Háborús bűnnek minősíti a dél-libanoni lakosság elűzését egy emberi jogi szervezet <br/>

Vágólapra másolva!
A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet háborús bűnnek minősítette, ahogy az Izrael által megszállt dél-libanoni területek polgári lakosságát elűzik otthonaikból. A szervezet levélben kérte Ehud Barak izraeli miniszterelnököt, hogy állítsa le a kitoloncolást.
Vágólapra másolva!

A HRW munkatársai szerint a lakosság elűzése, amely a nemzetközi tiltakozás ellenére folytatódik, sérti a genfi egyezményt.

A szervezet levelében felszólította Barakot, hogy vessen véget ennek a gyakorlatnak, és engedélyezze az elűzött családok hazatérését biztonságos körülmények között.
''Izrael látja el fegyverrel és pénzeli a Dél-libanoni Hadsereget (SLA), és ezért felelősséggel tartozik az emberi jogok tekintetében'' - olvasható a levélben.
A zsidó állam által elfoglalt dél-libanoni területekről 1985 óta több száz, ha nem több ezer embert űztek el. Az elűzés egyik oka, hogy az emberek megtagadták az együttműködést a megszálló erőkkel, megszöktek az SLA soraiból, vagy eleve megtagadták az SLA-ba való belépést.

(MTI)

Ajánló:

Hírek, események (angolul).

Korábban:

(1999.11.03.)