Keddtől lehet jegyet vásárolni a Metropolitan Opera és Bolsoj Balett közvetítéseinek 2021/22-es évadára

Miklósa Erika az Éj Királynője Mozart Die Zauberflöte című művében.
Erika Miklósa as the Queen of the Night in Mozart’s “Die Zauberflöte.” Photo: Ken Howard/Metropolitan Opera
Vágólapra másolva!
Az Uránia Nemzeti Filmszínház a járványveszély miatt két ütemben hirdette meg a jegyértékesítést közkedvelt Metropolitan Opera- és Bolsoj Balett-közvetítéseinek 2021/22-es évadára. Az évad második felére, a 2022-es közvetítésekre és azok ismétléseire november 2-tól kezdődik az értékesítés az Uránia pénztárában, és az online felületein. Ezzel a teljes évad minden, még előttünk álló operaközvetítésére megnyílik a jegyvásárlási lehetőség.
Vágólapra másolva!

Az operaévad soron következő közvetítése december 4-én egy kortárs mű, Matthew Aucoin 21. századi Eurüdikéje lesz Erin Morley címszereplésével. Az antik mítoszt, amely szerint Orpheusz a zene erejével próbálja megmenteni imádottját az alvilágból, az amerikai zeneszerző Eurüdiké szemszögéből gondolja újra. A női nézőpontot erősíti, hogy a darab rendezője is egy hölgy, Mary Zimmerman.

A Met hagyományaihoz híven a karácsonyi, újévi ünnepi időszak alatt ismét lesz családi operaelőadás.

December 19-én a filmszínház felvételről vetíti a magyar közönség egyik kedvencét, azt a 2006-os, rövidített Varázsfuvola-előadást, amely az operaközvetítések történetének első darabja volt, Miklósa Erikával az Éj királynője szerepében.

Majd még ugyancsak az ünnepi időszakban, január 1-jén jön Massenet Hamupipőkéjének 90 perces, rövidített változata, méghozzá élő közvetítésben Isabel Leonarddal.

Miklósa Erika az Éj királynőjének szerepében Forrás: © 2006 ken howard • all rights reserved/Ken Howard

Az évad második felében, 2022 év elején és tavaszán az olasz klasszikusok dominálnak a programban.

A sor január 29-én Verdi Rigolettójának új színpadra állításával kezdődik Bartlett Sher rendezésében.

A Tony-díjas rendező az 1920-as évek Európájába helyezi a mantuai herceg bolondjának 16. századi történetét, Quinn Kelsey-vel a címszerepben.

Március 12-én a múlt századfordulós Bécs költözik a Met színpadára.

Richard Strauss Ariadné Naxosban című operáját a világ egyik legjobb Ariadnéja, a norvég Lise Davidson énekli, olyan sztárok kíséretében, mint Brenda Rae és Isabel Leonard.

Március 26-án Verdi Don Carlosának a Metben még soha nem játszott eredeti, ötfelvonásos változatát viszik színre Sir David McVicar rendezésében, a címszerepet alakító Matthew Polenzanival, valamint Szonja Joncsevával és Elīna Garančával.

Puccini Turandotja május 7-i közvetítésének különös vonzerőt ad a címszerepet éneklő szupersztár, Anna Netrebko, aki már régóta várt rá, hogy ebben a szerepben is bemutatkozhasson a Met színpadán.

A közvetítéssorozat utolsó olasz darabja Donizetti Lammermoori Luciája május 21-én.

Az operát az ausztrál színház- és filmrendező, Simon Stone felvillanyozó, új színpadra állításában élvezhetjük, a virtuóz Nadine Sierrával Lucia és Javier Camarenával szerelme szerepében.

Turandot Forrás: Ken Howard/MET Opera

Június 4-én, a sorozat utolsó élő közvetítése is egy kortárs mű, az ausztrál Brett Dean 2017-es, remek Hamlet-feldolgozása lesz, a Metben most debütáló Allan Claytonnal a címszerepben.

A moszkvai Bolsoj Balett közvetítéseinek idei évada öt előadásból áll.

Az évad november 7-én Aram Hacsaturján Spartacus című darabjának élő közvetítésével indul. Az örmény származású világhírű szovjet zeneszerző 1954-ben írta ezt a balettjét. Művének az áttörő sikert a leningrádi bemutató után bő egy évtizeddel Jurij Grigorovics 1968-as moszkvai koreográfiája hozta el, mindmáig ebben a feldolgozásban játsszák, a mindenkori legjobb Bolsoj-táncosokkal. A most látható előadásban Igor Cvirko táncolja a címszerepet.

Spartacus Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

A karácsonyi időszak elengedhetetlen programja A diótörő, amely idén december 26-án felvételről kerül mozivászonra.

A 2018 decemberében rögzített előadásban Margarita Shrayner táncolja Marika szerepét, Szemjon Csugyin Diótörő herceget, Gyenyisz Szavin Drosselmeyert és Alexander Vodopetov az egérkirályt.

Január 23-án George Balanchine Ékszerek című táncdarabját közvetítik élőben.

A grúz származású mester az amerikai klasszikus balett megteremtője. Művét, amelyet az első egész estés absztrakt balettnek tartanak, New York-i balett-társulata számára írta 1967-ben. A Bolsojban 2012-ben mutatták be először.

Március 13-án A hattyúk tavával folytatódik az évad, az előadást felvételről vetítik. A lenyűgözően szép balett és a páratlan zenemű ötvözete a moszkvai Bolsoj Színházban született 1877-ben. Nem először láthatjuk az Uránia balettközvetítései között. A 2020. február 23-i előadás rögzített felvételén Olga Szmirnova táncolja Odette és Odile szerepét és Jacopo Tissi Siegfried herceget.

Hattyúk tava Forrás: Natalia Voronova

A balettközvetítések évada május 1-jén Cesare Pugni A fáraó lánya című klasszikus darabjával zárul.

1862-ben ezzel a művel aratta első nagy sikerét Szentpétervárott a cári balett fénykorának vezető balettmestere, Marius Petipa. A zeneszerző Cesare Pugni pedig 1851-től működött a cári udvarban, az uralkodói balettkar zeneszerzőjeként.