Janet Jackson a botrány után is készen áll

Janet Jackson, Dubai World Cup lóverseny
Janet Jackson egy tavaly márciusi fellépésén
Vágólapra másolva!
Janet Jackson állítólag simán igent mondana, ha Justin Timberlake felkérné egy duettre a 2018-as Super Bowl félidei show-jában. 
Vágólapra másolva!

Hétfőn derült ki, hogy Justin Timberlake-é lesz a 2018-as amerikai futball nagydöntőjének, a Super Bowlnak a félidei show-ja. A dolog azért izgalmas, mert 13 évvel ezelőtt Justin Timberlake és Janet Jackson léptek fel a félidőben, és a minikoncert végén Timberlake lerántotta Jackson fellépőruhájának egy részét, megmutatva az énekesnő ékszeres fél mellét a fél világnak.

Janet Jackson egy 2015-ös koncertjén Forrás: Karim Sahib / AFP

A rántás egyértelműen része volt a koreográfiának, ettől függetlenül jó nagy botrány lett az ügyből. Például az ilyen esetek elkerülése miatt van néhány másodperces spét az – így már nem is – élő közvetítésben. Az akkori negatív reakciók ellenére Janet Jackson állítólag

kész arra, hogy jövőre újra együtt bulizzon Timberlake-kel

a világ egyik legnézettebb tévés közvetítésének szünetében, ami teljesen érthető, és a lehető legjobb, amit tehet. Már csak Timberlake vagy menedzsmentje megkeresését kell megvárnia, ha nem elég bátor ahhoz, hogy maga jelentkezzen be a duettre. Az Entertainment Tonight egyébként Jackson ismerősétől kapta az információkat, hogy az énekesnő nagyon szívesen fellépne. Azt írják,

az ajtó tárva nyitva,

és Jackson állítólag egy percig sem gondolkodna, ha felkérnék.

(A híres rántás a videó legvégén, 4:05-nél látható.)