Újabb tömegsírra bukkantak Kelet-Timoron<br/>

Vágólapra másolva!
Újabb tömegsírt tártak fel Kelet-Timoron a tartományi székhelyhez, Dilihez közel. A tömegsírra, amelyben 10 holttestet találtak, az áldozatok hozzátartozói hívták fel a rendőrség figyelmét.
Vágólapra másolva!

A gyilkosságok ügyében megindult a nyomozás. Az ENSZ arról számolt be, hogy a kelet-timori függetlenséget ellenző félkatonai csoportok megtámadják a nyugat-timori beékelődésbe, Oecussiba visszatérő kelet-timori menekülteket.

A nemzetközi békefenntartó csapat, az INTERFET hétfőn tovább folytatta az előrenyomulást a teljesen lerombolt enklávé területén. Oecussit teljesen kifosztották az indonézhű milíciák, válogatás nélkül öldösték a lakosságot, a nőket megerőszakolták - közölte az ENSZ egy munkatársa annak az 50 menekültnek az elmondása alapján, akik visszatértek az enklávé területére.

Oecussi legnagyobb, egykor 11 ezer lakosú városa ma szinte teljesen néptelen. A félkatonai egységek válogatás nélkül rombolták az épületeket, egyedül a templomot hagyták épen. A milíciák csak múlt pénteken, az első INTERFET-alakulat megérkezésekor hagyták abba a pusztítást.

Az ENSZ adatai szerint az egykor 50 ezer lakosú enklávé területén jelenleg mindössze 2500-an tartózkodnak. Mark Kelly ezredes, az INTERFET szóvivője közölte, hogy a nemzetközi békefenntartók Kelet-Timoron a szeptember 20. óta feltárt tömegsírokban 95 áldozat földi maradványát találták.

(MTI)

Ajánló:

Hírek Kelet-Timorból a világ különböző sajtóin keresztül. (angolul)

Korábban:

(1999. október 11.)