A gazdasági válság nem csupán az autó-, hanem a hazai motorpiacot is alaposan megtépázta: 2008-hoz képest több mint felével zuhant az eladott új motorok száma Magyarországon. A mélyrepülésből való kilábalás évekig tarthat.

A magyarországi motorpiac évek óta tartó csökkenését drámaian felgyorsította a 2008 őszén kirobbant gazdasági válság. Tavaly mindössze 3617 darab új motort regisztráltak, ami csaknem 54 százalékos csökkenésnek felel meg 2008-hoz képest.
A legtöbb motort, 1106 darabot a Honda adta el, és ezzel átvette a piacvezető szerepet az évek óta első helyen álló Suzukitól, amely 1001 eladott motort regisztrált. Jócskán lemaradva harmadik helyezett a Yamaha, a 427 motor közel 70 százalékos visszaesés 2008-hoz képest. A negyedik helyen holtversenyben áll a BMW és a Kawasaki 178-178 eladott motorral, a számokhoz azonban hozzá kell tenni, hogy amíg a Kawasaki közel 70 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el, addig a BMW számai "csak" 38 százalékban maradnak el 2008-hoz képest. Ami a 2010-es várakozásokat illeti - az importőröktől kapott információk alapján - az értékesítési tervszámok nem nőnek jelentősen, ugyanakkor a szakértői előrejelzések alapján van rá remény, hogy az év második felében megkezdődik a kilábalás a válságból.
Az eladott motorok fajtáját tekintve továbbra is a nagymotorok iránt volt a legnagyobb kereslet. A 125 köbcenti feletti kategóriában tarolt a Suzuki, hiszen a top 20 motor közül tizenegyet a márka jegyez. A legnépszerűbb nagymotor tavaly a Suzuki GSF 650 nevű túramotor volt 114 darabbal, második a Suzuki Intruder M 800 chopper 102 darabbal, míg harmadik a Honda CBF 600, amelyből 78 darab fogyott. Hengerűrtartalomtól függetlenül a tavalyi év slágermotorja a Honda CBF 125 nevű kismotor volt, amelyből 148 darab talált gazdára.
A legnépszerűbb húsz motor 2009-ben (125 cm3 feletti motorkerékpárok)
|
Helyezés |
Modell |
cm3 |
Kategória |
Darab |
|
1. |
SUZUKI GSF 650 |
656 |
csupasz |
114 |
|
2. |
SUZUKI M 800 |
805 |
chopper |
102 |
|
3. |
HONDA CBF 600 |
599 |
csupasz |
78 |
|
4. |
HONDA CB 600 F |
599 |
csupasz |
66 |
|
5. |
SUZUKI AN 400 |
385 |
nagyrobogó |
66 |
|
6. |
HONDA VT 750 |
745 |
chopper |
64 |
|
7. |
HONDA CBR 600 RR |
599 |
sport |
63 |
|
8. |
SUZUKI DL 650 |
645 |
enduró |
60 |
|
9. |
BMW R 1200 GS |
1170 |
enduró |
59 |
|
10. |
SUZUKI GSX 1300 |
1340 |
sporttúra |
55 |
|
11. |
SUZUKI GSF 1250 |
1255 |
csupasz |
54 |
|
12. |
SUZUKI AN 650 |
638 |
nagyrobogó |
54 |
|
13. |
SUZUKI VZR 1800 |
1783 |
chopper |
54 |
|
14. |
SUZUKI SV 650 |
645 |
csupasz |
51 |
|
15. |
YAMAHA FZ6-S |
600 |
csupasz |
50 |
|
16. |
SUZUKI GSX-R 600 |
599 |
sport |
48 |
|
17. |
HONDA VFR 800 |
782 |
sporttúra |
47 |
|
18. |
HONDA CBF 1000 |
998 |
csupasz |
44 |
|
19. |
HONDA CB 1000 |
998 |
csupasz |
42 |
|
20. |
SUZUKI GSX-R 1000 |
988 |
sport |
42 |
Forrás: Suzuki
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?