Bécsben tüntettek a Szabadságpárt kormányra kerülése ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Több ezer fiatal tüntetett Bécsben csütörtökön késő este, az Osztrák Szabadságpárt kormányra kerülése ellen. A fiatalok a demonstráció elején berohantak egy színházba, és az előadás közepén a színpadról szólították fel a nézőket, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez. Eközben kiderült, az Osztrák Néppárt (ÖVP) egy nappal a kormány kinevezése előtt még nem tudott minden államtitkári posztra jelöltet állítani.
Vágólapra másolva!

Bécs belvárosában, az Osztrák Néppárt székháza előtt több ezer fiatal tüntetett az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kormányra kerülése ellen. A tüntetők később a kancellári és az elnöki hivatal épületei közötti térre vonultak. Mivel ezeket az épületeket már délután lezárták a rohamrendőrök, a tömeg végül a közelben lévő Borgtheater színházat "foglalták el".

A tüntetők egy vígjátéki előadás közepén a színpadra rohantak, és felszólították a nézőket, hogy vegyenek részt egy péntekre meghirdetett tüntetésen, majd távoztak. A nézők közül többen is megtapsolták a fiatalokat.

Ezután a tömeg nem sokkal éjfél előtt Bécs egyik legelőkelőbb szállodáját, az Imperialt rohanta meg. Eredetileg az Operaházba szerettek volna bejutni, de az épületet a rendőrség körbevette, és nem engedte be a tüntetőket.

Még a tüntetések előtt, csütörtök délután Stephan Koren, az egykori ÖVP-pénzügyminiszter fia bejelentette, hogy a korábban már nyilvánosságra hozott kormánylista ellenére nem ő lesz a pénzügyminisztérium államtitkára. Így pénteken, az új kormány kinevezése napján e tisztség betöltése még kérdéses.

(MTI)