Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Drága Tatjána Néném!
Ma nem levélformában válaszolok, hisz mégiscsak április elseje volna, hanem kis párbeszédekkel, amelyek akár meg is történhettek volna, miközben nyilván ezrével történnek meg. Azért (nem) reménytelen az opera, mert nagyon másmilyenek vagyunk, és ez korra, nemre, származásra, vallásra, foglalkozásra, szexuális irányultságra, pártállásra vagy társadalmi pozícióra tekintet nélkül igaz.
Reménytelen mindenkit azonos estén lenyűgözni.
Az alábbi szóváltások tömören ezt mutatják.
Variáció I.
- Azért ennyi idősen már nem kellene itt énekelni...
- Dehogynem, ekkor érik be a hang! Jobb, mint újkorában!
- Na, de fiatalon akar férjhez menni, mégiscsak ez áll a szövegben...
- Mit számít az? Otellót talán csak mórok énekelhetik?
- De le is van lassulva, szinte csak áll és pózol!
- Én letisztultnak mondanám, a lényegre figyel. Ez opera, nem futkosó.
- Jó, de legalább nézne ki fiatalabbnak, hitelesebbnek...
- Nagyon is hiteles. A zenekari árkon túl már nem látszanak az árkok.
- Viszont legalább át kellene hallatszania rajta!
- Mindig bőgetik a zenekart! Minden karmester!
- Szerintem ez csak forte, be van írva a kottába, forte kéne énekelni is.
- Nem, ő finoman oldja meg, nem ordít. És én így is hallom.
- Az belső hallás lehet, mert egyáltalán nem szól.
- Dehogynem. Csak együtt megy a hegedűvel. Látom, hogy tátog, tehát hallanunk is kell.
- Ez akkor is egy érzelmi csúcspont! Meg kellene énekelni!
- Nekem itt lenni már önmagában a tetőpontot jelenti. Nem muszáj elrontani az élményt.
- Aha. És miért mindig ezt adja elő? Húsz éve ez megy, semmi más vagy nehezebb.
- Mert ezt a közönség ismeri és szereti, a kedvünkben jár most is.
- Ha jobb, mint régen, akkor a nehezebb, hosszabb, katartikusabb áriák hol vannak?
- Hol? Otthon, lemezen. A művésznő már akkor bizonyított, mikor maga még meg se született.
- De én most vettem jegyet, most vagyok itt! Az a baj!
- Hát ez tényleg baj...
Variáció II.
- Mi ez a rémes izé a színpad közepén?
- Szimbólum, azt fejezi ki, hogy az eredendően tiszta főhőst bemocskolják.
- Miért, ma nem lesz szöveges felirat?
- Biztos lesz, de a színpadi látvány segít érteni a művet.
- Nem bíznak abban, hogy összerakom a szövegből? Hát a rendező miből rakta össze?
- A szövegből ő is, de sokféle értelmezés lehet, így mutatja, hogy melyik szerint halad.
- Versek, regények, festmények meg szobrok mellé nem kell magyarázat. Ide muszáj...
- Nem muszáj, eljátszhatnák realistán is.
- Igen, igen! Mert ez a valami cseppet sem hasonlít egy palotabelsőre.
- Nem, mert most a lelkekben dúló vihar fontosabb, azt jelzi a világítás.
- A rendező lelkében dúlót, legfeljebb. Miért nem hagyja rám, mi dúl, mi nem?
- Olyan is van, arra azt mondjuk: koncert.
- Nem, nem! Csak el kellene mesélni, ahogy volt.
- Úgy érti, sárkánnyal? Kígyóval? Óriásokkal és hét nagy kapuval?
- Ahogy írták őket. Ha úgy, hát úgy. Nem gyerek a zeneszerző. Tolsztojt is átírják talán?
- Pont Tolsztoj mondta, hogy a zene a legnagyobb kerítő. Másképp hat.
- A zenét békén kell ezért hagyni, és felette elmesélni a történetet.
- Valójában a mű a partitúra, a színpadi megvalósítás már a tervezőké és a rendezőé.
- Dehogyis. Nem azt akarom látni, amit a rendező gondol a történetről, hanem a történetet.
- Egy történetet csak elmesélni lehet, és ilyenkor a művészek mesélik.
- Csak el kell játszani, ahogy volt. Vagy olyan darabot írni, amilyenre a rendező rendezni akar.
- Ha ketten olvassuk fel ugyanazt a verset egyforma stílusban, már az is más lesz. Óhatatlanul.
- Lehet, de attól még ráismernék a versre. Ami meg itt van, azt magyarázni kell, de minek.
- A színpadi produkció nem az élet, itt nincs zenekari árok. Alapból kéne absztrahálni önnek is.
- Ugyanezt kívánom magának. Neveletlen alak.
Remélem, jövő héten megint kapok levelet Öntől, s ha kapok, úgy válaszolhatok is. Várom tehát, Tatjána Néném, kák szálávej létá!
Szilveszter
2017. április 1.
