Milosevics támogatottsága 15 százalékra csökkent<br/>

Vágólapra másolva!
Májushoz képest 9 százalékkal csökkent a Szerbiai Szocialista Párt népszerűsége. Ez az eredménye annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet a szerb Politikai Tanulmányok Intézete készített 800 megkérdezett véleményének összegzése alapján Szerbiában. A megkérdezettek közül a legtöbben, azaz 15,6 százalék Slobodan Milosevics elnököt tartja a bizalmára leginkább érdemes politikusnak.
Vágólapra másolva!

A hétfőn Belgrádban nyilvánosságra hozott összesítés szerint továbbra is a szocialista párt a legnépszerűbb politikai erő Szerbiában, támogatottsága 21,9 százalékos, ami 9 százalékos csökkenést mutat májushoz képest. Csökkent a Szerb Radikális Párt népszerűsége is, hiszen míg májusban 15 százalékos, júniusban 10,5 százalékos támogatottságot élvezett. A Szerb Megújhodási Mozgalom viszont növelte népszerűségét, a felmérés szerint támogatottsága 14,7 százalékos. A Szerb Demokrata Párt 5,3, a Demokrata Párt 3,2, a Szociáldemokrácia 2,5, a Szerb Polgári Szövetség pedig 2 százalékos népszerűségi eredményt ért el. A politikusok népszerűségi ranglistáján Vuk Draskovics áll a második helyen 10 százalékos eredménnyel, majd mögötte Vojislav Seselj 8, és Milo Djukanovics montenegrói elnök 5 százalékos támogatottsággal. Ugyancsak az elnök vezeti azoknak a politikusoknak a listáját, akik iránt a legkevesebb a bizalom Szerbiában. Milosevics 21 százalékkal vezeti ezt a listát, mögötte Milo Djukanovics áll 11, majd Zoran Djindjics 8, Vuk Draskovics és Vojislav Seselj pedig 7 százalékkal. A megkérdezettek 70 százaléka szerint Milosevics a felelős az országban kialakult helyzetért, míg 21 százalék ellenkező véleményen van. A felmérési eredményeket ismertető Srbobran Brankovics úgy értékelte, hogy az utóbbi idők eseményei zavart keltettek a szerb közvéleményben, mert például a felmérés szerint a megkérdezettek 80 százaléka támogatja a Koszovóról kötött megállapodást, 70 százaléka viszont ellenzi, hogy a NATO katonái Koszovó területére léptek.

(MTI)

Korábban:

A legújabb hírekkel