Az FBI helyett kairói szakértők vizsgálják az egyiptomi gép tragédiájának körülményeit<br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai légi közlekedésbiztonsági hatóság kedden az előzetesen kiszivárogtatott szándékok ellenére nem adta át az október 31-én lezuhant egyiptomi gép ügyének vizsgálatát a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI). Előbb ugyanis egyiptomi szakértőket akarnak bevonni a katasztrófa okának felderítését célzó munkába.
Vágólapra másolva!

Az EgyptAir légitársaság 990-es, eredetileg Los Angelesből indult, majd New York-i megállás után Kairó felé elindult Boeing 767-esének fedélzetén 217-en tartózkodtak. Valamennyien szörnyethaltak, amikor gép hatalmas sebességgel az óceánba csapódott.

A két fekete doboz egyike, amely a repülés műszaki és elektronikus adatait rögzítette, arról tanúskodik, hogy a repülés eseménytelenül zajlott, mígnem kikapcsolt állapotba kerültek a gép hajtóművei. A hajtóművek nem valamilyen műszaki hiba következtében álltak le, mivel azok a kapcsolókarok kerültek kikapcsolt helyzetbe, amiket csak emberi kéz állíthat ilyen pozícióba a pilótafülkében.

A napokkal később megtalált hangrögzítő berendezés a pilótafülkében elhangzott beszélgetések mellett a háttérzörejeket is szalagra vette. Az olyan információkat tartalmaz, miszerint amikor a főpilóta rövid időre elhagyta a pilótafülkét, a másodpilóta valamilyen vallási jellegű szöveget - talán imát - mondott arabul, és a szöveg összefüggésbe hozható "a halálba menetellel". A szövegtöredék értelmezhetősége azonban egyelőre vitatott.

Mindenesetre felmerült a bűncselekmény, a szándékos emberi közrehatás gyanúja, és ez az ügy átadását indokolná az FBI-nak. Ez azonban kedden mégsem történt meg. A legfrissebb bejelentés szerint azért nem, mert előbb újabb szakértőket, köztük egy tolmácsot várnak Kairóból, azzal a céllal, hogy lehetőség szerint tisztázzák, milyen jelentőséggel bírhat a hangszalag által őrzött szövegtöredék.

(MTI)

Ajánló:

A Boeing cég szerint nagyon. (angolul)

Korábban:

(1999.11.16.)