Jackson tiszteletes bírálta az amerikai elnököt<br/>

Vágólapra másolva!
Bill Clinton amerikai és Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök közötti közvetlen telefonbeszélgetést sürgetett hétfőn Washingtonban Jesse Jackson tiszteletes. A polgárjogi harcos közbenjárására nyerte vissza szabadságát a macedón-koszovói határtérségben március 31-én szerb fogságba került három amerikai katona.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnökkel folytatott 45 perces megbeszélése után Jackson tiszteletes újságíróknak elmondta: Clinton nem kötelezte el magát az "udvariassági telefonhívás" mellett, mert "időre van szüksége, hogy mérlegelje a javaslatot".
A Fehér Házban tartott találkozón a tiszteletes átadta Clinton elnöknek Milosevics levelét, amelynek tartalmát nem fedte fel. Jackson elárulta ugyanakkor, hogy kérte az amerikai elnököt: belgrádi egyházi vezetőknek adják át a jugoszláv hadifoglyokat.
Egy neve elhallgatását kérő, magas rangú washingtoni kormányzati tisztségviselő később az közölte: az amerikai vezetés nem tervezi Jackson tiszteletes kéréseinek teljesítését.
A tiszteletes felhívta a figyelmet arra, hogy a köszönetmondás kis lépése mindenkit "megkímélhet egy véres és hosszú háborútól". Véleménye szerint Clinton elnöknek nem kellene tovább "pocskondiáznia" és "démonizálnia" Szlobodan Milosevicset, mert ez csak felszítja a szerbek Washington-, és NATO-ellenességét. A polgárjogi harcos úgy vélte: az Egyesült Államok, mint nagy nemzet és egyedüli világhatalom, nem hódolhat be "a hatalom arroganciájának vagy az erő bálványozásának". Reményének adott hangot, hogy "bizonyos gesztusok" után folytatódhatnak a tárgyalások, sőt szünet állhat be a bombázásokban.

(MTI)

Ajánló:

A legfrissebb hírek, adatok és vélemények tárháza.