Két tonna dinamitot szerzett vissza a francia rendőrség<br/>

Vágólapra másolva!
Három baszk terrorista letartóztatása és két tonna lefoglalt dinamit az eredménye annak a razziának, amelyet szerda éjjel rendezett a francia rendőrség Pau városában. Az akciót a kedd hajnalban elrabolt 8 tonna dinamit felkutatására indították el a francia terrorista elhárítók.
Vágólapra másolva!

Két férfit és egy nőt tartóztatott le a francia rendőrség abban az akcióban, amelyet a kedden eltűnt nyolc tonna dinamit felkutatására rendelt el a párizsi antiterrorista ügyészség. Az EFE spanyol hírügynökség szerint mindhárom személy ismert tagja az ETA-nak. A letartóztatások mellett megkerült két tonna is az elrabolt robbanóanyagból.

A dinamitot még kedd hajnalban zsákmányolta egy hat-nyolc főből álló csoport a Titanite SA plévin-i telephelyéről. Biztonsági szakértők azonnal az ETA-t gyanúsították az esettel. A baszk terroristák ugyan tavaly szeptemberben fegyverszünetet hirdettek, ám egyes csoportok máig folytatják a felkészülést esetleges későbbi akcióikra. Ennek a felkészülésnek központi eleme autók és fegyverek zsákmányolása.

[*****]

Ajánló:

A megkárosított cég honlapja