Hága visszautasította Jugoszlávia kérését<br/>

Vágólapra másolva!
A hágai Nemzetközi Bíróság visszautasította Jugoszlávia kérését, hogy állítsák le a NATO-légicsapásokat. Ugyanakkor a bíróság kijelentette, hogy foglalkozni fog a bombázás törvényességének kérdésével.
Vágólapra másolva!

A hágai Nemzetközi Bíróság elutasította Jugoszlávia javaslatát, miszerint hozzanak egy ideiglenes szabályt, aminek alapján leállíthatók a tíz NATO-tagállam által végrehajtott légicsapások. Kétségüknek adtak hangot a bírák azzal a jugoszláv váddal kapcsolatban is, hogy a tagállamok közül nyolc megsértené a fajirtásról hozott egyezményt.
A bíróság formai okokra hivatkozva elutasította az Egyesült Államok és Spanyolország ellen felhozott vádakat.
Christopher Weeramantry, a bírák elnöke elmondta, hogy a bíróságban kétségek merültek fel a NATO tevékenységével kapcsolatban, és felszólította a szervezetet, hogy mielőbb békésen rendezzék a konfliktust.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Hírek, szavazás, arzenál, dokumentumok