Az új testület (amelynek ötezer tagja lesz, s ebből kétezer tartalékos) a koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) parancsnokának felügyelete alatt működik.
A KFOR és az UCK vezetői közötti megállapodás ugyanakkor számos ponton elég homályosan fogalmaz, vagy pedig kompromisszumokat tükröz : így például a KFOR-közlemény nem pontosítja, hogy mi is lesz az új szervezet feladata.
A NATO tisztségviselői ugyan korábban jelezték, hogy az ötezer fős egységet helyreállítási és segítségnyújtási feladatokra akarják igénybe venni, de az UCK vezetői ennél katonaibb szervezetet akartak. Az ő követelésükre került be a szervezet nevébe a "védelmi" szó is, jelezve, hogy többről van szó, mint egyfajta humanitárius ügynökségről.
Egy másik vitapont, az új szervezet számára biztosított fegyverek kapcsán szintén kompromisszum körvonalazódott: a KFOR kitartott amellett, hogy a Koszovói Védelmi Hadtest csak 200 fegyverrel rendelkezhet - ugyanakkor beleegyezett, hogy "korlátozott számban" további fegyvereket kaphatnak a szervezet egyes tagjai saját személyes biztonságuk garantálására.
Mindenesetre Wesley Clark tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka - aki részt vett a pristinai tárgyalások utolsó fordulóján - "történelmi jelentőségűnek" mondta az aláírt dokumentumot. Javier Solana NATO-főtitkár pedig úgy vélte: fontos lépés történt a koszovói béke helyreállítását célzó nemzetközi erőfeszítések keretében.
UCK-források szerint a megállapodás polgári részét Bernard Kouchner, a szerbiai tartomány átmeneti ENSZ-igazgatásának vezetője és Hashim Thaqi, az UCK politikai vezetője, míg katonai fejezetét Michael Jackson KFOR-parancsnok és Agim Ceku, az UCK "vezérkari főnöke" írta alá.
A Clarkkal tartott délutáni tárgyalás szünetében Thaqi egy új koszovói albán párt megalakítását jelentette be.
A Jackson és Thaqi által június 21-én az UCK demilitarizálásáról kötött megállapodás vasárnap éjfélig adott időt a gerillahadsereg szakaszos lefegyverzésére. Az UCK, mint katonai erő ily módon vasárnap éjféltől szűnt volna meg, ám az erről szóló hivatalos egyezmény vasárnapi aláírását a gerillák követelései meggátolták. Az UCK egy független Koszovó leendő hadseregének magjaként, a NATO viszont inkább polgári erőként képzelte el a szervezetet.
(MTI)
Ajánló:
Korábban:
(1999.09.20.)