A Német Kerszténydemoktrata Párt korrupciós ügyeiről nyilatkozott Helmut Kohl <br/>

Vágólapra másolva!
Helmut Kohl a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) ért megvesztegetési vádakról nyilatkozott. Az ex-kancellár ismét magát tette felelőssé a párt titkos bankszámlái miatt. Ugyanakkor tagadta, hogy tudott volna arról az egy millió márkáról, amit egy fegyverkereskedő adományozott a pártnak.
Vágólapra másolva!

Helmut Kohl korábbi német kancellár és a Német Kereszténydemokrata Uniót 25 évig irányító elnök szerint a pártját ért támadások hamarosan véget fognak érni. '' Elképzelhetetlen, hogy a pénz befolyásolja politikai döntéseimet, és soha sem tettem így '' - mondta a politikus egy interjúban.

A német kereszténydemokraták titkos számláira akkor derült fény, amikor november elején az augsburgi ügyészség elfogatási parancsot adott ki a CDU volt kincstárnoka ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy 1991-es fegyverexportüzlet után egymillió márka "adományt" kapott Karlheinz Schreiber német fegyverkereskedőtől, és a kincstárnok az összeg után nem fizetett meg 529 ezer márka adót. A fegyverüzletben 36 tankot adtak el Szaúd-Arábiának.

Kohl ezzel az adománnyal kapcsolatban kijelentette: ''Semmi közöm hozzá''. Az interjú során számos kemény kérdéssel kellett szembenéznie a politikusnak. A beszélgetés egy kisebb részét a 10 éve ledöntött berlini falnak szentelték.

Mint ismeretes Kohl kedden bevallotta, tudott pártja titkos bankszámláiról, és magára vállalta ezért a felelősséget, ami elfakíthatja a róla, mint egy vezető európai államférfiról kialakult képet. A vádak szerint Kohl pártelnöksége idején a kereszténydemokrtaák "adományokat" kaptak a párthoz közel álló üzletemberektől, ezeket utalták a titkos számlákra, majd innen osztották szét a helyi szervezeteknek. Ugyanakkor ismét kijelentette: 16 évi kancellársága alatt nem vesztegették meg.

Kohl nyilatkozatára azután került sor, hogy csütörtökön a területi német ügyész bejelentette: tervei között szerepel a korábbi kancellár és pártelnök ellen vizsgálatot indítani.

Volker Neumann az ügy tisztázására alakult parlamenti bizottság szociáldemokrata elnöke is hosszadalmas vizsgálatot ígért. '' Meg kell vizsgálnunk, hogy az adomány hatással volt-e valamilyen döntésre. … Aggodalomra adnak okot a Szaúd-Arábiába eladott tankok, a Leuna privatizációja és a Thaiföldnek és Kanadának eladott helikopterek és légibuszok.''

A Leuna egy olajfinomító, amit az egységes Németország létrejötte után magánosítottak, és amelynek tárgyalásaiban állítólag Kohl kancellár is tevékenykedett.

Neumann szerint a vizsgálatnak 2001 közepére be kell fejeződnie.

A vizsgálatok után büntetőjogi vádat emelhetnek Kohl ellen, mivel Németországban ezzel büntetik a hitszegést. Kohl ugyanis korábban tagadta, hogy tudott a titkos számlákról.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A CDU honlapja. (németül)

Korábban:

(1999.12.03.)