Megkezdődött a kétnapos EU-csúcstalálkozó<br/>

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozóján a reformokkal kapcsolatos problémákat háttérbe szorítja a koszovói válság rendezésének kérdése.
Vágólapra másolva!

Kölnben megkezdődött az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozója. A tanácskozás fő témája a koszovói válság és az EU reformjával kapcsolatos kérdések.
Az EU vezetői most arra várnak, hogy értesüljenek a nemzetközi közösség legutóbbi koszovói béketervének belgrádi hatásáról.
A finn miniszterelnök, Martti Ahtisaari, aki az EU-t képviselte, szerdán Jugoszláviába utazott Oroszország balkáni követével, Viktor Csernomirgyinnel, és átadták a béketervet a jugoszláv miniszterelnöknek, Szlobodan Milosevicsnek. A két követ megbeszélést folytat a belgrádi vezetőkkel is.
Az angol miniszterelnök, Tony Blair szerint, míg a NATO és Oroszország végre össze tudta egyeztetni a Koszovóval kapcsolatos álláspontját, addig nincs arra garancia, hogy Milosevics elfogadja az összes követelést. Elmondta, hogy mindaddig, amíg Milosevics vissza nem vonul, fel sem merülhet, hogy esetleg csökkentsék a Jugoszlávia elleni csapások intenzitását. Blair szerint Miloseviccsel csak akkor lehet diplomáciai úton tárgyalni, ha már előtte erővel megtörték.
Az EU-csúcs másik nagy témája a reformokkal kapcsolatos. Problémát jelent az euró árfolyamának csökkenése. Tárgyalni akarnak az EU biztonsági és védelmi egyezményének módosításáról is.
A vezetők várhatóan jóváhagyják az úgynevezett foglalkoztatási egyezményt is. A napirenden szerepel a dioxinnal mérgezett belga csirkékkel kapcsolatos állásfoglalás kialakítása is.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Információk az EU egyes bizottságainak munkájáról, az euró árfolyamáról több nyelven.