Titokban a mai napig összejönnek, és Nirvana-dalokat játszanak Dave Grohlék

sziget,foo
Dave Grohl a Foo Fighters frontembere
Vágólapra másolva!
Élete egyik legnagyobb törése volt, mikor Kurt Cobain meghalt. Dave Grohl szerint ő volt generációjának legnagyszerűbb dalszerzője. 
Vágólapra másolva!

Február elején jelent meg a Foo Fighters legújabb albuma. A Medicine at Midnight a Dave Grohl vezette banda tizedik stúdiólemeze, és a frontembert elsősorban erről az új albumról kérdezték az Apple rádiójában, de beszélt a múltról is. Többek között a Nirvanáról és természetesen szóba került Kurt Cobain is. Ugyanis a Foo Fighters frontembere volt a 90-es évek sikerbandájának dobosa.

Grohl elmondta, hogy ők is nagyon meglepődtek a hirtelen jött globális sikeren. „Éltünk a lakókocsinkban, és az egész a szemünk előtt történt. A koncertek és az azokat látogató tömeg egyre nagyobbak lettek. Egy idő után már nagyobb volt a koncerteken kívül rekedt tömeg, mint amelyik bejutott a bulira.

Nem hinném, hogy bármelyikünk fejében megfordult volna” – mondta Grohl, aki természetesen beszélt a Nirvana frontembere, Kurt Cobain zsenijéről is. Elmondta, hogy élete egyik legnagyobb fájdalma volt Cobain halála, így persze az is, hogy a zenekar már nem működik, és nem gyárthatják a dalokat, nem léphetnek fel. „Azt hiszem, biztosan állítható, hogy Kurt volt a mi generációnk legnagyszerűbb dalszerzője. Nagyon büszke vagyok, hogy a dobosa lehettem, és minden este játszhattam vele azokat a dalokat” – idézi Grohlt az NME.

Dave Grohl a Nirvana romajaiból alapította Foo Fighterst, amelyben az a Pat Smear is gitározik, aki annak idején sokat segített be a Nirvanának turnézenészként. Grohl már a Nirvana ideje alatt írt kisebb dalokat, de soha nem mutatta meg őket senkinek. Egyszerűen úgy érezte, hogy azok az övéi. Ráadásul jó ideig tartott a Nirvana-rajongók kritikájától is. Egyébként Dave Grohl, Pat Smear és a Nirvana basszusgitárosa, Krist Novoselic időről időre összejönnek, és Nirvana-dalokat játszanak. Csak úgy, maguknak.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!