Az Euroatlanti Partnerségi Tanács állam- és kormányfői A NATO-csúcs záróakkordjaként hivatalosan megvitatták a koszovói helyzetet, és támogatásukról biztosították a nemzetközi közösség követeléseit. Hangsúlyozták a menekültek iránti rokonszenvüket és a humanitárius segítségnyújtási erőfeszítések fontosságát, szorgalmazták, hogy a nemzetközi segélyszervezetek akadálytalanul elláthassák feladataikat. Elítélték a jugoszláv hatóság által Koszovóban gyakorolt elnyomó politikát és etnikai tisztogatást. A találkozóról kiadott nyilatkozat mindazonáltal nem beszél a NATO-hadművelet egyöntetű támogatásáról.
Az ülésen a huszonöt partnerország közül nem vett részt Fehéroroszország és Oroszország. A partnerségi tanács ülésével a washingtoni NATO-csúcsértekezlet gyakorlatilag befejeződött. Előzőleg a szövetség három új tagjának vezetője találkozott annak a kilenc államnak az első emberével, amelyekre a NATO immár hivatalos tagjelöltként tekint.
A belgrádi kormány vasárnap úgy döntött, hogy pert indít a hágai Nemzetközi Bíróságon "minden NATO-tagállam ellen, amely részt vesz a Jugoszlávia elleni agresszióban" - hangzik a Tanjug hírügynökség által ismertetett közlemény. "Az eljárást azoknak a nemzetközi kötelezettségeknek a megszegése miatt indítjuk, amelyek tiltják erő alkalmazását egy másik állammal szemben, tiltják egy másik állam szuverenitásának (valamint) az egyének alapvető jogainak és szabadságjogainak megsértését, (továbbá) védik a polgári személyeket és célpontokat háború idején." A jugoszláv kormány olyan intézkedéseket követel a hágai bíróságtól, amelyek "rövid és gyors eljárást" tesznek lehetővé. A közlemény szerint a kormány már kijelölte azokat a személyeket, akik a jugoszláv álláspontot képviselik majd az ügyben, - köztük van Milan Grubic, az ország hágai nagykövete is.
Vasárnap éjjel hat órán belül másodszor szólaltak meg a légvédelmi szirénák a jugoszláv fővárosban.
A légiriadó jelzése röviddel háromnegyed tíz előtt hangzott fel, de robbanásokról nem érkeztek jelentések.
Jevgenyij Primakov orosz kormányfő vasárnap utalt arra a lehetőségre, hogy Oroszország esetleg megnöveli katonai költségvetését, ha a NATO mégis úgy dönt, hogy szárazföldi csapatokat küld Jugoszláviába.
Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.
(MTI)
Korábban:
A legújabb fejleményekkel