Havel állapota továbbra is súlyos

Vágólapra másolva!
Bár orvosa szerint nem javult a tüdőgyulladásban szenvedő Václav Havel állapota, a cseh államfő szerdán már dolgozott. Húsz perc alatt aláírt néhány törvényt, és belevágott újévi beszéde megírásába. Havel várhatóan még legalább néhány napig a kórházban marad, elképzelhető, hogy nem tudja megtartani újévi veszédét.
Vágólapra másolva!

Václav Havel cseh államfőt hétfő óta a prágai központi katonai kórházban ápolják tüdőgyulladással. "Havel állapota nagyjából változatlan, s gyors javulásra nem is számítunk, mert kell még néhány nap, hogy az antibiotikumok hatása megmutatkozzon" - mondta Ilja Kotík, az elnök személyes orvosa, aki már néhány éve kezeli a 65 éves, gyakran betegeskedő cseh államfőt. Havel éjszakánként még belázasodik, de nappal többnyire láztalan, s szerdán mintegy húsz percig dolgozott is. Aláírt néhány törvényt, s nekikezdett újévi beszéde összeállításához.

Ladislav Spacek, az elnök szóvivője szerdán elismerte, hogy Havel betegsége ezúttal súlyosabb, mint októberben, amikor legutóbb volt - szintén tüdőproblémákkal - kórházban. Egyelőre nem tudni, hogy Havel meddig marad kórházban, illetve el tudja-e mondani szokásos újévi beszédét. Kotík szerint pénteken összeül az államfő egészségére felügyelő orvosi tanács.

Korábban:

Havelnek súlyos tüdőgyulladása van