Amíg én itt vagyok, mások nem rúgnak labdába - Mr. Busta a Quartnak

2013.07.27. 22:24

Mr. Busta, azaz Kordik Zsolt az egyik legnépszerűbb magyar rapper: számos videója ért el milliós nézettséget a YouTube-on, noha nincs mögötte nagy kiadó, sem a fősodrú média. Az esztergomi rapperrel a siker titkáról és tehetségtelen rapperekről beszéltünk, és kiderült, miért nem ment el a Mónika Show-ba. Vigyázat, szókimondó szövegek!

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

 

Szerinted ne rappeljen az, aki nem tudja az NWA tagjainak nevét? [Lásd a Curtisnek beszóló számhoz rendelt klipet.]

Jó kérdés. Természetesen rappelhet, csak az a kérdés, hogy kinek akar megfelelni. Nekem fontos, hogy olyanoknak adjam át, amit csinálok, akik ezzel azonosulni tudnak. Valakinek meg nem biztos, hogy olyan fontos. Ha valaki nem tudja, mi az az NWA, vagy mondjuk a pólójukat viseli, de nem tud tőlük három dalt felsorolni, és gengszterrapet csinál, ott gázok vannak. Nálam ez tré. Aztán különbségek vannak MC-k és rapperek között. Én hosszú évekig nem hívtam magam MC-nek. Azt mondtam, hogy egy egyszerű rapper vagyok; de aztán rá kellett jönnöm, ahogy itt alakulnak a dolgok, hogy azért 34-hez közel még mindig nem nagyon tudnak kiütni a top 1-2-3-ból. MC az, aki varázst tud hozni egy koncert közepére, embertömeget tud mozgatni. És én ezt a munkát végzem, ez a hivatásom. Sokan azt látják, hogy ez egy könnyű szakma: fogsz egy tescós mikrofont, ma már ötezer forintért lehet kapni, és egy tízezer forintos hangkártyát, összedugod a géppel, felrappelsz valamit, kirakod a YouTube-ra - és várod a csodát. És ebből milliárdnyi van. Az, hogy komolyan kidolgozzák a szövegeket, a számokat, hogy mögé rakjanak valami marketinget, ez azért ritka. Ezért alapítottam saját kiadót, a Real Trill Musicot (RTM), ahol ezeket az előadókat össze tudom húzni. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy felkapottak legyenek, hanem hogy tehetségesek. Nálam ez kritérium.

Ha a rajongók, mondjuk a fiatalabbak nem igazán ismerik ezt a hátteret, akkor ezt próbálod nekik átadni?

Igen. Ezt az old school irányvonalat, életérzést képviselem, és ezt érzik. Lehet, hogy valaki fiatal, és nem tudja, hogy mi az, amit érez, de azért a zenémen, a szövegemen keresztül átjön, hogy itt értékrendek vannak képviselve. A másik meg az, hogy erre a fiatal témára egyre többen kitérnek, főleg azok, akiknek most nem megy. Hát mindenkinek voltak fiatal rajongói; egyébként pedig az én rajongótáboromnak olyan tíz-tizenöt százaléka a 15-17 éves réteg, amúgy a koncerteken az figyelhető meg, hogy az átlagéletkor 22-27 között mozog. Ez teljesen jó dolog; és ugye átlagról beszélünk, amiben az is benne van, hogy 30, 40 éves komoly családapák hallgatnak, orvosok, ügyvédek, komoly beosztásban lévő emberek. A zene kortalan, kortól, nemtől, rassztól független dolog. Sokan hajlamosak úgy támadni engem, hogy bekategorizálnak, hogy csak a hülye kis tinipicsák szeretnek, és ezzel telik el mondjuk egy YouTube-videó alatt több tíz vagy száz komment. Aztán megunjuk és kitörölgetjük.

Gondolom, sokaknak az a benyomása, hogy a YouTube-on főleg a tinik lógnak, és ha valami ott nagyon nézett, akkor biztos a tinik szeretik.

Én nem tudom, mert azok, akik nem írnak oda, de hozzák a nézettséget, azok pont azért nem írnak oda, mert úgyis azok kommentelnek, akiknek van idejük vagy kedvük. Ilyen egyszerű ez, nincs ezzel semmi probléma.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Az egyik számodban (Rapfenomén) kikéred magadnak, hogy YouTube-sztárnak nevezzenek; tényleg régebb óta a pályán vagy. Milyen változást hozott az életedben, működésedben a YouTube, a Facebook?

Az, hogy kikérem magamnak, az erős túlzás, annyit mondok benne, hogy "engem hívtok ti YouTube-sztárnak, tíz éve már top 1-be basztam a szakmának". Ezzel arra akartam utalni, hogy mi a Kamikazéval ezeket a médiás vonalakat már meghódítottuk. A Vivában voltunk X rotációban napi tíz játszással, abban az időben, amikor még 3-4 ismert rapzenekar volt, köztük mi, nagy kiadónál. Aztán 2008-ban, amikor megszűnt a szerződésünk a Kamikazéval, a nagy kiadóval, akkor szólóban kezdtem újra Mr. Bustaként. Megcsináltam egy lemezt, amire jóval nagyobb igény lett, mint arra akár én magam is számítottam. Tudtam én, hogy mit akarok csinálni, és hogy jót csináltam, hittem is ebben, hogy meg tudok alakítani egy olyan stílust, amit igazi rapnek neveznek - de még így is meglepett. Megmondom őszintén, 2008 augusztusában lett először számítógépem. Óriási MSN-sztár voltam, mert fél óra alatt tudtam írni egy levelet egy lánynak. Aztán belejön az ember, most már bárkit megverek gyorsírásban, nagyon komolyba nyomom. Akkor ugye MySpace volt éppen a porondon, és utána jöttek ezek a platformok. Meg kell nézni, milyen marketinget építenek egy külföldi rapcsapatra - azért mondok külföldit, mert az "amerikai" szó már elcsépelt, meg Kelet-Európában komolyabb marketinget építenek egy előadó köré, mint Amerikában, egyszerűen azért, mert itt még tudunk újat hozni, újat mutatni; olyan nézettségekkel bírunk, amiket nem véletlenül tudunk magunknak kicsiholni, míg Amerikában az igazi, real rap arcok mély kútba szorulnak az elhíresült nem-rap meg nem-R&B előadók miatt. Szóval a lényeg az, hogy ez a Facebook bejött. Mondjuk ebben nekem napi 16-18 órám van benne, és nem egyszer, nem kétszer elvitt a mentő amiatt, hogy túlhajszoltam magamat. Az az egyetlen titka az egésznek, hogy szívmegszorongató energiákat kell beletenni, sajnos, vagy nem sajnos, én nem sajnálom beletenni. És akkor lesz gyümölcse, nem pedig otthon kell sopánkodni, meg netgengszterkedni, meg a másikra mutogatni. A Facebook azért is nagyon jó, mert én szeretem kinyilvánítani a véleményemet. Azt tudni kell, hogy én megosztó ember vagyok: nagyon sokan szeretnek meg imádnak, és nagyon sokan utálnak. És nagyon sokan vannak olyanok, akik az egyik percben hozzám állnak, aztán meg elfordulnak tőlem. Összefoglalva: az, hogy úgy működök, mint egy normális kiadó Amerikában, tehát havonta forgatok egy vagy két videoklipet, a csapatom működik, lemezeket adunk ki - mindez csak itt Magyarországon furcsa, mert ennek mindenhol így kéne működnie. Folyamatosan videoklipekkel kell jelentkezni, bemutatni azokat a csapattagokat, akiket oda szánnak a reflektorfénybe, nem feltétlenül a médiába. Én ugyanis mindezt média nélkül teszem. Most mondjuk pont az Origónak nyilatkozom; az ilyet azért vállalom el, mert tudom, hogy arról beszélhetek, ami számomra fontos, a zenéről. Hívnak engem folyamatosan számtalan műsorba, kereskedelmi csatornák adásaiba, de én nem vállalom el ezeket. Vannak, akik remegnek azért, hogy megszólaljon a telefon, de ez engem nem érdekel.

Hamarosan megjelenik egy DVD-d, a négy év alatt készült 32 klippel. Ez azért nagyon komoly szám.

Az világszinten is sok. Most is folyamatosan forgatunk. Azt hiszik, hogy ez nekem valami fétisem, pedig utálok klipet forgatni. Emellett úgy gondolom, hogy egy előadónak egy évben minimum egy lemezzel elő kell jönnie. Én nagyon szoros kapcsolatot ápolok a rajongóimmal, és meg szoktam őket kérdezni, hogy mire forgassunk klipet. A Mindenre kész vagyok lemezhez, ami március 20-án jelent meg, már hat klipet leforgattunk, ebből három volt tervben. Most már a következő, Meghalni jöttem című lemezről jönnek a klipek, a legújabb a Csak a rap; és már előre tudom a lemez kettő-három számáról, hogy forgatunk hozzá a nyáron. Mert azt akarom, hogy az emberek megismerjék, eljusson a YouTube által olyanokhoz, akikhez máshogy nem tud. Mondjuk olyanokhoz, akik havonta egy ezrest tudnak rátölteni mobilstickre, és azt az 1000 forintot az én meg az RTM klipjeire fogják elpötyögni. Nincs ebben semmi rossz szerintem; Amerikában erre külön pakolva van még 80-100 ember egy előadónak, akik ezt erősítik. Folyamatosan dolgozom azon, hogy nekem is lehetőségem legyen arra, hogy erre külön emberek legyenek.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

 

Hogyan hasonlítanád össze a saját független kiadód működését mondjuk egy nagy (major) kiadóéval, ahol voltál korábban? Tanulmányoztad, hogy hogyan mennek Amerikában ezek a dolgok?

Ezt a független kiadót azért találták ki, mert volt egy-két előadó, mondjuk a Too $hort vagy a Master P, aki több millió lemezt adott el, és úgy volt leszerződve, hogy 60 százalék a kiadóé, 40 az övé. Ezt a 40-et neki szét kellett dobnia százfelé, a 60-at meg a kiadó elrakta magának. Kitalálták ezek az mínusz 50-es IQ-jú néger példaképeink, hogy bazdmeg, mi a faszomnak fizessek ki 60 százalékot egy kiadónak, amikor megcsinálok egy sajátot, és ugyanúgy megveszik a cuccainkat. Én ugyanezt megcsináltam itthon. Egyedül annyi hátrányom van ebből, hogy bizonyos helyekre nem tudok bekerülni, mert egy másik kiadó előadója preferálva van, és mi konkurenciát jelentünk nekik. Nekem nincs sok támogatóm, pedig a legtöbbeknél, akikbe rengeteg pénzt ölnek, nagyobb nevem van és nagyobb nézettségem. Lehet, hogy így rámegy erre az egészségem vagy az egész életem, de én elértem, amit akartam, és nyugodtam hajtom le este a fejem. Ehhez kell valami véna, ezt nem lehet tanulni. Folyamatosan lehet és kell is fejlődni, viszont tanulni nem lehet. Én ezt tapasztaltam több előadón is. "Most elkezdek rappelni, írjunk egy szöveget, ki fogjuk adni és nagy leszek, blablabla" - ezt komoly pénzekkel meg lehet támogatni, de nem lesz abból semmi igazából. Kell mögé valami, ami benned van, belőled jön. A közönséget hosszú időre nem lehet megtéveszteni. Rövid időre igen, vannak erre azért nagyon jó példák Magyarországon. Meg ez egy külön ország szerintem ebben a tekintetben, hogy itt igény van arra, hogy Krisztofereket meg Kiszel Tündéket meg Fekete Pákókat nézzenek millióan, és nem eltüntetik őket a médiából, hanem inkább pörgetik a nézettség miatt, pedig igazából semmi tartalma nincs.

Azért ennek megvannak a nem magyar párjai is, mondjuk Paris Hilton.

Figyelj, azért ha Paris Hiltont megnézed, ő egy ügyes marketinges. Szerinted véletlenül ver ki egy faszt egy kamera előtt, és ez véletlenül kerül fel a netre? Utána százmilliók arra rárepülnek, hogy bazdmeg, a Paris Hiltonnak látszik a pinája. Pont leszarja, az érdekli, hogy ezáltal az üzletláncát, mindenét képviseli. Amennyit veszít a negatív reklámmal, az nem arányos azzal, amennyit hoz. Én egyébként mindig ilyen gerillamarketinges voltam. Az, hogy ma Magyarországon a Páva dal-ban egy Supra ruházattal felháborodást tudok kelteni, az jellemzi a társadalmat, a  butaságot, hogy nem tudnak különbséget tenni az úgynevezett pávák, a buzik, meg a jól öltözött fiúk között. De hát értelmező kéziszótárt nem tudok kiadni magam mellé, minden lemez mellé, mert elég termékeny vagyok.

Az RTM Biznisz videója alatt azért van egy hosszabb magyarázó szöveg arról, hogy "hiteles képet kívántunk bemutatni a börtönökben elhelyezett, bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztés büntetést töltő fogvatartottak egy jellegzetes karakteréről. A Real Trill Music Kiadó a bűnelkövetést elítéli, a videoklip mintegy bűnmegelőzési célzattal annak következményeire kívánja felhívni a fiatalok figyelmét" stb. Ennek miért érezted szükségét?

Ennek volt egy hivatalos része. Ma Magyarországon bejutni egy helyszínre forgatni úgy, hogy nem bérled azt, nagyon nehéz. Ez egy nagyon komoly börtön, ahova egy nagyon jó barátomon, a börtönparancsnok úron keresztül kerültünk be pont ezzel a célzattal, és ebből lett egy kisebb belső felháborodás a büntetés-végrehajtási intézeteken belül, és ezért ezt a szöveget muszáj volt kiírnunk. Ugyanis mi nem statisztákkal forgattunk, hanem tényleg büntetésüket töltő elítéltekkel - azért nem mondok bűnözőt, mert honnan tudja valaki, hogy az bűnöző vagy nem... Ugye én az éjszakában mozgok 15 éves korom óta, rengeteg olyan barátom van, akik folyamatosan ki-be járkálnak a börtönből. Nem feltétlenül olyan dolgokért ülnek, amikért kellene, hogy üljenek, azzal szemben, hogy akik kint vannak, mikért nem ülnek. Nyilván vannak olyanok is, ne legyünk álszentek, akik nem véletlenül vannak bent. Mi azt akartuk propagálni, hogy ne kerüljél be, mert nem jó. Számomra fontos, hogy én felelősséget vállalok a szavaimért, még akkor is, ha ez felháborító, megbotránkoztató satöbbi, satöbbi. Komoly tábor van mögöttem, több százezres, milliós tábor. Én azt mondom, hogy még mindig engem hallgassanak még így is, mint a Kozsót, vagy egy olyan előadót, aki mögött semmi tartalom, semmi mondanivaló nincs. Vagy csináljuk élesben, vagy ha nem, akkor abba kell hagyni. Akkor nyitok egy műkörmöst - ez a nagyon nagy tervem, egy műkörmös szalon, ahol a nők verekednek értem -, vagy egy lángossütőt, mert abban nagy pénz van, azt mondták nekem. Amikor majd a rajongók, a hallgatók azt mondják, hogy figyelj, ez neked nem megy, hagyd a gecibe, akkor abba kell hagyni, nem erőszakoskodni, mint ahogy "pályatársaim" teszik. Szerintem annál rosszabb nincsen, amikor a rajongóid azt mondják, hogy ez nem megy. Viszont Magyarországon arról is kialakult egyfajta meggyőződés, hogy egy rapper nem lehet ötvenéves. Ez egy butaság. Ez az egész egy életforma, ez benned van, amíg meg nem pusztulsz. Ugyanúgy, ahogy a rockszakmában vannak ötven-hatvan évesek, ugyanez a rapszakmában is megvan, legalábbis kint, az őshazában. Ha jó zenét csinálsz, senkit nem érdekel, hogy hány éves vagy. Az összes húszéves ilyen rapsztárnak nevezett embert kenterbe tudom verni 34 évesen. De akár versenyt is kúrok velük bármikor - ezt remélem, le lehet írni az Origón, nem?

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Volt olyan, hogy valaki azt mondta, hogy kapsz egy szponzori szerződést, csak vegyél vissza a szövegekből?

A Kamikazéval mi úgy csináltunk karriert, hogy azért meg kellett idomulnunk. De tudtunk úgy két jó lemezt letenni, hogy meg volt kötve a kezünk. Ehhez mondjuk már tényleg tehetség kellett, és óriási kitartás, hogy amit leírtál, azt huszonháromszor át kellett írni, mert egyszerűen nem jöhetett úgy ki, ha a médiában meg akartál jelenni. Utólag egyébként azt kell mondjam, hogy profi menedzsment volt, aki velünk foglalkozott, de akkor nem így láttuk ezt a dolgot. Akkor azt gondoltuk, hogy minden oldalról el akarnak kaszálni minket, de most azt látom, hogy pont arra akartak rávezetni, hogy minden médiaplatformot ki kell használni. Természetesen voltak olyanok, amikből viták voltak. A Mónika Show-ba, amit akkor négymillióan néztek naponta, be kellett volna menni, és kamuból le kellett volna térdelnem, és egy lánynak adni egy karikagyűrűt, hogy elveszem feleségül. Nyilván ez adott volna hírnevet, de ezt nem vállaltam be, ment is a menedzsment és az együttes között a vita.

Ez miért lett volna jó?

Nyilván olyan szintű lemezeladást hozott volna...

Mármint mi értelme lett volna?

Azt viszont ne keressük, egy Mónika Show-ban az értelmet... A Balázs Show-ban egyébként voltunk egyszer, ott is a zenével, és úgy váltunk el, hogy egy drogos gyereknek mi voltunk a kiútja. Frankón a színfalak mögött is utána odajött a gyerek, hogy ő heroinista volt, és mi a zenénkkel ki tudtuk ebből ráncigálni. Én megmondtam neki, hogy én nem akarom azt mondani, hogy ne drogozzál, hát drogozzál, bazdmeg, szurkáld szét magad, pusztulj el, ki a fasznak fogsz hiányozni. Nagyon fontosnak tartom a drogprevenciót, csinálunk is egy ilyen turnét, de ezt nem úgy kell csinálni, hogy "ne csináld, izé, nem jó", én ezzel nem értek egyet. Hanem arról van szó, hogy szórakozzunk, bazdmeg, mértékkel. Nyilván az alkoholban is el lehet merülni nem normális mértékben, de én a drogtól abszolút óvom a fiatalokat, mert olyan szinten elburjánzott az éjszakában. 14-15 éves gyerekek kórházi szinten fetrengenek éjszakákat kétezer forintos felnitisztítóktól, és ez a pénztelenségre és a társadalmi helyzetre vezethető vissza. Nincs mibe kapaszkodjanak. Itt jön az, hogy azért itt van egy olyan zene, amivel tudnak azonosulni, és a rapnek erről kell szólnia. Amikor elkezdték ezt az őshazában, ott erről szólt, hogy bazdmeg, ne egymást lövöldözzük meg köpködjük, hanem menjünk és rappeljünk egymás ellen. Ez most nagyon szentimentálisnak tűnik, és klisé az egész, de így van. Nem olyan régen megjelent egy dokumentumfilm, The Art Of Rap, Ice T a kérdező. Konkrétan azt az egészet rám lehet ültetni. Elmondják, hogy milyen energiákat fektetnek a szövegírásba, és hogy mi különböztette meg őket a többiektől. Nekik ez az életük volt, és a mai napig, 40-50 évesen egy LL Cool J ugyanúgy leül, és úgy írja meg a szövegeit, nem csak odahányja. És attól függetlenül, hogy engem sokan nem szeretnek, a számaim meg vannak csinálva, ebbe komoly munkaórák vannak téve az én részemről, a stúdió részéről, mindenhonnan.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A magyar hiphopban van valaki, akit tisztelsz?

Megmondom őszintén, a Real Trill Musicon kívül nem nagyon. Ezenkívül egyedül az Essemmel dolgozom együtt, ő a Garage Productions egyik fő képviselője. Egyébként pedig van olyan ember, akit tisztelek, de akkora széthúzás van a magyar rapszakmában, hogy feleslegesnek tartanám azt az együttműködősdit, amiről sokan azt gondolják, hogy abból jönnek be pluszok. Nekem nem vált be, mínuszaim jöttek be. De velem nem kellett soha senkinek rosszban lennie, mindig engem fikáztak, mindig engem turkáltak hátulról olyan emberek, akik mögött komoly szponzorok voltak, és fenyegetve érezték magukat. Érzik, hogy amíg én itt vagyok, addig nem rúgnak labdába. Ezért csoportosulnak hárman-négyen-öten, és azt várják, hogy visszaírjak nekik egy nótát, ez az életük álma, ahelyett, hogy ülnének a strandon, és arra várnának, hogy este mondjuk hány ezer ember jön el rájuk. [Az interjú a siófoki Beach Clubban készült.] De rájuk tíz ember nem kíváncsi, a plafon tizenöt, de személyzettel együtt. Ezeket a dolgokat el kell érni. Én nem irigylem senkitől a sikert, nekem attól nem lesz jobb; attól, hogy neki vannak koncertjei, nekem nem lesz. Meg kell teremtenem a saját dolgomat. Addig megyek, amíg azt nem mondja mindenki, hogy igen, ismerem Mr. Bustát, ez az igazi rap. Nekem ez volt az életem álma, hogy mindenki megismerjen, ott legyenek az emberek több százan, több ezren, és az én dalaimat énekeljék. Ez megint ilyen szentimentálisan hangzott, de ez tényleg így van, én a zenének élek, nem a külsőségeknek, nem a faszságoknak.

Az Elmegyek én innen című számot miért írtad? Gondolom, nem mész el...

Tisztázzuk: Nem nézek vissza a szám címe, az "Elmegyek én innen" csak a refrénben szerepel. Nem baj, az úgy real, ha így írod bele, hogy ezt elbasztad, az a lényeg, hogy normális dolgokat kérdezel... Figyelj, a rap arról szól, hogy át tudjam adni, ami megjelenik bennem. Voltak ilyen periódusaim, amikor tényleg azt éltem meg, hogy elmennék. Meg vannak olyan periódusok, amikor szerteszéjjel basznék tíz nőt, akkor megírok egy csajozós nótát. Egy emberben szerintem többfajta egyéniség lakozik.

Arra lettem volna kíváncsi, hogy ez egy olyan dal-e, hogy beleélted magad egy más ember szerepébe, aki el akar menni.

Nem, nem olyan. Ezeket a gondolatokat nem lehet kamuból megírni, ezeket is meg kell élni, mert ettől leszek teljes ember. Én nem az vagyok, aki mindig a vidámságról rappel. Rengeteg fajta arcom van, ezeket mind meg kell tudni mutatni. Vannak olyan napok, olyan periódusaim, egy-két hétig, amikor nagyon magam alá tudok kerülni, a sok munka, a túlhajszoltság, a kilátástalanság hatására. De van körülöttem jó pár igaz barát, aki észreveszi, hogy baj van. Meg a rajongók szeretete: tényleg az van, bazdmeg, hogy én egy ilyen kiírásom után több száz, több ezer levelet kapok, hogy "ugye nem gondoltad komolyan, hogy abbahagyod". Egyszerűen nem hagyják. Erre egy tökéletes példa Too $hort, aki 1979-ben adta ki az első demókazettáját, amikor én születtem, és azóta van neki 16-17 nagylemeze, és mindegyik arany meg platina. És nála is eljött, ami Snoop Doggnál, aki ugye átment reggae-be, és meg is értem egyébként, hogy miért: van az a pont, ahol te szakmailag elértél mindent, elérted a csúcsot, és azt mondod, hogy tudsz még erről rappelni, de már nincs kedved, csinálnál valami mást. És a rajongók nem hagyták. Too $hort le is nyilatkozta azt, hogy nagy vívódások után úgy döntött, hogy amíg itt vannak a rajongói, addig nem tud elmenni. Nem olyan egyszerű ebből kiszállni, hasonló ez, mint a maffia.

Van még egy olyan pólód is, hogy Fuck New School, de azért vannak olyan elektronikus hiphopszámaid, amelyek újabb trendeknek felelnek meg, mondjuk a déli rapnek stb. Mennyire követed vagy nem követed, hogy mi zajlik a műfajban?

Mint magánszemély követem nagyon keményen, nagy gyűjtő vagyok, mióta az eszemet tudom, vagyis 1991 óta, 11 éves korom óta. Ma is veszek lemezeket, bakeliteket, újságokat külföldről. Ha nem vagy tisztában azzal - mint ahogy Magyarországon sokan nincsenek -, hogy mi megy kint, nemcsak Amerikában, hanem komoly szinten Európában, akkor nem tudsz pályán maradni. Valamilyen szinten le kell tudni követni ezt a dolgot, mert akinek ez nem sikerült, az most ott van 22 lájkkal a Facebookon. Nem akarok neveket mondani, mert nem akarom reklámozni őket, akik engem bírálnak azért, hogy mondjuk megcsinálok egy Páva dal-t, aminek trap alapja van. Nem azért lett az, hogy befusson, hanem mert szerettem volna azért kipróbálni magamat egy ilyen alapon. A lemezek nagy részében azt az old school vonalat viszem, ami köthető az én stílusomhoz, de nyitok azért újdonságok felé is, imádom az ilyen kalandozásokat, akár élőzeneit, akár dirty south rapeket. Nekünk ez is jól áll, én ezt szoktam mondani. Ez megint személyfüggő. Vannak, akik jól művelik ezt az egészet, de nem tudnak egyrészt marketinget rakni mögé, másrészt egy olyan témát, ami miatt felfigyelnek rá. Most a Páva dal instrumentáljára rárappelhetnének ezren, ha nem ez lenne a címe, nem erről szólna, akkor nyilván máshogy tekintenének erre a zenei alapra. Ez a dal nagyon beütött. Volt egy véleményem egy bizonyos, társadalmi rétegeket vonzó, illetve megbotránkoztató nem-is-tudom-minek-nevezzemről. A lájk - dislike arányon meglátszik, hogy rengetegen vannak, akik mellettünk teszik le a voksukat, de rengeteg nő van, aki az ilyen "férfiidolokat" preferálja. Persze én olyanokkal találkoztam, akik ezeket egyszer kipróbálták, de aztán mindig a magamfajta köcsögökre vágytak, és hogy általunk legyenek kielégítve. Minden nő át kell, hogy essen egy ilyen perióduson, de nem hiszem, hogy ez egy olyan jelenség lenne, ami ki fog tartani mondjuk öt év múlva. Pláne, hogy ez Budapesten alakult ki ugye a Pólus - Árkád - Westend - Aréna plázákban, nem tudom, ezt tudtad-e, engem erről felvilágosítottak. Ők elhiszik, hogy ez valami kultúraféle valami. Erről hadd nyilvánítsak már véleményt, akinek meg nem tetszik, bekaphatja a faszomat. Nem az igényes fiúkról beszélek, én is egy igényes fiú vagyok, többször mosom a faszomat egy nap, mint egy ilyen páva, és én is igényes ruhákba öltözködök. Az én értékrendembe nem fér bele, hogy köcsögöket nézzek, meg azt nézzem, hogy buzifelvonulások vannak, egyre több, és a média ezt annyira tolja, hogy a csajoknak már ez jött be. Inkább írtam egy dalt, hogy lássák, hogy van egy másik értékrend, amivel ők nem tudnak azonosulni, és ellen megy nekik. Olyan szinten függnek a fiatalok, a tévét nézők a médiától, hogy ezeknek ellent kell menni. Itt is Siófokon azt látod, hogy tízből kilenc srácon meg csajon ez a hátra fordított baseball sapka van napszemüveggel, ami tök jó meg divatos, de kettő óra múlva sehol sem lesz. Ugyanúgy néz ki mindenki, nincsenek egyéniségek, nem képviselik magukat semmivel, beállnak a sorba. Én úgy gondolom, hogy egyéniség nélkül nem lehet ebben a világban létezni. Mások nem így gondolják, ezekkel folyamatosan áll a bál, de hát ez így van rendjén.