A kedd délutáni athéni földrengés a Richter-skálán 5,9-es erősségű volt. A legfrissebb jelentések szerint a fővárosban négyen életüket vesztették - közölte az athéni televízió a rendőrségre hivatkozva.
Hárman házak romjai alatt haltak meg, egy személlyel pedig szívroham végzett.
A rengést - amelynek epicentruma Athéntól északra 20 kilométerre volt - érezték a Törökország nyugati partján lévő Izmirben is.
Néhány ember könnyebb sérülést szenvedett, illetve egyeseket a földrengés okozta sokk miatt kellett ellátnia a kórházaknak.
Egy helyi rádió azt közölte, hogy Athén északi részén három többemeletes ház összedőlt, de ezt a hírt nem erősítették meg.
Több épületen repedések keletkeztek az Akropolisz lábánál fekvő történelmi városrészben is. Nem érkezett jelentés azonban arról, hogy a görög főváros fellegvára komolyabb károkat szenvedett volna.
Egy trolibuszsoför a Reutersnak elmondta, hogy Athén központjában egy kávéházban üldögélt, amikor mennydörgésszerű robajt halott, majd erős lökést érzett. Pánik tört ki. Sokan a munkahelyükről hazarohantak, hogy ellenőrizzék: nem történt-e baja családjuknak, áll-e még otthonuk.
A szépségszalonokban szépítkező hölgyek nedves hajjal szaladtak ki az utcára. Több helyütt elnémultak a telefonok. Számos üzlet bezárt. A város közlekedése teljesen megbénult.
Athén földrengés veszélyeztette térségben van. A helyiek elmondása szerint több mint tíz esztendeje nem éreztek a mostaninál erősebb rengést.
Az athéniek riadalmát nyilván fokozta az a tudat is, hogy éppen három hete 7,4-es erejű földrengés rázta meg a Görögországtól nem messze lévő északnyugat-törökországi térséget, ahol több mint 15 ezer ember vált a természeti katasztrófa áldozatává.
(MTI)