Piramisok rejtély nélkül?

Egy amerikai professzor szerint a piramisokat felépítő kövek egy része betonból készült.

A philadelphiai Drexel University egy oktatója, Michel Barsoum részlegesen megoldotta a rejtélyt, amellyel évszázadokon át küzdött régészek egész serege. Barsoum vizsgálatai szerint a gizai nagy piramisok nem kizárólag faragott kövekből épültek fel. A világtörténelem legelső, mészkő alapú betontömbjei itt tűnhettek fel.

Michel Barsoum az anyagtudományok professzora, aki a Journal of the American Ceramic Society 2006. decemberi kiadásában számolt be arról, hogy a közel ötezer éves piramisok egyiptomi építői micsoda kivételes tudással rendelkeztek: amellett, hogy nagyszerű építőmérnökök voltak, kémiai és anyagtudományi felkészültségük sem nevezhető mindennaposnak. Ha igazak Barsoum feltételezései, az - a tudományos haszon mellett - forradalmi eredményt hozhat a fejlődő országok lakói által építkezéseknél felhasznált beton előállításában. A módszernek köszönhetően olcsó és könnyen beszerezhető anyagokból lesz készíthető beton.

Barsoum kutatási eredményeit Párizsban 2006. november 30-án egy, a Le Palais de la découverte-ben megrendezett sajtótájékoztatón ismertette.

A Kephren-piramis Kairó közelében

Barsoum

Az egyiptomi születésű Barsoum és munkatársai több mint ezer mikrográfot elemeztek, kémiai elemzéseket és anyagvizsgálatokat végeztek közel három éven keresztül. A kutatás vezetője öt évvel ezelőtt kezdett érdeklődni a piramisok és a geopolimerek iránt, amikor először hallott különböző elméleteket a piramisok építéséről. Állítása szerint ahhoz, hogy kizárólag műkőből építsék fel a monumentális épületeket, a mészkövet 900 Celsius fokra kellett volna hevíteni, melyhez irdatlan mennyiségű fa és tüzelőanyag lett volna szükséges.

Barsoum felfedezése régóta áhított választ ad arra a kérdésre, hogyan építhették meg a piramisokat ilyen kivételes precizitással. Az általa adott felelet kiiktatja azt a problémát, hogy a meredek rámpákat hogyan helyezték el az épülő piramisok mellett: az építők a helyszínen tudtak betont önteni anélkül, hogy nagy távolságokra kellett volna hordaniuk a köveket. A betonból öntött kövek révén a piramisok alapját közel azonos szintre hozhatták (alig két-három centiméteres eltéréssel). Végül pedig a módszernek köszönhetően a piramisok derékszögeit pontosan be tudták mérni.

Bár a fenti eredmények sok részkérdésre adnak határozott választ, Barsoum szerint még messze vagyunk attól, hogy teljes bizonyossággal állítsuk: a piramisok építésének rejtélye megoldódott. Például ő maga nem tudta megmondani, hogy azokat a gránitgerendákat, melyek a királyi temetkezési cellák fölött vannak, és darabjuk hetven tonnánál is súlyosabb, hogyan vághatták el rézből készült szerszámokkal, és hogyan tehették őket a helyükre.

A modern cementgyártás alapjául szolgáló ún. portlandcementet hatékonyan válthatná a piramisépítők által használt betonkeverési módszer. A portlandcement gyártása felelős a légkörbe jutó jelentős mennyiségű szén-dioxidért, s mindössze 150 év az élettartama. Egy geopolimer anyag, mint amilyet a piramisoknál is felhasználtak a névtelen építőmesterek, nagy mértékben, közel kilencven százalékkal csökkentené a szennyezés mértékét, ráadásul jóval hosszabb életű lenne. A piramisok építésénél felhasznált nyersanyagok - mész, mészkő és a diatomás föld - világszerte megtalálhatók, és a fejlődő országok számára könnyen elérhető építőipari megoldást jelentenek.

Michel Barsoum 1977-ben diplomázott a kairói Amerikai Egyetemen anyagtechnológiából, majd 1980-ban a rollai University of Missouri-n master fokozatot szerez kerámiatechnológiából. Öt évvel később a Massachusetts Institute of Technology-n doktorál. Ugyanebben az évben csatlakozott a Drexel Anyagtechnológiai Tanszékéhez, melynek 1999 óta professzora. Az American Ceramic Society tagja, a World Congress of Ceramics akadémikusa, több mint 160 tudományos publikáció szerzője. Írásait többek között a Nature, a Nature Materials, a Physical Review Letters és a Science közli. A világszerte használatos kézikönyv, a Fundamentals of Ceramics szerzője.

Forrás: Drexel University