A brit kormány szerint két héten belül megalakulhat Észak-Írország új koalíciós kormánya<br/>

Vágólapra másolva!
Peter Mandelson, a brit kormány északír minisztere szombaton bejelentette: november 29-ére összehívja a tartomány nemzetgyűlését, hogy a miniszterek kijelölésével elindítsák a kormányalakítás folyamatát. A pártok között létrejött kompromisszum értelemében az UUP kormányra lépne az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorcsoport politikai szárnyával, a katolikus Sinn Feinnel továbbá két másik párttal, még mielőtt az IRA hozzálátna fegyverei megsemmisítéséhez.
Vágólapra másolva!

Amint feláll a 11 fős északír kormány, november 30-án elfogadásra a brit parlament elé terjesztik a hatalmi jogkörök átadásáról szóló törvényt. December 2-án pedig London hivatalosan átadja Ulster életének irányítását a tartomány új vezetésének – ismertette a nagypénteki egyezmény megvalósításának a menetét Peter Mandelson.

Az északír nemzetgyűlés összehívása és a miniszterek jelölése attól függ, hogy a törvényhozás legnagyobb csoportosulása, David Trimble kijelölt kormányfő Ulsteri Unionista Pártjának (UUP) tanácsa jövő szombati ülésén elfogadja-e a George Mitchell közvetítésével kidolgozott egyezséget a békemegállapodás megvalósításáról.

A megállapodás szerint a kormányalakítással egy időben az IRA és minden más fegyveres csoport kijelölné összekötőjét a leszerelést felügyelő nemzetközi bizottsághoz. Létrehoznák az ír sziget közös ügyeit intéző ír-északír együttműködési bizottságokat és a brit-ír együttműködési testületeket is. A brit kormány menetrendje szerint karácsonyra Észak-Írország teljesen saját kezébe vehetné életének irányítását. Januárban pedig megkezdődne a félkatonai csoportok leszerelése.

Az északír ügyek minisztere szombaton figyelmeztette a pártokat, hogy a kormányalakításhoz vezető lépések valamennyi féltől bizalmat, és további kompromisszumokat kívánnak.

David Trimble kijelölt kormányfőnek a jövő héten el kell nyernie pártja egyetértését a kormányalakításhoz. Az UUP keményvonalasai azonban továbbra sem akarnak hallani arról, hogy az IRA lefegyverzése előtt kormányra lépjenek a Sinn Feinnel.

A létrejött egyezség elfogadtatást tovább nehezíti, hogy a hét végén a Sinn Fein magas rangú képviselői az Egyesült Államokban támogatóikat tájékoztatva állítólag arról beszéltek, hogy igen kicsi a valószínűsége annak, hogy az IRA valaha is megválik fegyvereitől.

David Trimble kormányfő szombaton kemény hangú nyilatkozatban figyelmeztette a katolikus pártot: eláll a héten megszületett történelmi megállapodástól és lefújja pártja tanácsának jövő heti ülését, ha bármilyen kétség felmerül a Sinn Fein szándékának őszinteségét illetően.

(MTI)

Ajánló:

A David Trimble vezette párt oldala. (angolul)

Korábban:

(1999.11.16.)