Magyar zenekart ünnepelnek a világ színpadain

Fischer iván
The Budapest Festival Orchestra, lead by Iván Fischer, the Music Director and a founder of The Budapest Festival Orchestra, performs in the Paris Philharmonie on Tuesday, 26.May.2015. Photo by Akos Stiller
Vágólapra másolva!
Ismét hangos sikert aratott Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) legutóbbi turnéján Európa két igen fontos színpadán: a milánói Scalában és a Salzburgi Ünnepi Játékokon.
Vágólapra másolva!

A Scalában 2014-ben debütált a BFZ, most pedig visszatért a Nemzetközi Zenekarok Fesztiválja (Festival of International Orchestras) keretében, melyet a Milánói Világkiállítás alkalmából szerveztek.

Erre a fesztiválra olyan nagy múltú együtteseket hívott meg a Scala, mint a Bécsi Filharmonikusok, a Berlini Filharmonikusok vagy a Bostoni Filharmonikusok.

Fischer Iván egységbe kovácsolta a Fesztiválzenekart Forrás: Marco Borggreve

A milánói koncertről a Backtrack kritikusa az írta: Fischer Iván „szuperprecíz, egységes zenekarrá kovácsolta a Fesztiválzenekart, melyben érzelmileg is egységes hullámok fodrozódnak és duzzadnak”.

A szerző szerint „aprólékos, intelligens muzsikálást” hallhatott a Scala közönsége, „sziporkázó Bartók-hangszín”, „színekben gazdag mahleri robbanások”, és a Fischer Iván által vezetett, „egységes zenekari erő” jellemezte a hangversenyt, melyen „meggyőző és kifinomult, kamarazenei minőségű” zene szólalt meg.

Salzburgban is sikert aratott

A Salzburgi Ünnepi Játékok 95 éves múltra tekint vissza, minden zenésznek valódi megtiszteltetés ott muzsikálni. A Salzburger Nachrichten kritikusa így írt a Fesztiválzenekar játékáról: „Lenyűgöző és precízen cizellált volt,

ahogyan Fischer Mahler 4. szimfóniáját minden taktusában összetartotta

a zenekarban ülő kitűnő muzsikusokkal anélkül, hogy a feszültséget egy pillanatra is elvesztette volna.”

Forrás: Akos Stiller/Akos Stiller

A Dreh Punkt Kultur beszámolójában pedig ez áll a salzburgi koncertről: „Ebben az esetben valóban egy "együttesről" beszélhetünk, mert a hölgyek és urak hallhatóan szólisztikus képességgel rendelkeznek és együtt zenélve páratlanul világos, áttetsző hangzást teremtenek.

Még a zenekari kitörések alkalmával is minden apró részlet hallható, az érces vonós hangzásban is felfedezhetőek a hangsúlyok gyökerei. Mesésen tisztán és szépen intonálnak a fafúvósok, pengeélesen csengenek a rézfúvósok, a szóló kürt pedig pasztózusan árasztja a melegséget.”