Töredékét fizeti az USA a kínai igényeknek

Vágólapra másolva!
Nem válnak valóra a kínai elvárások a kémrepülőgéppel kapcsolatos költségeik tekintetében. Az ügy költségeinek megtérítésére általuk igényelt egymillió dollárnak csupán a töredékét fizetik ki az amerikaiak.
Vágólapra másolva!

EP3
A kémreplő szétszerelés alatt

Az USA azonban másképp számol. Az egymilliós kínai követeléssel szemben csupán 34 ezer dollár költséget tartanak reálisnak. Az amerikai számítás szerit napi 100 dollár bőségesen elegendő egy személynek az olcsó hainani szállodák egyikében. A pentagon egyik szóvivője szerint csakis indokolt mértékű költségeket hajlandóak megtéríteni. Az ügyben felmerült legnagyobb költséget - a repülőgép szétszerelésének árát - már kifizették az amerikaiak. A mostani összeget a Pentagon már elküldte diplomáciai úton Kínába.

Az amerikai kongresszusban élesen kritizálták a kínaiak túlzó igényeit. Tom DeLay republikánus képviselő "kommunista kalózkodásnak" és "egy despotikus rendszer félrevezető ábrándjának" nevezte a kínai követelést - írja a BBC.

Az amerikai gép árilis elsején kényszerült leszállni a kínai támaszponton, miután összeütközött egy kínai vadászgéppel. A vadászgép és pilótája eltűnt. Az eset diplomáciai feszültségeket gerjesztett a két állam között. Kína csak nehezen akarta hazaengedni mind a gép személyzetét, mind magát a gépet. Az amerikai kémrepülőt végül július közepén került vissza amerikába - szétszerelve.

Korábban:

Amerika és Kína megegyezett a kémrepülőgép visszaadásának tervéről