Kocsis Zoltán emlékére is játszott a fiatal hegedűművésznő

Alexandra Soumm

Érdekes és szép koncertnek lehettek részesei azok, akik szerdán ellátogattak a Müpába. A műsor ennél közönségcsalogatóbb már nem is lehetett volna, és csábító volt a fiatal sztárvendég, Alexandra Soumm neve is. A karmester Kovács János volt.

A Nemzeti Filharmonikusok január 25-i koncertjén

a zeneirodalom leghíresebb és legszebb darabjaiból válogatott.

Bevezetéskent Sztravinszkij két viszonylag ritkán hallható, kis zenekarra komponált szvitje szólalt meg, majd jöttek a „nagyágyúk": Mendelssohn híres e-moll hegedűversenye, Mozart népszerű A-dúr hegedűversenye (K. 219) és a D-dúr „Haffner" szimfónia (K. 385).

A Sztravinszkij művek ez esetben valóban csak arra szolgáltak, hogy a zenekar és a közönség ráhangolódjon a koncertre. Ezt korábban már hallottam jobb előadásban, úgy emlékszem, pont a Nemzeti Filharmonikusoktól.

Ezután lépett a pódiumra tűzpiros ruhában

az est szólistája, Alexandra Soumm.

Az 1989-ben Moszkvában született és Párizsban felnőtt hegedűművész tizenegy évesen lett a Bécsi Konzervatórium és a Grazi Művészeti Egyetem növendéke. Később rangos koncerthelyszíneken és fesztiválokon olyan jelentős karmesterekkel adta elő a romantikus hegedűversenyek javát, mint Rafael Frühbeck de Burgos, Herbert Blomstedt, Neeme Järvi, Michel Plasson és Leonard Slatkin.

Alexandra Soumm Forrás: Müpa

Soumm kifinomultan és élvezhető játékkal adta elő Mendelssohn e-moll hegedűversenyét, amelyet sokan "a hegedűversenyként" emlegetnek, hiszen

kétségtelenül a hegedűirodalom egyik leghíresebb műve.

Néhol talán túl sok vibratót használt, és helyenként kicsit energikusabb játék jót tett volna, de soha rosszabb előadást ne halljunk.

A szünet után jött Mozart hegedűversenye. A szólista saját bevallása szerint ezt a koncertet először játszotta hangversenyen, ezért talán érthető a néhol tetten érhető bizonytalanság. De az összességében kitűnő előadást a közönség nagy tapssal jutalmazta.

Ezután következett a szólista számára az est legnehezebb része. Ugyanis egy meglehetősen hosszú szöveget olvasott fel magyarul, amelyben többek között megemlékezett

a tavaly meghalt Kocsis Zoltánról is.

Ez nagyon kedves gesztus volt tőle, de újfent kiderült, milyen nehéz nyelv a magyar, mert Soumm keményen megküzdött a számára furcsa hangzókkal. Az ezután következő Bach partitatétel eljátszása már gyerekjáték volt számára.

Az est fénypontja, legalábbis számomra, mégsem a két csodás hegedűverseny, hanem a Haffner szimfónia volt. A zenekar addig is kitűnően játszott Kovács János irányításával, de ennél a darabnál mintha a zenekar és a karmester is megtáltosodott volna. Hangversenyen biztosan nem, de még lemezfelvételen se nagyon hallottam ilyen dinamikus, csodás hangzású előadást. Megkockáztatom, hogy Kocsis Zoltán tetszését is elnyerte volna.