Oláh Gergőéktől tanulhatunk kannázni és szájbőgőzni

2017.09.12. 10:02

„Én személy szerint az X-Faktor óta - zeneileg legalábbis - semmiben nem hittem még úgy, mint a Roma Soulban!” - nyilatkozta 2016-ban Oláh Gergő az előző évben alakult zenekaráról. Az azóta eltelt közel egy évben egyre többen ismerték meg az új formációt, szeptember 12-én pedig új lemezüket mutatják be a MOM Kulturális Központba meghirdetett koncertjükön. A Roma Soul frontemberét a Sztárban sztár ötödik évadában való sikeres debütálása után, a keddi koncertre való készülődés közben értük utol a kérdéseinkkel.

Mi nem popzenét játszunk autentikus beütéssel, hanem cigányzenét popos, modern beütéssel”- mondta Oláh Gergő a meghatározó különbséget az Origónak. A 2012-es X-Faktor győztese közel két évvel ezelőtt hozta létre zenésztársaival, barátaival a Roma Soul nevű formációt, akik 2015-ben álltak először együtt színpadra. A végleges felállás 2016 végére alakult ki.

A Roma Soul

Forrás: Roma Soul / MOM Kulturális Központ

A Roma Soul egyedi hangzásvilágában megférnek egymás mellett a latin ütős hangszerek, az elektromos hegedű, a hagyományos cigányhangszerek és a beatbox is. A zenészek pedig külön-külön is rengeteg, különféle stílusú zenében próbálták már ki magukat belföldön és külföldön. A Roma Soul tagjaiként aztán nemcsak a tehetségüket egyesítik: érezhetően szoros baráti kapcsolatban állnak egymással, így Oláh Gergőtől (ének), Farkas Istvántól (ének, gitár), Balogh Lászlótól (gitár, vokál), Molnár Tibortól (beatbox, rap), Bodoczki Ernőtől (bass), Kovács Mátétól (percussion) és Farkas Izsáktól (hegedű) mindig összeszokott, jókedvű, felszabadult örömzenélés jut a hallgatóságnak.

Különleges stílusukból a MomKult közönsége már tavaly novemberben is komoly ízelítőt kaphatott, azóta pedig csak tovább bővült a zenekar repertoárja, és idén újabb mérföldkőhöz érkeztek el. Szeptember 12-én már lemezbemutató koncertet tartanak a MomKult színpadán.

„A lemezünk egyfajta összefoglalás: szerepelnek rajta azok a dalok, amelyeket már játszottunk eddig is, de a legújabb, saját dalainkkal együtt. Ezt a lemezt szeretnénk bemutatni a koncerten. A közönség hallhat majd feldolgozásokat is, de nem elsősorban csak azokat a világslágereket, amelyeket eddig játszottunk, hanem olyan ősi, autentikus cigánydalokat veszünk majd elő, amelyeket szintén Roma Soul-stílusban gondoltunk újra” - fejti ki Oláh Gergő.

A koncert azonban nem csak az új dalok formájában tartogat majd meglepetéseket:

„A műsor jellegzetessége, hogy még a korábbiaknál is sokkal energikusabb, tempósabb, vidámabb és emellett sokkal autentikusabb is lesz – folytatja a zenekar frontembere. - Miközben bemutatjuk az új, saját dalainkat, amelyekből tökéletesen meg lehet ismerni a stílusunkat, igyekszünk a közönséget is bevonni a történésekbe: lesz olyan, hogy majd leülünk a színpad szélére, és megtanítjuk a közönséget autentikus dolgokra, például szájbőgőzésre, sőt: akár még a kannázást is kipróbálhatják. Meg akarjuk mozgatni őket, hogy ezáltal még hangulatosabb legyen a koncert, és még jobban át tudjuk adni az ősi, autentikus feelinget. Bőven előfordulnak majd vicces elemek is, úgyhogy eléggé színes és energikus koncertre készülünk.”

A Roma Soul tavaly novemberi fellépése a MomKultban saját megfogalmazásuk szerint afféle bemutatkozó koncert volt. Azóta sikeres időszakot tudhat maga mögött a formáció: számos médiaplatformon megjelentek, több koncertet adtak, és bemutatkoztak az Eurovíziós Dalfesztivál hazai dalválogatóján Nyitva a ház című produkciójukkal. Erre a sorozatra teszi fel a pontot, hogy végül a lemezük is elkészült.

„Szerintem minden zenekar vagy előadó életében jelentős esemény, ha elkészítheti az első albumát – mondja Oláh Gergő. - Nem véletlen, hogy most mi is arra fektettük ebben az évben a hangsúlyt, hogy ez a lemez igazán profi legyen. De nemrég volt egy nagy lehetőségünk a Budapest Parkban is: a Punnany Massif vendégeiként 10 ezer ember előtt játszhattunk. A Punnany Massif dalát dolgoztuk fel, amelyet velük együtt, közösen adtunk elő. Részleteket még nem árulhatok el, de a jövőben is fogunk még velük dolgozni. Így azt gondolom, jó évet zárunk majd, és minden szempontból jól haladunk.”

Oláh Gergő, a zenekar frontembere

Fotó: Mudra László - Origo

A Roma Soul számára azonban terveik szerint messzebb van a végállomás: Oláh Gergő azt is elárulta, hogy lemezük anyagával külföldi terepen is szeretnének bemutatkozni. „Nagyon reméljük, hogy rövidesen lesznek majd külföldi turnéink is – jelenleg azon dolgozunk, hogy ez megvalósulhasson. Én ugyanis azt gondolom, hogy ez a formáció alkalmas arra, hogy nemzetközi vizeken is megállja a helyét.”

KAPCSOLÓDÓ CIKK