Romániában százezer fölött van a HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek száma<br/>

Vágólapra másolva!
A román egészségügyi minisztérium nem kormányzati szervezetek és szponzorok segítségével a HIV-fertőzés terjedését megelőző több programot kíván megvalósítani. Romániában a fertőzöttek és a betegek többsége gyerek.
Vágólapra másolva!

"Romániában százezernél is nagyobb lehet a HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek száma, bár a hivatalos nyilvántartásokban 13 800 HIV-fertőzöttet és AIDS-beteget tartanak nyilván" - idézték Hajdú Gábor egészségügyi minisztert a csütörtöki román lapok. A román egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a fertőzöttek és a betegek javarészt gyermekek.

Miközben a kór gyorsan terjed, a román egészségügyi minisztériumnak igen szerények az AIDS-ellenes küzdelemre fordítható anyagi eszközei. Ennek ellenére nem kormányzati szervezetek és szponzorok segítségével a HIV-fertőzés terjedését megelőző több programot kívánnak megvalósítani Romániában.

Hajdú Gábor egészségügyi minisztert - Alexandru Ciocalteuval, az egészségügyi biztosítás romániai intézetének elnökével és a román egészségügyi újságírók szövetségével együtt - az AIDS-ellenes küzdelem világnapja alkalmából elismerő oklevéllel jutalmazták az AIDS elleni tevékenysége elismeréseképpen.
Ezzel szemben Decebal Traian Remes román pénzügyminiszternek jelképesen odaítélték a "Nagy Vírus" címet igazoló oklevelet. A román pénzügyek intézője ezt azzal "érdemelte ki", hogy év közben "előszeretettel" zárolta az AIDS-betegek ápolására szánt pénzügyi alapokat - magyarázták a díjazásokkal foglalkozó román orvosi-egészségügyi illetékesek.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 30.)