Nincs kilátás igazi reformokra Szerbiában<br/>

Vágólapra másolva!
Mirko Marjanovic szerb kormányfő eredménytelennek nevezte a belgrádi vezetés azon törekvése, hogy ellenzéki pártok bevonásával "nemzeti egységkormányt" hozzon létre Szerbiában.
Vágólapra másolva!

Marjanovic a szerb parlamentben képviselt öt fontosabb pártot, a jelenlegi kormányban is részt vevő, Slobodan Milosevic jugoszláv elnök vezette Szerbiai Szocialista Pártot (SPS), az államfő felesége, Mirjana Markovic nevével fémjelzett Jugoszláv Egyesült Baloldalt (JUL) és a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Pártot (SRS), valamint két ellenzéki erőt, a Vuk Draskovic által vezetett Szerb Megújhodási Mozgalmat (SPO) és a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) hívta meg a tárgyalásra. A szerb tájékoztatási minisztérium közleménye szerint Marjanovic javasolta, hogy mind az öt párt vegyen részt a "nemzeti egység kormányában". A jelenlegi kormánypártok - az SPS, a JUL és az SRS - elfogadták az ajánlatot, az SPO és a VMSZ azonban elutasította. A megbeszélések azt jelzik, hogy az új kabinet csak a mostani kormánypártok változatlan összetételében állhatna fel, bár ez kényelmes szavazattöbbséget jelentene. A 250 tagú szerb parlamentben az SPS-JUL koalíció 115 mandátumot birtokol, az SRS pedig 82 helyet. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy Belgrád többfrontos "harcra" kényszerül. A szerb ellenzék a vezetés távozását követelve sorozatosan tüntet és átmeneti kormány megalakítását szervezi. A kormánynak meg kell birkóznia a koszovói helyzettel, a NATO-csapások utáni újjáépítés nehézségeivel és a társadalmi feszültséggel. A két jugoszláv köztársaság, Szerbia és Montenegró viszonya feszült, s Podgorica kiválással fenyegetőzik, ha Belgrád elveti a kétoldalú viszony felülvizsgálatát célzó javaslatait. A jugoszláv kormány átalakításáról várhatóan csütörtökön tartanak pártközi tárgyalásokat Belgrádban.