NEW YORK OPERABLOG – 9. Egy vígképű lovag

2018.11.15. 14:55

Micsoda magyar felhozatal van itt ma este! Ezzel akartam kezdeni. A Lincoln Center három nagy zenei centrumában mi megy? A Metropolitan Operában Tosca, a zenekari árokban és az énekkarban több kiváló magyar muzsikussal – nos, ez idén nem minden elemében igaz.

Tulajdonképpen meglepve látom, hogy a Met ugyan a mienknél kisebb létszámú (hisz kettő helyett egy színházat látnak el), mégis monstruózus zene- és énekkarában idén nincs egy honfitársunk sem, ahogy a futó szezon énekesei között sincs senki. Karmester viszont igen, illetve lesz: a pécsi születésű Nánási Henrik, aki darabideje a berlini Komische Oper zeneigazgatója. Üstökösszerű karrierjének fontos állomása lesz a 2019 januárjában induló sorozat, amelyben Csajkovszkij Jolanta című egyfelvonásosát teszik Bartók Kékszakállúja mellé, és ha az énekesek nem is magyarok benne, de magyarul megy, magyar karmesterrel. (Nánási Henriket mi is szeretnénk megszerezni, ügyintézés folyamatban.) Viszont a velünk szemben lévő David Geffen Hallban három napon át Fischer Iván vezényli a Schubert-Beethoven koncerten a New York-i Filharmonikusokat, a Koch Theater színpadán pedig a Magyar Nemzeti Balett, tehát Operánk együttese táncolja ma a Don Quijotét, természetesen az Opera zenekarának aktív közreműködése mellett.

A képre kattintva galéria nyílikForrás: Nagy Attila/Magyar Állami Operaház

Ma Kesselyák Gergely első karmesterünk vezényel, aki napok óta kinn van, segít az előadások és koncertek akusztikai beállításában, a múlt vasárnapi Magyar Gálaesten pedig már ő dirigálta az Erkel-operaáriákat és a Liszt kezétől való Magyar fantáziát. Gergő emellett nagy mászkáló, egyik nap azzal képesztett el, hogy estig 22 kilométert gyalogolt az utcákon, ami a rajzasztalon szerkesztett New York-i térképet ismerve egész napos kolbászolást jelent, hisz folyton meg kell állni a jelzőlámpák és útépítések miatt, sok a gyalogos, nagy tempót venni nem lehet. Vagy még az is előfordulhat – nyugtattam magam a szállodából ki sem mozdulva, folyamatosan „igazoló jelentéseket" gépelve haza az elszámolások miatt –, hogy tehát Gergő telefonja jótékonyan megbolondult, és a 22 kilométert keveri a 22 ezer lépéssel, ami persze, nekem szintén egyhavi adagom, de mégse annyira durva. (De mi van, ha az ájfón „hazaérve" átállt mérföldre, és a mi karmesterünk abból tett meg 22-t egy nap? Még belegondolni is sápasztó.)

Régen elaléló emberek kértek repülősót, most elájulnak ettől a repülőshow-tólForrás: Nagy Attila/Magyar Állami Operaház

A Don Quijote zenei anyagát szokás szájhúzással fogadni. Valóban nem Csajkovszkij, nem is Prokofjev, Sztravinszkij, Debussy vagy Ravel, de még csak nem is Hacsaturján vagy Massenet. Viszont Adam az alkalmazott zeneszerzés nagymestereinek egyike, s ha izgalmas muzsikus kezében a pálca, és rá tudja venni zenészeit, hogy a másodosztályú muzsikát a maguk elsőosztályára engedjék be, olyan impulzust adhatnak fel a balett színpadára, hogy ők is nagyobbakat repülnek attól. És éppen ezt kapja a Koch Theater közönsége, végül több mint 1.800 néző – mert ma még A hattyúk tava telítettségét is sikerült meghaladni!

Szerencsés választás volt a mélyebb, meditatívabb Hattyúk tava mellé ezt a felhőtlen vígbalettet választani. Ez a mű nem akar világot megváltani: szórakoztatni viszont igen, ha nem is minden tét nélkül, hisz a koreográfia brutálisan nehéz, ahogy a minőségi közönség megnyerése is az. Itt a cervantesi mese csak díszes kerete annak, hogy kellően színes, mediterrán forgatagban karakteresen szervezett balettkáosz, látványos és variábilis társas táncolások és lendülettől robbanó magánvariációk kerüljenek a közönség elé.

Tatjana Melnyik spanyolos közegben levitálForrás: Nagy Attila/Magyar Állami Operaház

Különösnek tetszhet a döntés, amellyel a balettigazgató, Solymosi Tamás ugyanazt a Tatjána Melnyiket küldi színpadra a női főhős, Kitri jelmezében, aki két napja A hattyúk tava kettős címszerepét táncolta. De Tamás a minőség keresztes lovagja, azt mondja: „ne a legjobbat mutassuk itt? Ha igen, akkor ez a szereposztás most a legjobb nálunk, és Tánya vállalta." Lefegyverző érvek! A férfi főszerepben Igor Tsvirko, akit pár hónapja a moszkvai Bolsój szólistái közül igazoltunk, és a színpadon szabályosan megőrjíti a közönséget. A magyarok közül – a címszereplő Szakács Attilán túl – Földi Lea, Majoros Balázs, Darab Dénes és mások is láthatók a csatolt képgalériában: mindenki felnő ma este a feladathoz, a főszereplő páros különös izzásához, nagy kedvéhez.

A Koch épületében szélesebb a színpad, mint az Operaházé: jól állt ennek a mutatós produkciónak a nagyobb térForrás: Nagy Attila/Magyar Állami Operaház

És itt van Michael Messerer, világhíres balettmester és koreográfus, ő tette színpadra nálunk néhány éve azt a legendás, 1940-es moszkvai előadást. Eljött, érdekli, fontos neki, és nagyon elégedett. És a díszletek... Majd a holnapi, utolsó posztban írok arról, hogy is megy ez idekint, de van oka annak, hogy a New York-i közönség – a Metropolitan Opera kivételével – minimális díszlethez-kellékhez van szokva. Ezen a kénytelen puritanizmuson ütött rést már a Hattyú-előadásunk is, no de a magyar tervezők által megalkotott Don Quijote-színpadképek még úgy is döbbenetesen látványosak, hogy minden elemet nem sikerült bedobozolnunk és átúsztatnunk az óceánon (sőt, olyan is akadt, egy árboc-vitorla kombó, amit elhoztunk, de „olimpiai szintidőre" mégsem sikerült az amerikai műszaknak bekötnie). Megjegyzendő ez a tapasztalat is: „a" nagyvárosban is van igény szinte mesebeli díszletekre, az emberek vizualitása nem lökhető véglegesen az absztrakció végletébe.

Aki ma ott volt, úgy érzi, az örömet, ezt a fokú sikert és szeretetet nehéz leírásokon keresztül bemutatni. A fotók talán segítenek – holnap pedig csomagolunk, és szakmai életünk egy fontos szakasza lezárul. Mindenesetre a vígképű magyar balettlovag bevette New Yorkot, „aki" boldogan adta meg magát, s fel az esetleges előítéleteit.

2018. november 10. New York

Ókovács Szilveszter

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK