aztán ez hamar lecsengett. Magyarországon mennyire számít kuriózumnak a francia zene?

Leginkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy egyfajta hangulat kapcsolódik hozzá. Azért egy teljes koncert ilyen zenékből, az nem én lennék, de egy más típusú fellépésen belül jól működik. Édes... lehet, hogy túl édes, de szép.

David Guetta f. Skylar Grey: Shot Me Down

A Bang Bang a Kill Bill filmzenéből, Nancy Sinatra.

Ez igazából átverés. Ha megszólal az ének, kiderül, hogy nem ő.

Azt tudom, hogy van egy mostani feldolgozása, de nem tudom, ki csinálta. [elindul a dob, nevet] Na igen, veretős. Én szeretem az ilyet.

Ezt maga David Guetta csinálta. Hogy viszonyulsz ezekhez a nagyon veretős zenékhez? A te dance-es számaid azért nem ilyen harsányak és kemények.

Jó pár DJ-t szeretek. Tudják, hogy mi kell a tömegnek, behúznak engem is. Nagyon jól meg vannak csinálva ezek a zenék. Egy érdekes változást is hozott ez a műfaj. Csökkent az ego, a dívaság nimbusza, ami a hatvanas évektől, mondjuk Dionne Warwicktól – aki nagy kedvencem – egészen 2000-ig, vagy talán tovább is nagy volt: hogy ott áll valaki a színpadon, énekel, szép, mindenki őt nézi. Most inkább a közösségi élmény felé megy a zene. És ez olyan énekeseknek is lehetőséget ad, akiket nem ismerünk. Például Aloe Blacc Avicii Wake Me Upjából, akit legalábbis én nem hallottam korábban. Az egész a DJ neve alatt megy, de azért nagyon jók az énekesek is, akik esetleg egy ilyen sláger által lesznek sztárok.

Te egy ilyen nagyon veretős számot bevállalnál?

Nekem nagyon fontos a melódia, úgyhogy ha jól lehet énekelni, akkor igen. De már a Dance is egy bevállalás volt a részemről, és működik. Szeretem ezt a világot. Minden ami új, jó és az évjárat benne van, az engem érdekel. Próbálom megfejteni, hogy mitől működik. Ez a dance műfaj ugye már évek óta csak erősödik, és egyelőre nem is néz ki úgy, hogy kimenne a divatból. Majd biztos ki fog, mint minden, de azért ha ma bekerül egy ballada a rádióba, például Adele, akkor annak van jelentősége.

Beyoncé: Flawless

[a hosszú középrész után indítottuk] Ez Beyoncé, a dal címét nem tudom, biztos az új lemezéről van. Az ő teljesítménye nem kérdés, az énekhang sem – bár nem kifejezetten az, ami engem szíven talál, de elismerem azt, ahogy előad, ahogy meg vannak csinálva a dalok. Már az is nagyon nagy dolog, hogy a mai világban valaki képes olyan lemezzel jelentkezni, amelynek mindegyik számához rögtön klip is készül. És nem is csak olyanok, hogy "forgassunk valamit". Nálunk azért más a helyzet. A Dance például egy partivideó, úgy néz ki, mintha sok statiszta lenne, és mindenki az én dalomra bulizna – de igazából úgy készült, hogy lementünk forgatni egy partiba a Symbolba. Az a Buster Keaton-jelenet jutott eszembe róla, amiben úgy csinál, mintha eltolna egy vonatot, de persze az valójában éppen elindul a menetrend szerint. Szóval nekünk messze nincsenek ilyen lehetőségeink. Jó lenne minden dalhoz egy jó kis klip, rengeteg ötletem is van, és amit tudok, azt meg is valósítom. Például a Legyen úgy-hoz annak idején felkértem a Kazaky ukrán táncoscsapatot, el is kezdtünk tárgyalni, csak aztán kiderült, hogy egy Madonna-klipben fognak szerepelni, ezért nem tudták elvállalni. De végül itthon is nagyon jó táncosokkal tudtuk megcsinálni. Szóval álmodni tudunk.

Beyoncét az amerikai popsajtóban királynőnek nevezik. Szerinted is ő a legnagyobb mai popénekesnő?

Szeretem és megnézem, de sokan vannak még: Alicia Keys, Pink vagy Rihanna, aki számomra olyan, mint egy őserővel bíró, vadállati nőszemély – ezt jó értelemben mondom, az ő hangja sokkal jobban tetszik nekem. És ott vannak azok is, akik countryalapú dalokat énekelnek: Taylor Swift, Carrie Underwood, Miley Cyrus.

Ennek a számnak és az egész Beyoncé-lemeznek van egy átfogó témája, hogy az a társadalmi elvárás, hogy a nőknek mindig tökéletesnek kell lenniük, milyen káros. Ez a tökéletesség veled kapcsolatban is gyakran előkerül, akár bírálatként, hogy "a Zséda mindig olyan tökéletes".

Szerintem a nagy dolgok, nagy dalok eleve nem a nagyon harmonikus tökéletességből születnek: sok mindent kell ezekhez meglátni, megélni. De persze az nem baj, ha az ember próbál javítani a hibáin. Én nem gondolom magamat maximalistának, egyszerűen csak fontos nekem, hogy a legjobb formámat hozzam, akár egy dal elkészítésében, akár egy klipben vagy koncerten. Nem tudok úgy elmenni egy fellépésre, hogy nem készülök fel rá, hogy nem a legjobbat adom az embereknek ott és akkor. Amikor egy ilyen kicsi országban élsz, magadat kell adnod, nem tehetsz úgy, mintha valaki más lennél. Nem a hírnév motivál, hanem, hogy minél jobb zenét játsszak.

Palya Bea: Emberállat

Nem tudom ki, de nagyon szép. Ő is egy őserejű énekesnő.

Palya Bea új, Nő című lemezéről az a szám, amely a terhességről szól. Azért választottam, mert úgy tűnik, hogy rólad, a családodról sokat lehet tudni az interjúkból, de mintha a dalaidban ez nem jelenne meg. Ez a szám viszont nagyon mélyre megy az anyaság témájában.

Az, ami a zenében eddig engem érdekelt, tehát a Cotton Club utáni líraibb, poétikusabb kezdet, aztán az erőteljesebb "nő-dalok": ezt mind én akartam, ez volt bennem akkor. Az foglalkoztatott, hogy mai nyelven megszólaltassam a megtalált és az elvesztett szerelmet. Az, hogy anya vagyok, nagyon inspirál, nagyon sokat ad nekem – de valóban, még nem találtam meg azt a hangvételt, azt a tónust, amiben az anyaságról szeretnék énekelni. De meghatároz engem, hogy gyerekem van, és az is, hogy a magánéletemben már sok minden van mögöttem. Ez mindig benne van a dalokban.

Mennyire lehet mélyre menni a popzene keretein belül?

Az biztos, hogy meg lehet szólaltatni egyetemes igazságokat, mint ahogy például Adele tette. Erre mindig is lesz igény, hallgatóközönség, és ezért például az ő zenéje, vagy Palya Beáé is, olyan lesz, amit generációkon keresztül büszkén fogunk mutogatni, hogy ez a mi korunkban született. Nekem egyébként ebből a világból, mármint az Adele-féle, kicsit Motown-soul hangulatból Amy Winehouse emelkedik ki. Benne megvan a hatvanas évek édesebb hangulata, de azért vannak ott mélységek is, dekadens, és ez izgalmassá teszi.

Ez a Palya Bea-szám szinte zavarba ejtően nyílt, ami szerintem jó, hatásos, de valószínűleg ezzel már túllép a popzene határain. És kérdéses, hogy akinek nem voltak ilyen tapasztalatai, annak mit mond.

Majd meghallgatom figyelmesebben, de az biztos, hogy más műfaj. Én úgy szeretek gondolkodni, amikor dalt készítünk, hogy mi az, ami úgy tud megfogni sok embert, hogy a saját életüket látják benne. Nem azt mondom, hogy ez kizár minden konkrétumot, hiszen rajtam, az én karakteremen keresztül jönnek ezek az egyetemes igazságok. Egyszerű, lényegre törő dalokat énekelek, melyek élénk képeket idéznek az emberekben, történeteket mesélnek, elemelnek.

Mennyire határol be a karaktered?

Persze van, ami nem fér bele, de szerintem elég szélesek a határok, és mindig is érdekelt, hogy hogyan tudom ezt újrafogalmazni, nyitottá tenni.

Koncz Zsuzsa / Joujana: La Ville Amare

Olyan, mintha Koncz Zsuzsa énekelne franciául.

Azért, mert Koncz Zsuzsa énekel franciául. [A Szőke Anni balladája francia változatának hátteréről itt írtunk.]

Tényleg? Azt tudtam, hogy csinált ilyen számokat.

Több interjúban kérdezték már tőled, hogy vannak-e külföldi terveid. Ahogy látom, többféleképpen szoktál erre válaszolni: egyrészt, hogy elsősorban itthon vannak terveid, másrészt, hogy sok minden kell ahhoz.

[nevet] Nem vetettem még el, hogy legyen idegen nyelvű dalom, de valóban nagyon fontos az, hogy magyarul énekeljek. Teljesen más hatással van az emberekre, ha az anyanyelvükön szól egy dal, ami nem annyira könnyű, főleg ebben a műfajban, amiben én működöm. Amikor az első, még nem végleges demóváltozatot készítjük, akkor angolul születik meg a dal, és nem holmi kamuangol nyelven, hanem mindig van értelme, amiből aztán a magyar szöveg is táplálkozik. Ebben az eredeti változatban benne van a dal esszenciája, de az arcát később kapja meg a magyar szöveggel. Viszont miután elkészül, nagyon nehéz lesz visszafordítani angolra. Próbálkoztam már ezzel, de nem lett olyan az eredmény, hogy hinni tudtam volna benne. Egyébként most dolgozunk egy angol nyelvű anyagon, és van már egy kész angol felvételem is, amit egy müncheni rendezvényre csináltunk, és az működött is. Egy francia dalom is van, a Művészetek Palotájában adott koncertre készült, Lackfi János írta a szövegét. Szóval ha lesz valami, amiről úgy ítélem meg, hogy kiadható, akkor megteszem, de egyelőre inkább bizonytalan vagyok.

Joan Jett: Bad Reputation

Ez annyira nem jön be, de ezzel, azt hiszem, nem okozok meglepetést. [nevet]

Ez a kiabálós, torzított gitáros rockzene teljesen kimaradt neked?

Bulikban, élőben jó, a koncertélmény magával ragad, de ezen kívül nem szoktam hallgatni. Valóban kimaradt, nincs a múltamban ilyen, hogy mondjuk cure-os voltam vagy a Fekete Lyukba jártam.

Nemcsak azért mutattam, hogy hátha kiderül ilyesmi, hanem azért is, mert ez egy kifejezetten képzetlen énekhang. Vannak, akik azt mondják, hogy a képzés kiveszi az énekből ezt a fajta erőt. Te érezted ezt?

Engem lenyűgöz, amikor valaki ösztönből, az érzetei után énekel. Ez sokaknál működik, nem kell ahhoz képzettnek lenni, hogy magával ragadó legyen egy előadó. Magyarországon a legtöbben amúgy is autodidakta módon tanulnak, hiszen nem nagyon oktatnak könnyűzenét. Már van a Kőbányai Zenei Stúdió, de nincs nálunk olyan iskola, mint a BRIT School. [Ide járt többek között Amy Winehouse, Adele, Leona Lewis, Kate Nash stb.] Ezért mindenki maga találja meg a saját hangját. És pont ebben lehet nagyon hasznos egy segítő is – azért nevezem így, mert több mint tanár, segítséget nyújt. Jelenleg számomra Dékány Endre ez a személy. Az éneklést nem igazán lehet tanítani, annál sokkal összetettebb a feladat, a személyiséged szólal meg a hangodon. Az igaz, hogy el is lehet rontani valakit: az nagyon hallatszik, hogy valaki nem a saját hangján énekel. Viszont el lehet érni a legjobbat is, amikor azt, amit hallok belül, hogy hogyan kellene ennek szólnia, tényleg meg is tudom szólaltatni.

Ennyi év után ez már megy rögtön?

Van, hogy kell dolgozni, de igen, előfordul, hogy megy elsőre, és az nagyon jó, amikor ösztönből, mélyről, rögtön a helyén szól. Általában a jazzes, soulos, bluesos dolgok mennek zsigerből, és inkább a popzenében fordul elő, hogy amikor eléneklem az angol nyelvű demót, az jó, aztán amikor magyarra átültetjük, akkor keresni kell a tónust, amivel működik. Ez azért van, mert mi teljesen máshol beszélünk, máshol szólnak a hangzók, mint az angol vagy az olasz, francia nyelvben. Azokban minden sokkal jobb helyen van, mint a magyarban.

Grimes: Oblivion

Mikorra tippeled?

Nyolcvanas, kilencvenes évek? De ha underground, akár mostani is lehet.

Igen, 2012-es.

Cyndi Laupert mondtam volna.

Ez a lemez nagy kritikai sikert aratott, és nagy vitát is generált. Grimes ugyanis mindent maga csinál, ezért néhányan szembeállították azokkal, akiknek mások írják a dalokat. Majd jöttek azok, akik szerint félreérti a popzenét, aki értéktelenebbnek tartja a más dalait előadó énekesnőket. Te mennyire veszel részt a saját számaid készítésében?

Az első hangtól kezdve végig ott vagyok, így lesz igazán az enyém a dal. Nem nagyon volt olyan számom, amit készen kaptam volna. Általában úgy működik, hogy amikor megfogalmazódik bennem, hogy szeretnék új dalt készíteni, akkor megkeresem azokat az embereket, akikkel tudok együtt gondolkodni; akiknél úgy működik a kommunikáció, hogy a személyiségem benne marad a dalban. Elkezdünk inspirációkat hallgatni, ők is jönnek ötletekkel. Tartunk ún. songwriting sessionöket, ilyenkor elmegyek a szerzőhöz, egy zongorán játszunk csak, vagy gitáron. Elkezdek énekelgetni, elkezdenek formálódni dallamok. Van, hogy a zeneszerző mond ötleteket, és van, hogy én, lassan kialakulnak a dallamívek. Utána jön a hangszerelés. A szövegben is ugyanez van, hogy elmondom az ötleteimet, és van, hogy egy évig tart, mire ebből olyan szöveg lesz, amilyet szeretnék, amit életre tudok kelteni.

Korábbi hasonló zenehallgatós interjúink

Dopeman - ""Ott lőttek, itt meg szúrtak"

Harcsa Veronika - "Tisztában vagyok vele, hogy divatosak vagyunk"

Hajós Kristóf - "Ez nem a nekifeszülésről szól"

Tóth Gergő - "Az üvöltés megszabja, amit csinálsz"

Lovasi András - "A perfekcionizmus nem áll jól mindenkinek"

Ákos - "Nem gondolok magamra alapvetésként"

Prieger Fanni - "Legyen rajta robothang"

Zorán - "Nagyon bírom a lazaságot"

Lukács László - "Mindenki egyfolytában satu lenne"

Vincze Lilla - "Kiürültek az iskolák"

Oláh Ibolya - "A normális emberek mellett unatkozom"

Kollár-Klemencz László - "Csalamádéval a tökfőzeléket"

Szalóki Ági - "Meg szabad-e mutatni gyerekeknek"