Káros a porcokra a fiatalkori sportolás

Vágólapra másolva!
A fiatalkori intenzív sportolás ízületi kopáshoz vezethet, állítják a szakértők.
Vágólapra másolva!

Az artrózisról (ízületi porckopás) sokáig azt hitték, hogy csak az idősebb korosztályt érinti. Az artrózis az ízületi porcok állapotromlásának fájdalmas eredménye, mivel ez a porcréteg "párnaként" működik az egymással találkozó csontfelszínek között. Ha elvékonyodik, a csontok dörzsölik az izületek szélét, ami fájdalommal, gyulladásos duzzanattal, és merevséggel járhat. "Ha elég sokáig élünk, az izületi kopás ugyanolyan biztos, mint a halál és az adó" -nyilatkozta az AFP-nek Dr. Todd Stitik, a New Jersey Orvostudományi Egyetem fizikoterápiás és rehabilitációs tanszékének professzora.


Egyre több fiatal szenved térízületi kopástól


Manapság az orvosok egyre több fiatalnál állapítanak meg ízületi kopást, főleg a térdízületek esetében. A legtöbb tanulmány a korai térdízületi kopást olyan, súlyos térdsérülésekkel hozza kapcsolatba, mint például a keresztszalag szakadás. Az egyik tanulmány szerint nagyobb ütődés következtében kialakuló szalag szakadás a térdben elpusztítja a környező porc sejtjeit.


"Ha a porc megsérül és porcréteg elvékonyodik, így kevésbé lesz tartós az idő múlásával" - magyarázta az American Journal of Sports Medicine (Amerikai Sportorvosi Szemle) című szaklapban megjelent tanulmány szerzője, Dr. Constance R. Chu, a Pittsburghi Egyetem ortopédsebész professzora, és az egyetem Porcregeneráló Központjának vezetője. "Olyan sérüléseket vizsgáltunk, ami bár nem okozott porctörést, mégis úgy gondolom, hogy ennek következménye a korai porckopás."


Egy ilyen sérülés esetén a porcsejtek károsodása egy hagyományos MRI felvételen nem lesz látható. A doktornő szerint viszont azok felénél, akik keresztszalag szakadást szenvednek, 5-10 éven belül artrózis alakulhat ki.


A sportbalesetek okozzák a legtöbb ízületi kopást


A legtöbb ízületi kopás valamilyen sportbaleset eredménye. A fiatalok általában keményebben űzik a sportokat, és nem védik megfelelően az ízületeiket. Azok, akik versenyszerűen sportolnak, folyamatosan szenvednek komoly térdsérüléseket, folyadék-felgyülemlést a csontvelőben, valamint ínszalag- és porcsérüléseket. A kutatók szerint az ilyen jellegű sérülések drasztikusan megnövelik az artrózis kialakulásának kockázatát.


Dr Stitik egyik főiskolás páciensét hozta fel példának, aki húszas éveinek elején olyan guggolásból felugrásos gyakorlatot végzett, ráadásul helytelenül, ami nagyon megerőltető a térdnek. "Az MRI vizsgálat artrózist mutatott ki a térdkalács alatt. A hölgy helytelenül végezte a gyakorlatot, és túlzásba is vitte" - említi Stitik. A szakember azt gyanítja, hogy a korai ízületi kopás elterjedése az "elhízási járvánnyal" hozható összefüggésbe: "Ha valaki túlsúlyos, vagy elhízott, az elvékonyodott porcszövetre jelentős teher nehezedik, és nagy valószínűséggel ez az oka az artrózis kialakulásának."


A comb és a láz erősítése védi a térdet


Aki térdsérülést szenved, annak nagyon kell ügyelnie a teljes felgyógyulásra, ha el akarja kerülni az artrózis kialakulását. "Adjunk időt az ízületek gyógyulásának" - figyelmeztet a doktornő. "Pontosan nem tudjuk, hogy ez mennyi időt jelent, de addig mindenképpen pihentessük, amíg a fájdalom és a duzzanat elmúlik. Majd folyamatosan szoktassuk vissza térdünket a mozgáshoz."


Aki aktívan sportol a comb és láb izmainak erősítésével megvédheti térdét a sérülésektől, mivel ezek az izmok keresztirányú támaszt nyújtanak a térdízületeknek. Vigyázni kell viszont a hirtelen mozdulatokkal, és meg kell szabadulni a felesleges kilóktól. "Én mindig azt mondom a pácienseimnek, hogy ami jó a szívnek - a mozgás és az egészséges étkezés - az jó az ízületeknek is. A géneket nem tudjuk irányítani, megfelelő életmóddal azonban, vigyázva az ízületi sérülésekkel, csökkenthető a korai artrózis kialakulásának esélye. Tegyünk meg mindent, hogy ne legyen nagyon fiatalon nagyon rossz térdünk"- figyelmeztet Dr. Chu.