New York kormányzója a Pepsi és a Philip Morris támogatásával kutathatta magyarországi gyökereit <br

Vágólapra másolva!
A The New York Times újabb, leleplezésnek szánt adalékot közölt arról, hogy miként támogatták amerikai vállalatok New York szövetségi állam kormányzója, George Pataki magyarországi üzlettámogató és gyökérkereső útjait 1995-ben és 1996-ban. A lap szerint a PepsiCo 5000, a Philip Morris pedig 30000 dollárral támogatta az utazást szervező Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarát.
Vágólapra másolva!

A kormányzó, aki Pepsit iszik és Philip Morris cigarettát szív.Pataki apai ágon magyar, anyai ágon olasz származású. A legújabb közlés szerint a PepsiCo is támogatta 1995-ben, mégpedig 5000 dollárral, a magyarországi tevékenységben érdekelt New York-i és New Jersey-i cégeket tömörítő Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarát, amely Pataki magyarországi utazásait finanszírozta. Ezt a lap szerint a PepsiCo maga ismerte el. A cég szóvivője Jeff Brown szerint azonban arról nem volt tudomásuk, hogy ki kérte a pénzt.
Az 1992-ben létrehozott kamarát a Pepsi már '95 előtt is támogatta, azonban évente sosem adott 1000 dollárnál nagyobb összeget és azóta volt olyan év is, amikor semmit sem adott.
A társaság egyik nevét elhallgató vezetője azonban azt állította, hogy pontosan tudták, hogy miért adnak ekkora összeget a kamarának. ''Úgy tűnt, hogy csak szűkösen áll rendelkezésre a pénz'' – mondta a vezető.

A kamara más támogatói között korábban már megemlítette az újság a Philip Morris dohány- és élelmiszeripari konszernt és a Bristol-Myers Squibb gyógyszergyárat.

A The New York Times tudomása szerint a Philip Morris 1995 és 1997 között összesen 30 ezer dollárt adományozott a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarának. A társaság sem korábban, sem azóta nem támogatta a kamarát.

Patakit már korábban is érték támadások a kamara támogatásának elfogadása miatt, de ő ezeket elutasította, és egy állami etikai bizottság igazat adott neki. A bizottság azonban nem tudott a vállalatok háttérbeli szerepéről.

A dolognak azért van jelentősége, mert New York állam etikai előírásai szerint köztisztviselő nem fogadhat el 75 dollárnál értékesebb ajándékot olyan vállalattól, amely üzleti kapcsolatban van az állammal.
Jelen esetben mindhárom említett cég üzleti kapcsolatban van az állammal - állította a lap, amely már korábban emlékeztetett arra, hogy Pataki utazásainak idején a Philip Morris például erősen lobbizott a dohányzásellenes szabályok enyhítéséért. A PepsiCo adománya előtti hónapokban pedig a törvényhozás végre csökkentette a szénsavas ital és a sör adóját, amiért már hosszas lobbit folytattak az italipar cégei.

Ajánló:

New York állam első családjáról szerezhet információkat, ha erre jár. (angolul)