A cseh légitársaság G betűvel jelölte meg roma utasait<br/>

Vágólapra másolva!
A cseh Ceské Aerolinie (CSA) légitársaság mintegy másfél éven át G betűvel (gipsy, vagyis roma) jelölt meg utaslistáin minden olyan személyt, aki a CSA gépein Prágából Londonba repült, és akit a társaság repülőtéri alkalmazottai kinézése alapján romának minősítettek. Az eset a múlt héten került nyilvánosságra, amikor az interneten keresztül számos intézményt tájékoztattak az esetről Csehországban és Európában.
Vágólapra másolva!

Rudolf Král, a CSA helyettes marketingigazgatója a Respekt című cseh liberális lapnak elismerte: az információ igaz. Král azt állította, hogy csupán belső tájékoztatásra használták, és egy-két emberen kívül senki sem tudott róla. Szerinte ez a jelölés a légitársaság londoni kirendeltségvezetőjének a kérésére történt, aki tavaly nyáron azzal a kérdéssel fordult Prágához, hogy mely repülőjáratoknál várhatóak problémák Londonban. Král azt mondta: miután ez az eljárás nyilvánosságra került, a megkülönböztető jelölést megszüntették.

A botrányos ügy a múlt héten került nyilvánosságra, amikor egy ismeretlen személy az interneten keresztül számos intézményt tájékoztatott az esetről Csehországban és Európában egyaránt. A névtelen tájékoztatás szerint a CSA a brit bevándorlási hivatal kérésére vezette be a Londonba tartó, romának kinéző személyek megjelölését.

Nev Johnson, a brit külügyminisztérium munkatársa a Respektnek nyilatkozva hazugságnak minősítette ezt az állítást. Johnson szerint a brit bevándorlási hivatal számára a szigetországba érkezők nemzetisége nem fontos.

A British Airways brit légitársaság az üggyel összefüggésben bejelentette: a Londonba tartó utasok nemzetiségéről nem vezet semmiféle nyilvántartást.

A cseh külügyminisztérium meglepetéssel értesült az ügyről, és Ales Pospisil szóvivő szerint azonnal magyarázatot fog kérni a légitársaságtól.

A csehországi romák mintegy két éve kezdtek el kivándorolni Nagy-Britanniába, és az utóbbi hónapokban tömegesen kérnek letelepedési engedélyt, arra hivatkozva, hogy a cseh hatóságok diszkriminációt alkalmaznak velük szemben nemzetiségük miatt. Idén augusztusban 255 csehországi roma család kért menedékjogot a szigetországban, ami az eddigi legmagasabb szám. Tavaly 1045 roma család kérvényét tartották számon a brit hatóságok, amelyek eddig csak egy-két kivételes esetben adtak engedélyt a cseh cigányoknak a letelepedésre.

(MTI)

Ajánló: