Bush nyerte a republikánusok próbaszavazását<br/>

Vágólapra másolva!
Bár jogilag nincs jelentősége az Iowa államban tartott próbaszavazásnak, a gyakorlati jelentősége mégis nagy az eseménynek a republikánus elnökjelölt kiválasztása szempontjából. George W. Bush a szavazatok 31 százalékát szerezte meg.
Vágólapra másolva!

George W. Bush texasi kormányzó, a volt amerikai elnök fia nyerte meg a szombaton Iowa államban tartott republikánus próbaválasztást.

Az Egyesült Államokban jövő év novemberében tartják az elnökválasztást. A választási jog értelmében nincs semmilyen következménye a párt elnökjelöltjének kiválasztását illetően. Az Iowai Állami Egyetem épületében tartott rendezvényen az állam bármely olyan lakosa részt vehetett, aki 2000 novemberére betölti 18. életévét. Huszonöt dollár részvételi díj ellenében tehát elvben akár a demokratákhoz húzó állampolgárok is szavazhattal arról, hogy kit szeretnének látni a republikánusok elnökjelöltjeként.

Idén a részvétel minden korábbinál nagyobb volt: 25 ezer embert vonzott az esemény. Ez megerősíti azt a tapasztalati tényt, hogy ennek a próbaválasztásnak a jogi súlytalanság ellenére nagy a gyakorlati jelentősége a republikánus elnökjelölt kiválasztása szempontjából.

Bush, 7418 szavazattal, a leadott voksok 31 százalékát szerezte meg. Mögötte Steve Forbes dúsgazdag magazinkiadó lett a második, 21 százalékkal. Forbes, akinek gyakorlatilag korlátlan kampánykeret áll a rendelkezésére, a multimédia - és általában a technika - minden vívmányát bevetette önmaga reklámozása érdekében. Meglepetésre csak a harmadik lett, 14 százalékkal, Elizabeth Dole, Robert Dole volt szenátor és republikánus elnökjelölt felesége, az amerikai Vöröskereszt korábbi vezetője. Dole a szakértők szerint indulásának bejelentésekor jól kezdett, de pozícióját nem használta ki eléggé, nem folytatott aktív személyes meggyőző kampányt az emberek között.

Az erőteljesebb konzervativizmus, illetve a radikálisabb jobboldal önjelöltjei közül Gary Bauer 9, az "örök induló" tévékommentátor Pat Buchanan pedig 7 százalékot kapott.

Indult még Lamar Alexander volt tennessee-i kormányzó, Alan Keyes volt nagykövet, Dan Quayle (idősebb George Bush egykori alelnöke), valamint Orrin Hatch utahi kormányzó.

Forrás: MTI



Ajánló: