25 éves számból gyúrhatták Miley Cyrus slágerét

2018.03.14. 16:44

300 millió dollárt szeretne kapni az a reggae-zenész, aki úgy gondolja, hogy Miley Cyrus 2013-as slágere az ő 1988-as dalának koppintása. 

Alig telt el egy nap azóta, hogy utoljára plágiumról írtunk, most megint felmerült egy zenei koppintás. A jamaicai reggae-zenész, Michael May a szerzői jog megsértésevel vádolja a fiatal Miley Cyrust. Ennek megfelelően May és képviselői kedden be is nyújtottak egy keresetet a manhattani bíróságon ezzel kapcsolatban. Véleményük szerint az énekesnő 2013-as, We Can't Stop című száma

nagy mértékben táplálkozik Michael May 1988-ban írt slágeréből,

a We Run Things-ből. May száma egyébként első helyig jutott annak idején a jamaicai slágerlistákon, ahogy Miley Cyrus dala is nagyon jól szerepelt. Igaz, egy másik ligában. A We Can't Stop második helyig jutott a Billboard Hot 100-as listáján 2013 augusztusában.

Miley Cyrus performs Las Vegas-i koncertjén 2017 szeptemberébenForrás: Getty Images for iHeartMedia/Kevin Winter

A beadott kereset szerint a Cyrus-számban a 25 évvel korábbi száméhoz nagyon hasonló éneklési dallamot, ritmust használtak. Ráadásul

komoly egyezést találtak a refréneknél is.

Míg Miley Cyrus azt énekli, hogy „We run things / Things don't run we”, addig az eredetiben az áll, „We run things / Things no run we”. Egyelőre sem Miley Cyrus, sem pedig az őt kiadó, Sonyhoz tartozó RCA Records nem reagált a vádakra - írja a Reuters

Annyit egyébként lehet tudni, hogy a beadott anyagban Michael May-ék 300 millió dolláros kártérítésről beszélnek. Emellett pedig biztosan szeretnének részesedést a dalból befolyt pénzekből a jövőben. Persze ehhez meg is kell nyerniük a pert. Íme a két dal:

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK