Keveslik a 8 milliárd márkát az egykori kényszermunkások<br/>

Vágólapra másolva!
A náci korszak egykori kényszermunkásait képviselő ügyvédek kedden elutasították a Németország által felkínált 8 milliárd márkás kártalanítási összeget. Elégtelennek minősítette az ajánlatot a Zsidó Világkongresszus egyik vezetője is.
Vágólapra másolva!

A kártérítési tárgyalások német kormányzati megbízottja, Otto von Lambsdorff kedden jelentette be, hogy országa nem hajlandó tovább emelni az egykori kényszermunkások kártalanítására megajánlott 8 milliárdos összeget. Az ügyvédek viszont - akik 10-15 milliárdot kérnek - néhány órával későbbi közleményükben az ajánlatot elfogadhatatlannak minősítették, egyben közölve, hogy a jövő héten készek tárgyalni a német féllel a végleges összeg meghatározásáról. A Zsidó Világkongresszus egyik vezetője, Elan Steinberg pedig az AFP francia hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy noha az álláspontok közeledtek egymáshoz, a németek részéről még egy kis rugalmasságra lenne szükség.

December 5-én Johannes Rau német államfő is újabb erőfeszítésre kérte országa vállalatait, hogy "Németország érdekében lezárhassuk ezt a vitát".

A két fél eredetileg most szerdára tűzte ki az újabb, és korábbi reményeik szerint végső, a megállapodást meghozó tárgyalási fordulót. Steinberg csalódásának adott hangot amiatt, hogy ez a várt eredmény most aligha születik meg, ugyanakkor közölte: az igazi kérdés az, hogy a végső határidőt, az év végét sikerül-e betartani. "Ha nem, az tragédia lenne" - mondta.

(MTI)