Stohl: Mindig tisztán léptem színpadra

2016.02.21. 08:56

Mit szégyell a munkásságából Stohl András? Meg akar-e a változni a balesete miatt? Miben tartja magát hibásnak? Mi az a mondat, amit soha nem fog elfelejteni? Mit gondol a lánya karrierjéről, és megfogdosná-e a riporter fenekét? A színésszel nem csak a színházról beszélgettünk.

  • Azért ez nem egy normális élet.
  • Ő is egy a sok birka közül.
  • Tudja, hogy azt kéne mondania, a baleset óta minden reggel imádkozik.
  • Az emberek nem buták, csak egyszerűen gondolkodnak.
  • Meg tudná mutatni, milyen az, ha az ember kontrollálatlanul gyűlöl valakit.

Nemsokára századszor játsszátok Az Őrült Nők Ketrecét. A bemutató után azt mondtad, annak ellenére, hogy a darab transzvesztitákról szól, semmiféle botrányt nem okozott. Ez száz előadással később is így van?

A közéletre nem látok rá eléggé, de a nézőkkel kapcsolatban jó élményeim vannak. A vadászat azért férfias sport, és nem is egy hú-de-liberális dolog: ott vér van, és belek. De az egyik vadász barátom megnézte az előadást, majd írt nekem egy kétoldalas levelet. Elmesélte, egy barátjának családja volt, aztán rájött, hogy homoszexuális, ezért szakított a családjával, és a barátom is megszakította vele a kapcsolatot.

Ugyanolyan fájdalmaik vannak – Az Őrült Nők Ketrece című előadásban

Forrás: © Puska Judit / Kultúrbrigád

Azt írta: megnézte az előadást, és most úgy érzi, újra át kell ezt gondolnia. Mert megmutattuk, hogy ezek az emberek hogyan élnek, és ugyanolyan fájdalmaik vannak, mint mindenkinek. Számomra az volt a legnagyobb dicséret, hogy a barátom most eldöntötte, felkeresi az illetőt, és rendbe hozza a dolgokat.

Akkor a színház mégiscsak tud hatni a világra?

Tud. Az egyes emberekre tud, ha meg a sok kis ember összeáll, olyanok lesznek, mint az ék a Felvonulási téren.

Meg tudnék mutatni egy állatot – A Vígszínház Julius Caesar című előadásában Hegedűs D. Gézával

Forrás: Dömölky Dániel

Nagyban akkor nem is tud változtatni a világon a színház?

Én hiszek abban, hogy bizonyos kérdések megítélésében igenis változtathat.

Mi van akkor, ha olyan figurát kell játszanod, aki mindannak az ellentétét testesíti meg, amiben hiszel?

Akkor meg tudnék mutatni egy állatot, mert az is biztos, hogy megvan bennem. Meg tudnám mutatni, milyen az, ha az ember kontrollálatlanul gyűlöl valakit. Vannak szép ilyen szerepek, például az apa a Pillantás a hídról-ban: egy csökönyös vadbarom, akinek azért biztosan megvan az igazsága és a maga tragédiája.

Azonosulsz a gondolattal

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

És ha nem a karakter képviselne általad nem elfogadható eszméket, hanem „kurzusdarab” szerepére kérnének fel?

Nem hiszem, hogy elvállalnám.

Miért? Van, aki azt mondja, egy színésznek nem feladata ilyesmivel foglalkoznia, hanem egyszerűen minél jobban kell játszania, amit kiosztanak neki.

Ez igaz, ha tag vagy az adott színházban: akkor elvileg azért szerződtél oda, mert egyetértesz az adott színház irányával vagy útmutatásával. De ha vendégként kérnek fel, és elvállalod, akkor abban a pillanatban azonosulsz is a gondolattal. Ami szintén nem baj: ki-ki döntse el maga.

A fenti videó az Átrium és a Kultúrbrigád Az Őrült Nők Ketrece című előadásának előzetese. Az előadás egyik főszereplője Stohl András

Nem hiszem, hogy minden színész egyetért azzal, hogy az ő szerződése az egyetértését is kifejezi.

Mert közben a megélhetés is erősen befolyásolja az embereket – nyilván engem is. De bármilyen megélhetésnél fontosabb, hogy az ember jó szájízzel menjen be a színházba, és úgy is menjen haza onnan.

Ez számodra mindig így volt? A tévéműsorokban, valóságshow-kban is?

Mindig. Akkor egyrészt nem is gondoltam át, mi az a valóságshow, ráadásul még új volt a műfaj. Főleg a Való Világ volt neccesebb, de azok a szériák, amikor én vezettem, még nem voltak ilyen durvák. És akkor még fiatalabb voltam, ma valószínűleg azt mondanám, vezesse olyan, akinek jól áll.

Jól vagyok – A Centrál Színház Chicago című előadásában Tompos Kátyával

Forrás: Horváth Judit

Nem hangzik ez úgy, hogy „na de az én időmben még minden jobb volt”?

De, úgy hangzik. Mert így is van.

Akkor úgy érzed, olyasmit nem vállaltál el, amivel mai fejjel már nem tudnál azonosulni?

Igen, úgy. A munkáimból nem szégyellek semmit. Nagyon boldog pályát tudhatok magam mögött. Jól vagyok.

A magánéleted eseményeiről többször elmondtad, az ilyenek gazdagíthatják az ember színészi eszköztárát is. Azért van, amit szeretnél, ha máshogy történt volna?

A családomat nem lett volna szabad szétrobbantanom. Ez egyértelműen az én saram. De most egy másik családban élek: lehet, mindennek így kellett történnie, hogy megszülethessen Franciska és a kis Bandi, és hogy Ancsika lehessen a párom.

A családomat nem lett volna szabad szétrobbantanom – a Vígszínház Danton halála című előadásában Járó Zsuzsával

Forrás: Gordon Eszter

Nehezen beszélek ilyesmiről, mert még a régebbi autóbalesetem után is mindig tudtam, azt kell mondanom az újságírók kérdéseire: „Persze, nem lesz többet ilyen”. Pedig a fene tudja, mi minden történik az életben. És látod, sajnos bekövetkezett az a baleset, már hét-nyolc éve, de még mindig minden újságíró számára ez a kályha, mindenki erről kérdez.

A család más szempontból is nehéz kérdés: baromi önző dolog, hogy eljövök otthonról kilenckor, és tizenegykor-éjfélkor megyek haza. Annyit tudok tenni, hogy ha nem megyek napközben szinkronizálni, akkor én megyek Franciért az iskolába. De azért ez nem egy normális élet. Ez se a családnak, se a gyerekeknek, se az asszonynak, se nekem nem jó. De ez egy hivatás. Minden este beül hatszáz vagy ezer ember a nézőtérre, és számukra az az egy este van, ők akkor akarnak látni.

Én nem tudok eminens életet élni

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Mondod, hogy a baleset óta mindig ezzel kezdik az újságírók is. Nem érezted úgy, hogy azóta eminens életet kéne élned?

De én nem tudok eminens életet élni. Én Stohl András vagyok, ezzel az életmóddal, ezzel a habitussal, ezekkel a tulajdonságokkal: nyilván ugyanaz vagyok a baleset óta, aki azelőtt is voltam. Hülye nem vagyok, szereztem tapasztalatokat, de nem akarok hazudni: soha nem leszek szent. Minden ember más. Hagyjanak engem is olyannak, amilyen vagyok.

Van azért olyan, amiről komolyan megfogadtad, hogy soha többet?

Nyilván nem akarok többet ivás után autóba ülni. Sofőrszolgálattal járok, így kellett volna már akkor is. Persze, ilyen alapdolgok vannak – még egyszer mondom, nem vagyok ostoba fiú. Csak olyan álságos erről beszélni. Nyilván azt kéne mondanom, hogy megváltoztam, és minden reggel imádkozom. De a lófaszt imádkozom minden reggel. Ez az én életem.

Nagyon szerettem volna, ha mindenki szeret – a Vígszínház A testőr című előadásában Eszenyi Enikővel

Forrás: Almási J. Csaba

Zavar, hogy sokak a botrányokkal azonosítanak, és nem a színészi munkáddal?

Ez mindenkinek a saját döntése, nincs ezzel semmi baj. Persze a színész alaphibája, hogy mindenkinek tetszeni szeretne, hiszen ebből élünk. Sokáig én is nagyon szerettem volna, ha mindenki szeret. De fel kell fogni, hogy ez egész egyszerűen nem megy. Nem tudsz mindenkivel leülni beszélgetni. Engem megnyugtat, hogy aki ismer, az általában szeret, aki meg nem ismer, azzal nem tudok mit kezdeni.

Egy kollégám ismerőse morgott, hogy a Stohl, az ittasan vezet, milyen alak az ilyen!”. Mire a kollégám azt mondta: de hát a saját öcséd is ittasan vezet. „Ja, tényleg, ebbe nem is gondoltam bele.” Ennyire egyszerűek az emberek. Nem buták, csak egyszerűen gondolkodnak. És hihetetlen, hogy milyen indulatokat lehet akármivel kiváltani az emberekből. Azt hiszem, valaminek nagyon a szélén vagyunk. Rémisztő.

A fenti videó a Vígszínház Istenítélet című előadásának előzetese. Az előadás főszereplője Stohl András

Mondod, hogy nem szerethet mindenki – de azért ennél többen csak szerethetnének, nem? Erre nem törekszel?

De törekszem. Minden egyes színházi próbafolyamatban arra törekszem, hogy aki majd megnéz a színpadon, rajongjon értem. De velem Stohl Andrásként nem találkozhatnak, nem jöhetnek el velem vadászni. Ha eljönnének, megismernének.

Egyszer azt mondtad, soha nem felejted el a Katona József Színház korábbi igazgatójának egy mondatát. Zsámbéki Gábor döntés elé állított: vagy a tévé, vagy a Katona, és azt mondta, „kívül-belül rohadsz”. Még mindig hat rád ez a mondat?

Még mindig. Tényleg soha nem fogom elfelejteni, de ezt nem fenyegetésként mondom: erős patron ez a pályámon. Ahhoz, hogy televíziózás közben is megmaradjak olyan színésznek, amilyen vagyok, nagyon kellett ez a mondat. Mindig ott van a fejemben: nem lehet, hogy neki legyen igaza!

Egyszer sem volt, hogy bármilyen tudatmódosító szerrel léptem volna színpadra – A Nemzeti Színház Bányavirág című előadásában

Forrás: Znamenák István

Mindig úgy kell kiállni, hogy egy szó se érhesse a ház elejét. Soha nem engedhetem meg magamnak, hogy egy nyári próbafolyamaton az olvasópróba után elmenjek egy hétre nyaralni. Olyan nincs. Nem engedem meg magamnak azt a slendriánságot, hogy mondjuk csak a főpróbahétre érkezzem meg, mert én vagyok a nagy Stohl András. Aki ezt megteszi, soha nem fog ott tartani, ahol kellene.

Huszonhét év alatt ezt végig sikerült tartani?

Igen.

Soha nem álltál a színpadra még másnaposan sem?

Másnaposan biztosan, de olyan soha, egyetlenegyszer sem volt, hogy bármilyen tudatmódosító szerrel léptem volna színpadra. Soha, egyetlenegy alkalommal sem. És ezt nem úgy mondom, mint „egy gyarló ember”.

Minél tovább tart, annál inkább hülyülsz

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Egy színésznek kell foglalkoznia a „kultúrharccal”, a szakma megosztottságával?

Ha igazán őszinte akarok lenni, van egy szint, amikor ez már nem érdekli az embert. Több olyan kollégám van, aki bárhová hajlandó lenne elmenni, csak hogy megéljen. A színészszakmában az a szörnyű, hogy semmi máshoz nem értesz, és minél tovább tart, annál inkább hülyülsz. Én egy szöget sem tudok beverni. Nem tudom, mi mást csinálhatnék, legfeljebb hivatásos vadász lehetnék. Nagy a baj.

Csak a pénz befolyásolja az embert? Nem lehet benne a Mephisto főszereplője, Hendrik Höfgen története is?

Ahhoz azért olyan alkatú színésznek kell lenni. Höfgen egy olyan színész, aki bekerült a politika hálójába, és így tudott előremenni. Azért ma is látunk ilyen színészeket, érdekes karriereket. A kutya se gondolta volna, ki hová jut.

Ma is látunk érdekes karriereket – Hendrik Höfgenként a Vígszínház Mephisto című előadásában

Forrás: Szkárossy Zsuzsa

A lányod, Luca szintén előadóművész lett, táncosként több színházban játszik. Örültél, hogy ő is ezt a pályát választotta?

Sokáig azon voltunk, hogy egyik gyerekünk se válassza ezt a hivatást. Nagyon szép pálya, sok örömet és gyönyört ad, de a színészet sok áldozatot is követel. A tánc pedig még ennél is többet. Egy táncos élete a folyamatos kontrollról szól, és arról, hogyan tudja az ember karbantartani a testét.

Ha egy színész nincs annyira koncentrált állapotban, vagy netán másnapos, akkor is lemegy az előadás – persze nem mondom, hogy ez követendő vagy jó dolog lenne. De egy táncosnál ilyen nincs: ő elesik, nem tudja kiforogni, amit kell, elvéti a lépést.

Stohl András lánya, Stohl Luca a 2015-ös Story-gálán

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Épp ezért nem szerettem volna, ha Luca ezt a pályát választja, de tízéves korában táncművészeti iskolába jelentkezett, így aztán már nem nagyon volt mit tenni. Amikor végzett a Táncművészeti Főiskolán, én semmit nem láttam a vizsgadarabjában az ő szólójából: bejött, én elkezdtem bőgni, aztán amikor vége lett, és tapsoltak, felnéztem. Pedig nem volt rövid.

Tudsz neki segíteni?

Annyival, hogy látja, én mit csinálok. Egyáltalán nem akar az apja nevéből élni, de nem is tudna: a saját tehetségéből kell. Számomra annál nagyobb dicséret nincs, mint hogy amikor a Nemzeti Színházban próbált Bozsik Yvette-tel, a büfében nem kellett fizetnie, és azt mondták neki, örülnek, hogy végre újra itt egy Stohl. Ennél jobb érzés nincs. Ő meg büszke az apjára, és arra, hogy nem hajtják le a fejüket előtte, ha rólam hallanak.

A fenti videó a Vígszínház A testőr című előadásának előzetese. Az előadás egyik főszereplője Stohl András

Mielőtt elkezdted próbálni, azt mondtad, A testőr című előadás a Pesti Színházban talán vízválasztó lesz a pályádon. Az volt?

Abból a szempontból igen, hogy először dolgoztam együtt a színpadon Eszenyi Enikővel. És szerintem ennek az előadásnak a folyománya, hogy most együtt próbálom Kern Andrással A velencei kalmárt, hiszen mindenki szerint jól működünk együtt A testőrben. Bármilyen furcsa, olyan ez, mint a szerelem: kell, hogy legyen kémia. A fene se hitte, hogy ez pont Kern András és köztem lesz meg!

Nem gondolná az ember, milyen nehéz anyag A velencei kalmár. Ha nem vagy mögötte rendesen, akkor egy mese, egy képeskönyv lesz belőle. Attól, hogy Shakespeare írta, és Nádasdy Ádám zseniálisan lefordította, a szöveg maga is sok mindent megcsinál, működik akkor is, ha csak kiállsz és elmondod.

Működik a kémia – a Vígszínház A testőr című előadásában Kern Andrással

Forrás: Almási J. Csaba

Hogyan lehet ma „jól” játszani A velencei kalmárt? Ma már egészen mást jelent a zsidógyűlölet, mint négyszáz évvel és egy holokauszttal ezelőtt.

Erről mi is beszélgettünk, bár az igazat megvallva én ezt színészként nem tartottam annyira fontosnak, mint Valló Péter rendező. Ő elmondta: Shakespeare korában nem volt zsidókérdés. Igazából csak az volt a problémájuk velük, hogy nem dolgoztak meg a pénzért, hanem a pénzt dolgoztatták – bár ez ma is sokaknak böki a csőrét.

A velencei kalmár
William Shakespeare 1598-as drámájának története szerint az ifjú velencei Bassanio kölcsönt kér testi-lelki jó barátjától, Antoniótól, hogy Belmontba utazhasson feleséget hódítani magának. Hogy segítsen barátján, Antoniónak a gyűlölt és megvetett, zsidó Shylocktól kell kölcsönt kérnie, aki beleíratja a szerződésbe: ha nem tudja visszafizetni a pénzt a megadott határidőre, Shylock kivághat Antonio mellkasából egy font húst.

Kern András is felvetette: ma már nem lehet ugyanúgy játszani Shylockot, a zsidót. Neki van egy monológja: Hát egy zsidónak nincs szeme? Ha csiklandoztok, nem nevetünk? Ha megmérgeztek, nem halunk bele?!”. Kern azt mondta, jó lenne, ha a díszletben valahogy lehetne utalni a koncentrációs táborok zuhanyzóira. Azt mondtam neki, higgye el, hogy erre semmi szükség, mert anélkül is azonnal ez ugrik be róla.

A pénzért bármit feladnak

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Hozzáadódik sok minden a szöveghez, de a mi előadásunk igazából nem erről fog szólni. Nemcsak Shylockról és Antonióról, hanem arról, hogy hol tart a következő, a plázanemzedék, és mi fontos a számukra. Úgy tűnik, hogy csak a pénz: ezért bárkit és bármit feladnak. Leszarják, hogy szeretik vagy nem szeretik a csajt, de mivel sok pénze van, elhitetik vele. És ebbe a két idősebb férfi belehal.

És persze ott van Antonio és Bassanio között a homoerotikus viszony és ennek elvesztése is, de erre mi nem játszunk rá külön. Egyfelől elég, hogy elmondják, másfelől pedig ez úgysem látszik, ha két férfi egymás mellett megy az utcán. Te meg én is lehetnénk egy pár, és nem venné észre senki: attól még nem kezdeném a seggedet markolászni, mivel normálisan élünk az emberek között.

A fenti videó a Vígszínház A velencei kalmár című előadásának olvasópróbáján készült

Megmagyarázható Antonio és Bassanio kapcsolata a melegség nélkül?

Nem azt mondtam, hogy Antonio nem meleg. E nélkül talán nem is lenne megmagyarázható: ilyen jó barátság azért nincsen. Antonio egy idősebb férfi, aki rajong a fiatalságért – talán nem is volt köztük konkrétan semmi.

Én már voltam a korom miatt úgy a diszkóban, hogy nem értettem, mit állok én itt? Antonio is ilyen: tetszik neki, ahogy a fiatalok élnek, és ez vonzza őt nagyon.

A színész a jó ízlésével befolyásolhatja a dolgokat – az Átrium és a Kultúrbrigád Az Őrült Nők Ketrece című előadásában

Forrás: © Dudás Ernő / Kultúrbrigád

Ha „társadalmilag kényes” témákról szól egy előadás, mint A velencei kalmár vagy a transzvesztitákról szóló Az Őrült Nők Ketrece, kell a színésznek figyelnie arra, hogy az alakítása ne legyen sértő, vagy példamutató és „okos” legyen?

Azt hiszem, ez a rendező dolga. Mi, színészek a jó ízlésünkkel – ha van ilyenünk – befolyásolhatjuk a dolgokat. Kern Andrásnak például van egy monológja, ami úgy kezdődik: Gyűlölöm azért, mert keresztény”. Azt mondta, ezt így nagyon nehezen tudja elkezdeni, mert így mást jelent az egész, mint Shakespeare korában.

Ezért próbáltunk a sorrenden változtatni egy kicsit: „Gyűlölöm, mert kamat nélkül ad kölcsönt, és mert keresztény” – így máris kevésbé tűnik egy őrjöngő vadállatnak. Az Al Pacino-filmből ki is húzták ezt a mondatot. Ilyen apróságokra lehet és kell is figyelnünk.

Gyűlölöm, mert keresztény
A fenti videó Michael Radford 2004-es, A velencei kalmár című filmjének egy jelenete Al Pacinóval (Shylock), Josepf Fiennesszal (Bassanio) és Jeremy Ironsszal (Antonio). A film aránylag szöveghűen követi Shakespeare szövegét, de a fenti jelenetből hiányzik egy hosszú szakasz. A drámában ez a rész így hangzik (Vas István fordításában):
SHYLOCK: Ki jön ott?
BASSANIO: Signor Antonio.
SHYLOCK (félre): Olyan, akár egy álnok vámszedő.
Gyűlölöm őt. Gyűlölöm, mert keresztény,
Még jobban, mert aljas együgyüségből
Ingyen helyez ki kölcsönpénzt, s ezáltal
Velencében a kamatláb leszáll.
Ha egyszer megfoghatom a nyakát,
Jóllakatom e régi haragot.
Gyűlöli szentelt népünket, s ahol
A kereskedő gyűlnek össze, szíd
És uzsorának mondja hasznomat.
De átok verje törzsemet, ha néki
Ezt megbocsátom.
BASSANIO: Shylock, hallasz-e?
SHYLOCK: Készpénzemet latolgatom, uram,
S emlékezetből épp kiszámítottam,
Hogy e percben nem tudom az eggész
Háromezer dukátot kifizetni...

Korábban azt mondtad a Mephisto és Az Őrült Nők Ketrece témáiról is, hogy „alánk játszott a történelem”, és a próbafolyamat végére még aktuálisabbak lettek az előadások. Ezt érzed A velencei kalmárról is?

Most annyira nem érzem ezt. Tagadhatatlan, hogy Magyarországon van antiszemitizmus, így ez a darab mindig aktuális lesz. De még egyszer mondom: nem azt szeretnénk, hogy erről szóljon az előadás.

A velencei kalmár arról is szól, hogy az egyik fél megveti a másikat, amitől a másik félnek is elborul az agya, és ő is gyűlölködni kezd, és így tovább. Kicsit mint a színházi szakmában, nem?

Persze, a színházi szakmában nyilvánvalóan van egy elég erős kettészakadás. Ami egy nagy butaság: jó színház van meg rossz színház, és kész. Hihetetlen baromság, hogy legyen jobboldali meg baloldali színház is, és ökör mindenki, aki ebben részt vesz. Nyilván minden színházban vannak jobb- és baloldali érzelmű emberek is, de a színpadon ez nem jelenhet meg. Az nem létezik! Mert akkor elkezdünk egyfajta dolgokat tolni, pedig ez egyszerűen nem igaz: nagyon sokszínűek és sokfélék vagyunk. És a színháznak is ezt kéne sugallnia.

Az igazság felé tartunk, és nem a dogmák felé – jelenet a Nemzeti Színház Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadásából

Forrás: Gordon Eszter

Ha találkozom egy kollégával, és meg kell oldanunk egy szituációt akár filmen, akár színházban, akkor annak az igazságát kell megkeresnünk. Belefér, hogy ő a gondolkodásmódja miatt máshogy gondol valamit, mint én. Ha ebből lesz egy értelmes, termékeny konfliktus vagy vita, az jó, amennyiben az igazság felé tartunk, és nem a dogmák, a begyepesedettség felé.

Amennyire nézőként látod, szerinted dogmatizálódik a magyar színház?

Nem tudom, mert nem megyek ilyen helyekre. Minek pazaroljak időt az életemből olyasmire, ami nem érdekel, és amit nem tartok jó iránynak? Azokat az előadásokat nézem meg, amelyek érdekelnek, és ezek általában a valós problémákról beszélnek. És ez teljesen független a politikától.

Mennyi mindent lehet velünk megcsinálni úgy, hogy ne történjen semmi – jelenet a Vígszínház Istenítélet című előadásából

Forrás: Szalontai Ábel

A napokban több színész is azt mondta, rajta van a közmédia feketelistáján. Te rajta vagy?

Nem tudom, de nem lepődnék meg, ha rajta lennék, hiszen tettem érte eleget. Nem foglalkozom ezzel. Nem szép gondolat, amit mondani fogok, de én most így is annyit dolgozom, hogy szarok arra, listán vagyok-e, vagy sem.

Felháborítanak a közállapotok, az ilyen esetleges listák esetleges létezése?

Szoktam azon gondolkodni, mennyi mindent lehet velünk megcsinálni úgy, hogy ne történjen semmi. Még mindig megy a villamos, még mindig mennek az autók, az emberek még mindig ugyanúgy vásárolnak, lehajtott fejjel. Szinte már mindegy, milyen információ jut el hozzánk a híradóból, fel sem emeljük a fejünket. Ez borzalmas.

Egy vagyok a sok birka közül

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

És én is egy vagyok a sok birka közül, ugyanúgy nem teszek semmit én sem. Szégyellem magam rettenetesen, de nem tudom, mit kéne csinálni. Talán egyszer csak lerepül ez a kuktafedél. Az előző is tartott negyven évig, aztán egyszer csak vége lett. De a francba, miért kell egyáltalán idáig eljutni?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra