Elmerült egy orosz atommeghajtású tengeralattjáró a viharos Barents-tengeren szombaton, helyi idő szerint 4 órakor. Az orosz északi flotta szóvivője egy moszkvai rádiónak azt nyilatkozta: a hajó atommeghajtású motorja ki volt kapcsolva a baleset idején és a tengeralattjáró nem szállított fegyvereket sem, így a nukleáris katasztrófa veszélye kizárható.
A tengeralattjáró fedélzetén legalább tíz fős legénység tartózkodott a baleset idején. Egy matrózt a mentőegységek életben találtak. A legénység másik két tagjának azonban már csak a holttestét tudták kihúzni a vízből.
A K-159 típusú tengeralattjárót 1989-ben vonták ki a forgalomból és balesetekor éppen az északi flotta egyik kikötőjébe tartott, hogy ott szétszedjék - idézi a BBC az orosz katonai szóvivőt. Az orosz hadsereg vizsgálatot indít a baleset körülményeinek kivizsgálására.
Három évvel ezelőtt, 2000 augusztusában történt az orosz történelem egyik legsúlyosabb hajószerencsétlensége. Szintén a Barents-tengeren, fedélzetén 118 emberrel elsüllyedt a Kurszk nukleáris tengeralattjáró. A Kurszk balesetének okai komoly vitát váltottak ki az orosz közvéleményben.