Tóth Vera: zene, bor, Siófok

2018.08.17. 16:49

Tóth Vera lesz az egyik sztárvendége idén a négynapos siófoki Bor és Kenyér Ünnepének, ahol többek között ingyenes koncertekkel várják a látogatókat. A népszerű énekesnő örült a lehetőségnek, hiszen a Balaton és Siófok is közel áll a szívéhez, és a jó boroknak is nagy barátja.

Augusztus 16-20. között rendezik meg Siófokon az immár hagyománynak tekinthető Bor és Kenyér Ünnepét. A nagyszabású, ingyenes rendezvényen gyerekprogramokkal, kenyér- és borszenteléssel, vásárral, tűzijátékkal és sztárfellépőkkel is várják a látogatókat.

Tóth Vera vasárnap lép színpadra, hogy – ahogy ő fogalmaz - egy ízig-vérig funky-pop bulival szórakoztassa a közönséget. Az ország egyik legnépszerűbb énekesnője eddig megjelent négy lemezének dalaiból válogat majd. Azt is elárulta, hogy nagyon örült a siófoki felkérésnek, annál is inkább, mert köztudottan szereti a jó borokat.

A zene és a bor jóbarátok. Persze, hogy boldog voltam, mert nagy tisztelője vagyok a magyar borászoknak. Aki a jó bort szereti, ellátogat egy ilyen rendezvényre, és azt gondolom, hogy a jó zenét is szereti, hallgatja – véli az énekesnő, aki egyébként is gyakran jár a Balatonra, de nem csak a fellépései miatt. Néha pihenni is van ideje, a sűrű nyári program mellett is „ellop egy-egy napot" a tónál: „Ilyenkor a barátokkal vitorlázunk, kiülünk a stégre kicsit csendben lenni, benézünk az éjszakába is néha". Ezekről a balatoni élményekről az énekesnő rendszeresen posztol közösségi média oldalain is.

Tóth Vera Siófokról is azt mondja, hogy nagyon kedves a szívének, annak ellenére, hogy egy kifejezetten rémisztő élménye is kötődik a városhoz. Régen a Megasztár első koncertjei a siófoki Beach House-on voltak. Emlékszem, egyszer annyira siettem egy fellépésről, hogy odaérjek, hogy apuval karamboloztunk az M7-esen. De nem történt nagyobb baj, és a koncert is gondtalanul lement. A szervezők pedig különös figyelmet szenteltek nekem a sokk után, a miliő hamar megnyugtatott. Még aznap átvehettem egy díjat is, és utána csobbantunk egy jót a Balatonban – idézi fel az énekesnő karrierjének kezdeteit, és első siófoki fellépéseit.

Tóth Vera ingyenes koncertje tehát augusztus 19-én vasárnap lesz Siófokon, a kikötőben.