Kémkedéssel vádolta a román államfőt a Securitate egyik volt tisztje<br/>

Vágólapra másolva!
A román Cotidianul című napilapnak interjút adott a Securitate egyik volt tisztje. Azt állította, hogy Emil Contantinescu román államfő az Egyesült Államoknak kémkedett a nyolcvanas években.
Vágólapra másolva!

"Emil Constantinescu román államfő a nyolcvanas években, amikor még geológus volt, az Egyesült Államok számára kémkedett, és feltehetőleg máig sem szakadtak meg kapcsolatai az amerikai hírszerzéssel" - állította a Cotidianul című napilap hétfői számában megjelent interjújában a román kommunista rendszer hírhedt állambiztonsági szervezetének, a Securitaténak egyik volt tisztje.
Andrei Zeno, az 1990 januárjában nyugdíjazott tartalékos ezredes először Corneliu Vadim Tudor szenátornak, a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt elnökének juttatta el az államfővel szembeni vádjait. A pártelnök szenátor, aki az év elején szexbotrányba próbálta álbizonyítékok alapján belekeverni az államfőt, egy helyi tévéadóban részletesen beszámolt Emil Constantinescu "kémkedéséről".
A Cotidianul című lapban a Securitate volt ezredese részletesen megismételte vádjait. Közölte, semmivel nem tudja állításait igazolni, de a Bibliára esküdött, hogy minden, amit mond, igaz.
Zeno szerint Constantinescu a nyolcvanas évek első felében lett a CIA ügynöke. A román elnök akkor geológusként Krassó-Szörény megyében dolgozott, és "a rossz erkölcsű, szenvedélyes pókerjátékosként számon tartott Constantinescu réz- és uránérc lelőhelyekre vonatkozó adatokat szolgáltatott ki az amerikai katonai attasénak".
A Securitate figyelte Constatinescut, és "Geológus" fedőnévvel vezetett aktát róla. Zeno szerint azért nem tartóztatták le, mert Nicolae Caeusescu "abban az időben nem kívánt politikai foglyokat a börtönökben látni", ezért a Securitate beszervezte őt kettős ügynöknek.

A román államfő állítólagos kémtevékenységéről szóló vád "egy olyan újabb képtelenség, amelyet Corneliu Vadim Tudor szenátor és az őt körülvevő nyugdíjas szekusok csapata dobott be a kötudatba" - jelentette ki Rasvan Popescu elnöki szóvivő.
A szóvivő szerint tekintettel arra, hogy a Corneliu Vadim Tudor szenátor által felhasznált volt ezredes rendkívüli súlyos vádakat fogalmazott meg az államfő ellen, a legfelsőbb ügyészségnek kötelessége hivatalból vizsgálatot indítani az ügyben.

(MTI)

Ajánló: