Együttműködési megállapodás jött létre az orosz és a csecsen vezetők között<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz belügyminiszter szerint továbbra is minden eszközzel azon lesznek, hogy megsemmisítsék a fegyveres támadókat. Hozzátette azonban, hogy a terrorcselekményeket csak a csecsenekkel való szoros együttműködés keretében tudják megállítani.
Vágólapra másolva!

A nyomozati szervek szorosabb együttműködésében állapodtak meg szerdán Vlagyimir Rusajlo orosz belügyminiszter és a csecsen belbiztonsági tárca Moszkvában tárgyaló vezetői.
Megbeszélésük témája a csecsen közigazgatási határ jogrendjének helyreállítása volt, miután az elmúlt hetekben megszaporodtak a szomszédos köztársaságok és területek elleni csecsen fegyveres támadások.
Az 1997 januárja óta harmadik ilyen találkozó után Vlagyimir Rusajlo elmondta: megállapodtak, hogy a csecsen helyzet normalizálása és a Csecsenfölddel határos térségek biztonsága érdekében fokozzák az észak-kaukázusi térségben elkövetett bűncselekményekre vonatkozó információk cseréjét, és az orosz belügyminisztérium anyagi-műszaki segítséget is fog nyújtani a csecsen belügyi szerveknek.
Az orosz belügyminiszter kifejtette, hogy csak közös erőfeszítéssel vethetnek véget a lakosság, a rendőrségi járőrök és a belügyi alakulatok elleni ismétlődő terrortámadásoknak. Hozzátette, hogy orosz részről továbbra is minden eszközt be fognak vetni a fegyveres támadók megsemmisítése érdekében. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az orosz ellencsapások semmiképpen nem érintik a csecsen lakosságot, csakis a fegyveres támadókat, akiknek megfékezésére a csecsen hatóságok nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel.

(MTI)