Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A 21. század elején az orvostudomány választ tud adni arra a kérdésre, hogy milyen főbb tényezők jelentenek rizikót bizonyos civilizációs betegségek kialakulásában. Az előadás azt mutatja be, hogy az alacsony születési súly, a kövérségre való hajlam, a kora csecsemőkor történései, a szoptatás elmaradása hogyan függhet össze a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a felnőttkori cukorbetegség és az allergiás betegségek kialakulásával. Bemutat egy olyan elméletet is, mely szerint az allergia kialakulása kapcsolatos lehet azzal, hogy a civilizáció fejlődésével kialakult túlságosan higiénikus környezetben nem erősödik meg az immunrendszer.

I. Bevezetés
A gyermekgyógyászat csak későn vált önálló diszciplínává, de már az ókorból is ismerünk gyermekbetegségekkel kapcsolatos feljegyzéseket. Az első gyermekkórházat Napóleon alapította. A 20. század végére a gyógyítás mellett a megelőzés is megjelent a gyerekgyógyászatban, és ma egyre hangsúlyosabb szerepet kap a civilizációs betegségek rizikójának előrejelzése.

II. A születési súly és az érbetegségek
Az alacsony születési súly a méhen belüli elégtelen tápanyag-ellátásra, illetve a koraszülésre vezethető vissza. Az alacsony születési súly és egyes későbbi betegségek kapcsolatát egy brit tudós fedezte fel a nyolcvanas években.

III. A táplálkozás mint a civilizációs betegségek forrása
A várandós anya étrendje befolyásolhatja a születendő gyermek egészségét. Az anyatej nem csak a mesében bír "csodatévő" hatással: megvédheti a gyermeket többféle betegségtől, az elhízástól, és a szellemi teljesítőképességgel is összefügghet.

IV. A higiéné-hipotézis
A nyugati életmód terjedésével fokozatosan nő a légúti allergiás megbetegedések száma. Egyes hipotézisek szerint ez azzal is összefügg, hogy a javuló higiénés viszonyok, az antibiotikumok, a védőoltások áthangolják az immunrendszert. Meggyőzően bizonyítja ezt az elképzelést a farmokon és a városi körülmények között élő gyermekek allergiás hajlamának összehasonlítása.

V. Összefoglalás
A gyermekgyógyászat legújabb eredményei feltárták, hogy milyen tényezők befolyásolják a civilizációs betegségek kialakulásának valószínűségét. A korai észlelés lehetővé teszi a tünetek megjelenése előtti kezelést. A terhes anya megfelelő étrendje, a szoptatás és a nem túlzottan steril környezet kialakítása fontos szerepet játszik a felnövekvő generációk egészségében.

elkezdem olvasni