Egy lyukban fogták el Szaddámot

Vágólapra másolva!
Egy szűk, pinceszerű helyiségben fogták el az amerikai erők Szaddám Huszeint - derült ki azon a sajtótájékoztatón, ahol hivatalosan is bejelentették a volt elnök elfogását. Szaddámot szombat este fogták el, a volt elnök nem tanúsított ellenállást. Bagdad többségében síiták lakta negyedeiben örömünnep tört ki. A szunnita városrészben igen feszült a hangulat, ott demonstrálók követelték a megszálló csapatok azonnali kivonását. Az amerikai elnök nagyon jó hírnek tartja az iraki exelnök elfogását az iraki nép számára, de az amerikai katonákat arra figyelmeztette, hogy Szaddám Huszein foglyul ejtésével nem értek véget az erőszakos akciók.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Irak volt diktátorának az igazságszolgáltatás előtt kell számot adnia tetteiről - közölte George Bush vasárnap, a Fehér Házban tartott rövid beszédében, személyesen is bejelentve Szaddám Huszein iraki exelnök elfogását. Ez volt az amerikaiak egyik legfőbb célja a volt diktátor hatalmának megdöntése óta. A terrorizmus elleni harc azonban könyörtelenül folytatódik - tette hozzá.

Bush elmondta: a diktátor irakiak millióitól tagadta meg a méltányos igazságszolgáltatást. "Vége a diktatúrának, nincsenek többé kínzókamrák, titkosrendőrök" - folytatta. Az elnök az iraki néphez szólva azt mondta: "Nem kell többé félnetek attól, hogy Szaddám Huszein uralma valaha is visszatérhet". Az amerikai katonákat viszont arra figyelmeztette, hogy a volt elnök foglyul ejtésével nem értek véget az erőszakos akciók. Az elnök azzal zárta szavait, hogy isten áldja az iraki népet és Amerikát.

Az amerikai kormány egészen addig titokban tartotta Szaddám Huszein elfogásának hírét, amíg a DNS vizsgálat meg nem erősítette, hogy az iraki diktátort kerítették kézre. A Camp Davidben tartózkodó George Bush amerikai elnököt először Donald Rumsfeld védelmi miniszter hívta fel szombaton délután (közép-európai idő szerint 21 óra 15 perckor).

Scott McClellan fehér házi szóvivő tájékoztatása szerint a miniszter a következőképp kezdte mondanivalóját: "Elnök úr, az első jelentések nem mindig bizonyulnak pontosnak". Bush közbevágott, hogy ez úgy hangzik, mint egy jó hír bevezetője. Rumsfeld ezután elmondta, úgy gondolják, hogy Szaddám Huszeint fogták el. Mindketten egyetértettek abban, hogy óvatosságra van szükség, mivel a Tikrít mellett elfogott személy a diktátor valamelyik hasonmása is lehet.

A megerősítő hírt Szaddám Huszein azonosításáról Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó közölte az elnökkel vasárnap reggel negyed hat tájban (közép-európai idő szerint negyed 12-kor). Az elnök még szombat este visszatért Washingtonba a Camp David-i elnöki üdülőből. A vasárnap reggeli templomlátogatást pedig lemondta, hivatalosan az éjszakai hóesés miatt, amely reggelre fehérbe borította a fővárost.

Bush telefonon felhívta legfontosabb szövetségeseit, a brit, a spanyol, az ausztrál és az olasz kormányfőt, a lengyel miniszterelnököt, a jordániai királyt, a szaúd-arábiai trónörököst, az egyiptomi elnököt, valamint az izraeli kormányfőt. A felsorolásban nem szerepelt sem a francia, sem az orosz elnök, sem a német kancellár. Scott McClellan fehér házi szóvivő szerint az elnök nagyon jó hírnek tartja az iraki exelnök elfogását az iraki nép számára, és ezért "nagyon boldog".