Felszabadult Dzsezzín a Dél-libanoni Hadsereg ellenőrzése alól<br/>

Vágólapra másolva!
Az Izraellel szövetséges Dél-libanoni Hadsereg (SLA) befejezte kivonulását az izraeli biztonsági övezettől északra fekvő Dzsezzín térségéből, amelyet 14 éven át ellenőrzött.
Vágólapra másolva!

Az SLA fegyveresei kedden hajnalban kezdték meg a város kiürítést. Antoine Lahad tábornok, a katonák távozását irányító SLA-főparancsnok eredetileg 10-15 napban határozta meg a kivonulás időtartamát. Izrael kérésére azonban felgyorsították annak menetét, mert a művelet megkezdése után az Irán és Szíria támogatását élvező síita Hezbollah fegyveresei megtámadták az SLA katonáit. Dzsezzín környékén több pokolgép robbant, az SLA két fegyverese életét vesztette, egy személy súlyosan megsebesült.
Ehud Barak megválasztott izraeli miniszterelnök egyik közeli munkatársa korában úgy nyilatkozott, hogy az SLA távozása a szélesebb értelemben vett dél-libanoni kivonulás első lépése lehet, bár hangsúlyozta: a Dzsezzín térségében súlyos veszteségek sorozatát elszenvedett SLA egyedül döntött a körzet kiürítése mellett.
Izrael és szövetségese Dél-Libanon egyes részeit már 1978 óta ellenőrzése alatt tartja. A jelenlegi biztonsági övezetet 1985-ben létesítette az izraeli vezetés, miután az 1982-es inváziós erő nagy részét kivonta Libanon déli részéből.
A zóna létrehozását a határon átnyúló gerillatámadásokkal, azok megakadályozásának szükségességével indokolták. Barak megválasztása után ígéretet tett arra, hogy egy éven belül kivonja az izraeli hadsereget a 15 kilométer széles biztonsági övezetből.

(MTI)

Korábban:

(1999.016.01.)