Hogy kerül Japánba a brutális magyar metál?

A Claps For Caroline egyfelől kezdő zenekarnak számít: még csak néhány fesztiválfellépésen vannak túl, saját műfajokon túl nem ismertek, és azon belül is megosztják a közönséget. Másfelől viszont olyasmivel büszkélkedhetnek, amivel kevesen: amerikai és japán kiadójuk is van, utóbbi cd-n jelentette meg nagylemezüket, mégpedig csak a helyi piacra szánt speciális változatban. Az interneten több külföldi rajongójuk van, mint magyar.

A műfajt, amit játszanak, ők maguk electrocore-nak nevezik; tulajdonképpen a metalcore popos, elektronikus tánczenei megoldásokkal kiegészített változatáról van szó. Van metálos riffelés, üvöltözés-hörgés, ún. breakdownok (amikor lelassul, mélyebbre megy, és még a többihez képest is bedurvul a zene, és az is elkezd pogózni, aki addig nem); másfelől pedig - ahogy a műfajban nevezni szokták: - tiszta ének, dallamok, no meg a szintik.

Besenyei Kristóf (gitárral) és Gonda Zsolt, Claps For Caroline Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az ilyesmivel nagyon lehet aratni; lásd a nálunk is sokszor, legutóbb idén a Sziget nagyszínpadán megfordult Enter Shikarit, vagy Amerikában azokat a zenekarokat, amelyek immár majdnem egy évtizede a Billboard albumlistán is értelmezhető sikereket érnek el. Viszont sokan panaszkodnak, hogy a metalcore meglehetősen sematikus műfaj, túl kiszámíthatóan váltogatják egymást a kiabálós és dallamos részek, menetrendszerűen jönnek a breakdownok. Arról nem is beszélve, hogy hogyan néznek ki ezek az emberek, no meg az egész tiniknek szól, nem egyszer az ő lelki fájdalmaikat megénekelve. Sejthető, hogy a trance-es vagy dubstepes, mi több, eurodance-es elemeket alkalmazó változatok még több kritikát kapnak.

A Törökszentmiklósról indult Claps For Caroline három tagjával, Gonda Zsolt énekessel, Besenyei Kristóf gitárossal (aki az elektronikát is kezeli) egyikük belvárosi lakásában találkoztunk, amelyen több más zenésszel osztozik; Rivasz Tóth Zoltán dobos Las Vegasból jelentkezett be Skype-on, családi nyaralásról, pálmafák közül.

Ereklye Fotó: Hajdú D. András - Origo

Zenészek között ritkaságnak számító módon szerény fiatalok, akik ugyan koncerten ugrálnak és rázzák a hajukat, a Facebookon tudnak vagánykodni (például egy ilyen csöcsös képpel köszönték meg, amikor összegyűlt a hétezer lájk), de a való életben egyiket sem nézné ki belőlük az ember. A japán kiadású cd-t kissé félénken mutatták meg nekünk; még ki sem bontották, mert "ereklye", ahogy Zsolt mondta. Teljesen hihető volt, hogy amikor azt kérdezik tőlük, mégis hogyan csinálják, akkor semmi nagy titkot nem tudnak mondani: "csináljuk a dolgunkat".

Igaz, ez nem kevés, hiszen mint azt - túlzott mártírkodás nélkül - hangsúlyozták, kívülről talán nem is látszik, mennyi munka van ebben. Amellett, hogy zenélnek, koncerteznek, jelen vannak a neten, még követik azt is, hogy ezt a fajta zenét hogyan kell csinálni, akár technikailag, akár a színpadképet illetően. "Azért hozzá kell tenni, hogy van mondanivalónk is, nem csak úgy zenélgetünk" - jött Las Vegasból gyorsan a kiegészítés.

Rivasz Tóth Zoltán a számítógépen jelentekezett be. Ez csak játékpisztoly! Fotó: Hajdú D. András - Origo

Így nincs különösebben izgalmas története annak sem, hogy hogyan lett amerikai és japán kiadójuk. Stories című első (itthon a Shotscore által megjelentetett) nagylemezüket Magyarországon a neten elküldték sok amerikai és kanadai kiadónak, utóbbiak közül egy beajánlotta őket az Imminence Recordshoz, onnan jött egy e-mail, hogy szerződtetnék a zenekart. Vállalták a következő ep megjelentetését anélkül, hogy az készen lett volna.

Két hónappal később pedig Japánból jött a megkeresés, a Go With Me kiadó vezetőjétől. Szerinte Japánban egy ep nem jól eladható, és különben is, mindenképpen cd formátumot akart; így jött, hogy a nagylemezt és az új, Forbidden című ep-t egyben adták ki, új borítóval, ebben a formában csak ott kapható. (A "japanese edition" legenda a lemezgyűjtők körében: igen gyakran csak ezeken elérhető bónuszdalok, ritkaságok szerepelnek a kizárólag a japán piacra készült verziókon.) A Tower lemezboltokban terjesztett album külön standot kapott, nagy képpel, belehallgatási lehetőséggel. Láttak erről képet, kint van a Facebookon is, de mint Zsolt mondta: "csak akkor tudnánk felfogni, ha ott lennénk". (A Stories című nagylemez itt, a Forbidden ep itt hallgatható végig.)

Mindenképpen szeretnének kimenni majd Japánba turnézni, de ez persze elsősorban pénz kérdése. Meg kell várni azt is, milyen lesz a lemez fogadtatása - mondta Zoltán, aki szerint a jelek egyelőre biztatóak. Talán a Fail Emotions orosz zenekar japán miniturnéjához csatlakozhat a Claps For Caroline is. Egy amerikai turnéval hasonló a helyzet. A zenekarnak pedig menedzsere sincs, de keresnek, illetve még inkább szponzorokat. A legújabb, alább látható klip elkészítését amúgy Törökszentmiklós önkormányzata támogatta: mint a helyi lap írta, a helyi zenekar "nemzetközi népszerűsége a város számára is sokat jelenthet majd a jövőben". Ezt leszámítva saját pénzből, saját maguk szerveznek mindent: "más fiatal arra költi a félrerakott pénzét, hogy vesz mondjuk egy új telefont, mi folyamatosan a zenekarba tesszük bele."

A pénz nemcsak az esetleges külföldi turnézás miatt fontos. Korábban egy angol kiadó is érdeklődött a Claps For Caroline iránt, de végül oda lyukadtak ki a megbeszélések, hogy ki kell költözni, csak úgy lehet nagyot dobbantani. Egy amerikai zeneipari szereplő pedig azt mondta nekik, hogy nemcsak hogy ki kéne menniük, hanem arra is össze kellene adniuk a pénzt, hogy egy albumot vagy legalább egy ep-t fel tudjanak venni a megfelelő stúdióban, megfelelő producerrel. Ugyanis már ebben a stílusban is megvan az, hogy kik azok, akikkel dolgozni kell, hogy az emberre felfigyeljenek a fontos kiadók, a neve bekerüljön a körforgásba, és a műfaj rajongói akkor is meghallgassák, ha korábban nem találkoztak a nevével. Az amerikai kapcsolat meg is mondta, hány ezer dollárra volna szükség, "és itt meg is szakadt a dolog" - mondta Kristóf.

Szóval egyelőre itthon "zenélünk, számokat írunk, próbálunk, stúdiózunk, magunk szervezünk mindent" - sorolta Kristóf; és "dolgozunk is mellette, meg élünk" - tette hozzá Zsolt. Hosszú távra nem nagyon terveznek, "de sokat álmodozunk, hogy mi lenne, ha összedobnánk a pénzt, kimennénk Amerikába, vennénk egy kisbuszt, nekilátnánk a turnézásnak." A kapcsolatrendszerük már megvan hozzá: sok kiadóval, koncertszervezővel leveleznek, a műfajban igen nagynak számító előadók menedzsmentjei is érdeklődtek utánuk.

Több zenész is osztozik a belvárosi lakáson. Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az amerikai kiadó a digitális megjelentetés mellett főleg PR-ral foglalkozik, a sajtóban nyomja a zenekart, felteszi ide-oda a számokat,híreket jelentet meg róluk, és már több kritikát is sikerült elintézniük online lapokban. Japánban nyomtatott, ingyenes lapban jelent meg velük interjú - az előző oldalon pedig a Metallica szerepelt.

Online jelenlétükkel pedig ők maguk foglalkoznak tudatosan. A Facebookon 11 ezer lájkjukból kb. 3000 a magyar, majdnem ennyi az amerikai, a többi szanaszét a világban, viszonylag erős mexikói és orosz, ukrán jelenléttel, utóbbi országban kis turnéjuk is volt már. A Twitteren is aktívak, hiszen Amerikában az jobban megy, mint a Facebook; rajongóik nagyon boldogok, amikor visszakövetik őket. Jelen vannak a műfaj fontos felületein. Rögtön az első klipjük, a mai zenéiknél jóval elektronikusabb Party Nerve Bryan Stars YouTube-csatornáján debütált - ő önerőből jutott oda, hogy mára 380 ezer követője van a videómegosztón. Ott vannak a BlankTV-n is, amelynek 450 ezer követője van. Néha maguk is meglepődnek, amikor az online lelkesedés a való világban is testet ölt. Így például első budapesti fellépésükön, a Dürer Kertben annyira tele lett a terem, hogy a biztonsági őrnek kellett vigyáznia, hogy ne próbáljanak többen bemenni, mint ahányan beférnek.

Azért nem kizárólag rajongásban van részük a Claps For Caroline tagjainak. Főleg az első klip után sok negatív visszajelzést is kaptak; részben azért is, mondják, mert akkor még nagyon új volt ez a stílus. De hát egyrészt ezt szerették, másrészt azt gondolták, hogy ha ez Amerikában ennyire menő dolog, akkor egyszer ide is el kell jutnia. "Az elején még olvasgattuk a negatív kommenteket, sőt volt, hogy válaszoltunk rájuk. De aztán rájöttünk, hogy ez nagyon sok, és arra is, hogy igazából nem kell foglalkozni senki véleményével. Manapság már csak elvétve nézegetjük a kommenteket. Azért érdekel minket természetesen, csak nem vesszük úgy fel, mint régen. Megpróbáljuk kiszűrni az építő kritikát, de az kevés" - mondta Kristóf. Zsoltra azért még mindig hat néha egy-egy durvább beszólás: "a személyeskedők elég rosszul tudnak esni, mintha rád mutatna és úgy mondaná."

A zenére és a tagok külsejére tett megjegyzéseken túl gyakori, hogy crabcore-nak nevezik őket - ez, mint arról vicces műfajneveket bemutató írásunkban volt bővebben szó, az Attack! Attack! zenekar videoklipje alapján született gúnyos "műfajnév". Élőben viszont nem szoktak nekik beszólogatni, és a magyar metálszcénában is sokan támogatják őket, az Idorut, Subscribe-ot, Blind Myselfet említették, illetve az első fellépésükön, egy tehetségkutatón zsűriző Replikát.

A Claps For Caroline a kritikákban

Az amerikai blogok közül a Grizz Reviews igen jó pontszámot adott az ep-nek, a 10-ből 8,5-öt, és ilyeneket írt: "nehéz hibát találni a dalokban, úgyhogy megadom magam: ez baromi jó", és szerencsére nem hasonlít az Attack! Attack!-hoz. A High Wire Daze "fejbekólintó dalokról" ír (mármint jó értelemben), és arról, hogy biztosan sok rajongót fognak szerezni. Itt egy interjú is olvasható, amelyben a tagok a magyar szcénáról azt mondják: az anyagi gondok mellett sok a visszahúzó tényező is, például a tévék, rádiók nem mutatnak be új zenekarokat. A New Noise Magazine szerint "egyes részek fülbemászók és robbanékonyak, másokból hiányzik a szenvedély és az energia. A mély morgások jelentik a legnagyobb problémát." A 3/5 pontos kritika kiemeli a Prince Without Crown című klipes dalt, amely jól kever többféle stílust: "ha ezt folytatják, a következő kiadványuk tényleg kiemelkedő lehet". A Racket pedig egymondatos kritikái között említi őket: "Nem szégyellem, hogy tetszik ez a br00tális magyar metál, kapjátok be".

A magyar metálsajtóban leginkább a Nuskull foglalkozott alaposan, kritikailag a zenekarral: a Stories nagylemezről írt, 3/10 pontos kritika alatt, no és máshol is a kommentelők alaposan elengedték magukat. Annyira, hogy még a Hammerworld is erre utalt: "A Claps For Caroline friss klipjének bemutatása a nuskull oldalon olyan jól sikerült, hogy a kommentekben azonnal szanaszét gyalázták a bandát. Reméljük, hogy ti azért nyitottabban álltok az új csapatokhoz! :-)" - de azért ott is kaptak sok rosszat.