Az oroszok karácsony előtt be akarják venni Groznijt<br/>

Vágólapra másolva!
A szövetségi erők a legújabb tervek szerint december 22-24-re tűzték ki Groznij bevételét, és az orosz belügyi csapatok előtt a "csecsen rendőrség" alakulatai haladnak majd a tisztogató akciókban.
Vágólapra másolva!

Az Eho Moszkvi rádióállomás és a Kommerszant Daily című orosz napilap kedden egybehangzóan számolt be az orosz hadvezetés új haditerveiről. Emlékeztettek rá: a tábornokok előbb december első felére tervezték a csecsen főváros bevételét, hogy megfelelő "ajándékkal" kedveskedjenek a duma-választásokra a Kremlnek, de a Groznijhoz intézett durva ultimátum komoly nemzetközi felháborodást váltott ki. Ezt követően december 20-a lett az új időpont, a legújabb elképzelések szerint viszont e hét második felében indulnak meg a csapatok. A véres ostromot most is kizárják orosz részről, azt hangoztatva, hogy a banditákat "kiszorítják" Groznijból.

A csecsen fővárosban csaknem nyolcezer lázadó fegyveres rekedhetett, de eléggé eltérőek a becslések, kétezertől egészen 15 ezerig - írta az orosz napilap, utalva arra, hogy a harcedzett csecsen erők és a hirhedt hadurak már rég elhagyták Groznijt.

Az újabb terv lényege, hogy a Biszlan Gantamirov volt grozniji polgármester vezette "csecsen rendőrség" - a korábbi Moszkva-párti gárdából, az orosz oldalra átállt osztagparancsnokokból és fegyvereseikből alakult erők létszáma egyes források szerint 1,5-3,5 ezer fő között lehet - játssza a faltörő kos szerepét, megkímélve a szövetségi erőket a nagyobb emberveszteségektől.

A Kommerszant Daily csecsen forrásokat idézve beszámol arról is: az orosz hatóságok a déli hegyekben élő lakosság kitelepítését tervezik, hogy ezt követően porig rombolják a hegyi falvakat, válogatás nélkül semmisítve meg a célpontokat a még a lázadók ellenőrzése alatt álló területeken.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 11.)