Lékeltek koponyát a középkori írek és a honfoglaló magyarok is

Tbc, rák, skorbut, vérszegénység és harci sérülések - az írországi Donegal középkori temetőjében örök nyugalomra helyezettek ilyen betegségekkel küzdöttek. A maradványokból az is kiderül, hogy a gyógyítók szükség esetén lékeltek koponyát is.

Donegalban útépítés során bukkantak arra a középkori temetőre, ahová a VII-IX. századtól kezdődően egészen a XVI. századig temetkeztek. Az itt feltárt 1300 férfi, nő és gyermek földi maradványai alapján a tudósok betekintést kapnak abba, milyen betegségekben szenvedtek a térség lakosai a középkorban.

Bár a csontmaradványok vizsgálata még csak az elején tart, máris ismert, hogy a közösség néhány tagja tbc-s volt, de daganatos betegségekkel is jó néhányan küzdöttek. Sokan erőszakos halált haltak - erről tanúskodnak a koponyájukra mért kardvágások. Három kamasz csontjain is fegyver okozta sérülésekre bukkantak - segítségükkel a történészek megbecsülhetik, hogy körülbelül hány éves kortól tekintette a közösség érettnek a fiatalokat a fegyverforgatásra.

A kisgyermekek maradványai arról tanúskodnak, hogy a C-vitamin hiány okozta skorbutban szenvedtek, de sokan vashiányos anémiával, azaz vérszegénységgel is küzdöttek. Mindkét betegség a korabeli étrend hiányosságairól árulkodik.

Az egyik legérdekesebb lelet egy fiatal nő koponyája volt, aki a jelek szerint koponyalékeléses agyműtéten esett át. A csont a seb helyén növekedésnek indult, vagyis a beteg túlélte a műtétet.

Ugyancsak régészeti szenzáció annak a fiatal férfinak a maradványa, aki összenőtt alsó végtagokkal született. A férfi 30 éves kora körül hunyt el, ami megfelel az akkori átlagéletkornak. Önálló mozgásra nem volt képes, mindenhova cipelni kellett, mégis ilyen hosszú kort ért meg. Ez sokat elárul a középkori társadalomról, arról, hogy hogyan bántak a fogyatékkal élő embertársaikkal.